Képviselőházi napló, 1887. XIV. kötet • 1889. november 20–deczember 7.

Ülésnapok - 1887-291

291. orsüágos ülés november 23-án, szombaton. 1889. yg való foglalkozástól legjobbjaink kezdenek félrevonulni és helyeiket — fájdalom — nagyrészt minden áron csak carriert csinálni vágyó politikai szerencsevadászok foglalják el. (Élénk helyeslés a bal- és szélső balfelöl.) Hogy minő óriási corruptió támadt 14 év alatt ebben az országban, azt szerintem nem az igen gyakorivá lett sikkasztások, melyeket a kellő szigor és a kellő ellenőrzés életbeléptetése által rövid idő alatt meg lehetne szüntetni, hanem äZ a nagyon rendkívüli körülmény, hogy itt a képviselőházban egy nagy kormánypárti többség ül, a képviselőházon kivül az országban pedig alig lehet kormánypárti embert találni — persze csak akkor, a mikor választások nincsenek, mert a szavazó urnáknál a legtöbben mindig a kormánypártiság egyedül üdvözítő köntösébe öltözve jelennek meg. (Ugy van! bal-és szélső halfelöl.) Bizalmas baráti körben csaknem mindenki elégedetlen a jelen kormány működésével, de nyíltan fellépni a kormány ellen, ehhez hiányzik a kellő erkölcsi bátorság, illetőleg a mi még rútabb, többnyire önző személyi és anyagi érdekek tartják ettől vissza az embereket. (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon.) A legnagyobb magyar, gróf Széchenyi István egy olyan följegyzést tett naplójába, a melyről ő legtávolabbról sem gondolhatta, hogyrossz kezekbe kerülve, valaha még kárt is okozhasson imádott hazájának. (Halljuk! Halljuk!) Széchenyi tudniillik ezt irta naplója egyik lajDJára: „A magyaroknak nyavalyája az, hogy mindig kérnek, hol egy ezíniet, hol egy rendjelt, hol egy hivatalt" stb, Nagy kárára a nemzetnek, de legnagyobb kárára a saját politikai egyéniségének, a t. ministerelnök ur egy szerencsétlen perczében ráakadt ezen passusra s nagyon emlékébe véste az abban megirottakat. A mikor aztán csak erkölcstelen úton ugyan, de sikerült kormányra jutnia; köztudomásúlag a hatalom megtartása lett előtte a főczél. Hogy e ezél eléréséhez az eszközt, a többséget minden áron meg kell tartania, ezzel tisztában volt, de hogy mi módon, ezzel nem volt tisztában. (Igás! Ugy van! a bal- és szélső baloldalon.) Hogy a többséget egy nagyszabású erélyes magyar nemzeti politika követésével tarthassa meg, ebben az eszközben ő nem bízott, mert előre sejtette, hogy ennek az eszköznek a kezeléséhez ő nem értene és ekkor eszébe jutott Széchenyi naplójának előbb idézett passusa és hozzá nyúlt egy másik eszközhöz, az emberek gyöngeségeinek, gyarlóságainak hatalmi ezéljára való folytonos, rendszeres kizsákmányolásához. (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon.) Szeretem s akarom hinni, hogy csak hosszas habozás, hogy csak egy önfeledett pillanatában nyúlt hozzá ehhez az eszközhöz. így tette a fékezhetetlen hatalomvágy a t. ministerelnök urat, kiváló tulajdonai és fényes KÉPVH. NAPLÓ. 1887 — 92. XIV. KÖTET. tehetségei daczára is, nemzete élén nemzetének egyik legnagyobb corrumpátorává. (Igaz! Ugy van! a szélső baloldahn.) Igazán szomorú sors látni egy fényesen kezdett pályát ilyen szomorúan végezni. A t. ministerelnök ur politikai pályájának kezdetén egy nagyon fényes örökséghez jutott és ez egy nagy, egy igazi, egy mindig tiszteletet érdemlő magyarnak : gróf Teleki Lászlónak politikai öröke volt. Egy ilyen örökséget ugy elfecsérelni, mint a hogy a t. ministerelnök ur elfecsérelte, igazán szomorú látvány. A t. ministerelnök nőpolitikái pályájának e tragicumát — jól mondta Ábrányi Kornél t. barátom, ez csakugyan tragicum — szemlélve, rajtam csak egyetlen egy szenvedély vehet erőt és ez : a szánakozás. (Igán! Ugy van! a szélső baloldalon.) T. ház! Fölszólalásom elején a t. pénzügy minister úrral foglalkoztam, most ismét a t. pénzügyminister úrhoz fordulok és ezzel aztán be is fejezem beszédemet. (Halljuk! Halljuk! a szélső baloldalon.) A t. pénzügyminister ur tegnapelőtt vagy azelőtt való napon a t. ministerelnök urnak tulajdonította az elért pénzügyi siker érdemét és ezzel az elismerés némelyek által feléje nyújtott koszoníjáí a t. ministerelnök ur lábaihoz tette le. E nyilatkozatával bizonyára alkalmat akart adni a t. túloldalnak, hogy egy kis ovatiót csinálhasson vezérének. Ez a t. pénzügyminister ur részéről, akár a szerénység sugalmazta, a mi a ministeri székben is igen jól áll, akár a hála sugalmazta, a mi nagyon tiszteletreméltó tulajdonság, akár a sajnálkozás sugalmazta, a mi még mindig nemes szivre mutat, igen nobilis tett volt. Azt tartják azonban és ez az, a mire emlékeztetni akarom a t. pénzügyminister urat, hogy a szívnek szabad melegen érezni, de politikát hideg észszel kell csinálni. Azt, hogy nyugodjék bele az ellenzék abba, miszerint elkopott, értékükben nagyon megfogyatkozottpénzdarabok — ezekhez hasonlítottam már az imént a t. ministerelnök ur politikai egyéniségét — továbbra is forgalomban hagyassanak, ezt kérhetik az ellenzéktől sokan, de nem kérheti a magyar király és a magyar nemzet kincstárnoka, a kinek tudnia kell, hogy az ilyen pénzdarabok, ha idejekorán ki nem vonatnak a forgalomból, végre oda jutnak, hogy a nagyközönség dobja el őket. (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Ennek bekövetkezését — a mi ártana az ország hitelének is, a korona tekintélyének is, a nemzet méltóságának is — nem óhajtja senki sem; én nemcsak hogy nem óhajtom, de csekély erőm összeségével meg is akarnám akadályozni; azért nem szavazom megennék a kormánynak a, költségvetést. (Élénk helyeslés és éljenzés a bal- és szélső baloldalon.) 10