Képviselőházi napló, 1887. XIV. kötet • 1889. november 20–deczember 7.
Ülésnapok - 1887-303
372 *®*- országot ülés deczemltor 7-én, szombaton. 1889. ket és egy új nagyszerű tervvel készül, (Halljuk! Halljuk!) a melyet ismét elvben nem kifogásolok, de a mely már igen lényegesen hátráltatná és hátráltatja azon csatornázási munkálatokat, melyeket szintén megkezdenénk e nyáron, mihelyt a minis teriumtól azok jóváhagyása idejekorán megérkeznék. De a ministerium a földmiyelés érdeke szempontjából át akarja tétetni az egész végművet a Csepelszigetre, hogy ott egy nagy trágyagyárat állítson és a szennyvizekkel irrigálja az egész szigetet. E tervek, azt hiszem, nem képezhetik a főváros feladatát és ha csak ezeken múlik a csatornázás létesítése, ebből szemrehányás a fővárost nem illetheti. De, azt hiszem, ez fölösleges késleltetése a dolognak, mert bármikor nyitja meg a főváros a szivattyútelepet, könnyű lesz a csatornák tartalmát onnan a végpontról átszivattyúzni az állam, vagy nem tudom ki által építendő gyárba, e miatt tehát ne tessék az építést késleltetni. A másik ellenvetése a t. minister urnak a vízvezeték. En nem védelmezem e tekintetben a várost, sőt tudom, hogy ez a város administratiójának egyik legnagyobb hibája. Ámde, ki a dolgokat figyelemmel kisérte, mint én hivatásomnál fogva, tudni fogja, hogy a vízvezeték nem épült idáig azon ellentétnél fogva, mely a ministerium szakközegei, a közmunkatanács és a főváros szakközegei közt felmerült, midőn a közmunkatanács makacsul ragaszkodott a mesterséges szűrőkhöz, miglen a város a természetesekhez. Ezen differentiák miatt e tervek, ha tízszer is dolgoztattak át, nem jutottak a kivitel stádiumáig. És hogyan áll a dolog most, mikor a minister ur által is jóknak elismert rendszabályokkal — engedje meg e szót — ideiglenes építkezéssel a vizmű odáig jutott, hogy ma tisztességes vizzel szolgálhatunk azon városrészeknek is, melyek eddig azt nélkülözték ? Ma a meghívott szakértők a természetes szűrők mellett nyilatkoztak és megjelölték azokat a helyeket, hol kutak ásatnak, próbafúrások megtétetnek és ha ma — miután ezek most munkálat alatt vannak — a viz ily alacsony álláspontjánál is kellő vízmennyiséget adnak azon kutak: semmi sem hátráltatja, hogy harmadfél, vagy legfeljebb három év alatt a végleges vizmű is elkészüljön azon a külföldi szakértők által megjelölt helyen. Az árúcsarnokokra térek át, mint a harmadik tárgyra, melyet a minister ur felhozott. Abban teljesen egyetértek a minister úrral, hogy ez a fővárosnak egyik legfontosabb kérdése, a főváros lakosságának ugy egészségügyi, mint olcsóság szempontjából főérdeke. Én le leszek kötelezve a minister urnak, ha a várost ezen kérdés végleges megoldására erélyesen szorítani fogja, de megjegyzem, hogy itt két ellentétes felfogás küzd egymással, a melyek egyike számára szeretném a t. minister urat megnyerni; (Halljuk! Halljuk!) ugyanis egyfelől nyerészkedni akaró vállalkozók ajánlatot tesznek a fővárosnak ilyen árúcsarnok létesítésére, másrészt bankok, melyek jelenleg az Entrepotsokat birják, szeretnék milliókra rugó pénzöket visszakapni és olcsó barakkokban elhelyezni az érkező árúkat. Ilyen vállalkozókkal sokszor találkozunk a fővárosban és vajmi ritkán van alkalmunk meggyőződni azok solidságáról, vagy ajánlataiknak a közérdeknek megfelelő voltukról, így van ez a jelen esetben is. És én külföldi városokra, például Berlinre hivatkozhatom, hogy az árúcsarnokok, főleg hygienicus szempontból csak ugy felelhetnek meg hivatásuknak és feladatuknak, ha azok nem nyerészkedő vállalkozóknak adatnak ki, hanem hatóságilag építtetnek és kezeltetnek. Mert a központi árúcsarnokban csak a hatóság lesz az, a mely kellő erélylyel lép föl, hogy ott egészségtelen élelmi szerek ne áruitassanak. Mig ha privát vállalkozóknak adatnak ki azok, a kik nyerészkedni akarnak, ezek nem fogják bántani sem az árúkat, sem az árusokat s igy az árúcsarnokoknak egyéb eredményűk nem lesz, mint hogy az árúk, tekintet nélkül az egészségre és olcsóságra, legfeljebb bazáräzertíen, bizonyos aestheticai rendben lesznek kiállítva. Ily módon tehát a kivánt eredményt nem lehet elérni. Mellékesen megjegyzem, hogy Budapesten az a nagy nehézség is megvan, hogy központi árúcsarnokra nincsen hely, a min csak ugy lehet segíteni, ha nem egy, hanem több központi csarnokot állítunk fel: Budán, Pest alsó és Pest felső részén. Ezek után a t. beliigyminister urnak tartozom azon felelettel, hogy a főváros administratiójáról kifejezett véleményét és kilátásba helyezett szigorát némileg rectificáljam. Elismerem, hogy Budapest főváros administratiója rossz, de hozzáteszem, hogy Magyarországon a legjobb. Ismerem azokat a hivatalokat és tudom, hogy azokban igen sok jeles ember igen nagy szorgalommal dolgozik. Ez igaz; de igaz az is, hogy nem győzik meg a a munkát, nem pedig a szervezetnek rosszasága miatt és az állami hatóságok által az egész országból mindenféle ügyekben ideérkező ügyeknek közvetítése miatt, a mi mind erre a törvényhatóságra súlyosodik. Constatálom azt, hogy hibák vannak s azoknak egyike magában a közgyűlésben s annak kerületi szervezetében, (Helyeslések.) Hozzáteszem, hogy ezen kerületi szervezetből gyakran látjuk származni azt a bajt, hogy a közgyűléseken a közérdek felett a kerület érdeke győz. (Igaz! Ugy van! a bal- és szélső baloldalon.) A tanácsban is van hiba, ezt sem tagadom ; a mely ép oly kevéssé, mint a ministeriumok, képes magát azon férfiak befolyása alól kivonni, kik képviselői minőségükben legkevésbé sem vona-