Képviselőházi napló, 1887. XIV. kötet • 1889. november 20–deczember 7.
Ülésnapok - 1887-288
16 388* országos llés november 20-án, gierdán. 1889. merész gondolattal, a mely ellen eléggé erélyesen tiltakozni nem lehet, hogy Magyarországon egy felsőbb katonai magyar tanintézet fel nem állítható : és akkor látni fogja azon eltérést, mely az igazságügyminister ur és a ministerelnök ur felfogása között van. Nem is hiszem, hogy a ministerelnök ur felfogása ez. Higyje el a t. ministerelnök ur, én róla, mint politikusról nem tételezek fel sok jót; de hogy a ministerelnök ur az országnak ezen minimális jogát, mint közjogunkba és a kiegyezési törvénybe bele nem férőt jelzi, ez a merészségnek és lefelé menésnek oly mértéke, a melyet magyar emberről feltételezni lehetetlennek tartok. (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) De, t. ház, hagyjuk a multakat és forduljunk a jelenhez; mert nem épen érdektelen az a situatio, a melyben a ministerelnök ur ez idő szerint van, a mely situatióval szemben a politikai mesterkedésnek, hogy ugy mondjam, a kisebb cselszövényeknek egész hálózata szövődik, hogy a ministerelnök urat összes erényeivel együtt megmentse a hazának, meg ugy mellesleg mondva, politikai barátainak, a kikről Nagy-Váradon az állíttatott, ha ugyan való az, a mit a lapok mondtak, hogy azokat segíti. Ez a situatio, t. ház, valóban kényelmetlen, sőt, ha nem a ministerelnöki széknek tekintélyéről volna szó, azt kellene mondanom, hogy mulatságos. A ministerelnök úron, a ki ennekelőtte nem volt nap, hogy ebben a parlamentben meg ne ragadott volna minden alkalmat arra, hogy reflectáljon — mert összefüggő, organicus beszédet tőle ugyan keveset hallottunk, (Derültség abal-és szélső baloldalon) hanem mindig csak a reflexióknak volt nagymestere •— (Ugy van! Ugy van! Derültség a bal- és szélső baloldalon) mondom, a ministerelnök úron az utóbbi időben bizonyos némaság vett erőt és habár az irónt gyakran forgatja is, de ahhoz, hogy a mint eddig láttuk és tapasztaltuk, a kérdésekhez gyakrabban hozzászóljon^ kevés szerencsénk van. (Ugy van! balfelöl.) Én helyeslem a magam részéről, hogy ez igy történik; de igyekszem magamnak megmagyarázni, hogy min alapszik e jelenség? (Halljuk! Halljuk!) En más magyarázatra nem tudok jönni, mint arra, hogy miután a ministerelnök ur eabinetjét reconstruálta, arra törekszik, hogy maga magát szintén reconstruálja. (Derültiég balfelöl. Mozgás jobbról.) Vizsgáljuk csak meg e helyzetet már csak azért is, hogy ebből a következtetést ugy a ministerelnök ur, mint a magunk részére levonjuk. A ministerelnök ur azon gőgös hitben és feltevésben, mely rendszerint azon államférfiaknak szokott sajátsága lenni, kik a hatalomhoz, melyhez hivatás nélkül és nem is normális úton — én azonban mindig a tisztesség határai között értem és kívánom értetni a mit mondok — mondom, nem is normális úton jutottak, mondom, a ministerelnök ur azon feltevésben és hitben, hogy a nemzetből immár kiöletett az erő arra, hogy saját érdekei mellett szilárd állást foglalni képes legyen, elérkezettnek látta az időt arra, hogy az ország alkotmányára a kezét rátegye. (Mogás jobbfelöl. Halljuk! Halljuk!) A merénylet, t. ház, egy kissé korai és tán elég durva is volt; de azon összefüggésben azzal, a mita 14.szakaszos magyarázat alakjában tapasztaltunk; továbbá összefüggésben azon anteactákkal, mely a ministerelnök ur ezen előterjesztése és múlt politikája közt van, teljesen elég volt arra, hogy önkéntelenül is feltétessék az a kérdés, melyet egykor a római senatusban Catilmának feltettek. (Élénk helyeslés a bal- és szélsőbalon. Mozgás jobbfelöl.) A történelem lesz hivatva arra, hogy abban a küzdelemben, mely a véderő-tör vény körül kifejlődött, pártoknak és egyeseknek az őket méltán megillető részt igazságosan kiszolgáltassa; de azt azután, a mit a ministerelnök úrtól Nagy-Váradon hallottunk, hogy tudniillik az ellenzék a szabadságköpenye alatt megtámadta az alkotmányos jogokat — daczára, annak, hogy a ministerelnök urnái kiválóbb köpenyeges politikust én nem ismerek — (Élénk derültség a bal- és szélső baloldalon) elhinni nem fogják még azok sem, a kik a történelmet a „Nemzet" vezérczikkeiből akarnák megírni. (Derültség a bal- és szélső baloldalon.) Nem fogják ezt elhinni, mert a történelmet lehet ugyan meghamisítani felfogásokban, de a tényeket nem. (Ugy van! Ugy van! a bal- és szélső baloldalon.) A véderő-vitából, t. ház, két tény eltagadhatatlanul kidomborodott. Az egyik az, hogy a ministerelnök ur az alkotmányhoz hozzányúlt s annak egyik sarkpontját kimozdítani szándokozott (Ugy van! Ugy van! a bal- és szélső baloldalon. Ellenmondások a jobboldalon) és hogy azt nemcsak mi, hanem — igaz, csak hosszú és élénk vita után — maga a túloldal is igyekezett helyreállítani. (Mozgás jobbfelöl.) Engedelmet, de e tény megtörténtét talán a ministerelnök ur sem fogja tagadni. (Halljuk! Halljuk!) A másik az, t. ház, hogy valahányszor azon tárgyalások alatt a ministerelnök úrhoz a folyosókon volt szerencsénk, a viták élénken folytak ugyan, mert a kérdés nagy volt és megérdemelte, hogy iránta érdeklődjünk, sőt concedálom azt is, hogy e viták animositással, de mégis zavartalanul folytak. (Élénk derültség a jobboldalon.) Egyetlen egy episodot kivéve — különben az sem e teremben történt — merem mondani, hogy a viták itt e teremben zavartalanok voltak. (Ellenmondások a szélső baloldalon. Felkiáltások szélső balfelöl: Hát mikor az elnököt visszavezették ?) Ezekből, t. ház, csak egy következhetik és ez az, hogy az ellenzék nem az alkotmányos jogokat támadta meg, hanem, hogy megtámadta
