Képviselőházi napló, 1887. XIV. kötet • 1889. november 20–deczember 7.
Ülésnapok - 1887-296
296. országos ülés november 29-én, pénteken. 1S8H, J95 hiba következtében abba beleütközzék. (Tetszés a jobboldalon. Ettenmongások a bal- és szélső baloldalon.) Engedjék meg, hogy megmondjam őszintén, hogy ez azon lovagiassággal, a melyről mindnyájukat ismerem, nem egészen fér össze. (Igaz! Ügy van! a jobboldalén.) De tovább megyek. (Halljuk! a jobboldalon.) Mikor aztán valakit provocáltak s az a valaki a síkra kiszáll, akkor mintegy zsinórrántásra előhúzzák a lárma spanyolfalát, neki szegzik a közbeszólások mitrailleusa-it (Zaj a bal- és szélső baloldalon) s azt mondják: Tessék vívni, harczoljunk parlamentaris fegyverekkel. S ezt nevezik meghamisítatlan parlamentarismusnak. (Élénk tetszés a jobboldalon. Zaj, ellenmondás balfelöl.) S ezzel beszédem végéhez jutottam, (Ralijuk! Halljuk!) Horánszky t. képviselőtársam egy kemény szót vágott ide ; azt mondotta: Quo usque ! ? Én azt hiszem, az ő türelmének vége van: társainak türelme valószínűleg kifogyott. (Zajos kosiészólások a baloldalról: Korántsem!) Horánszky Sándor: Még csak most kezdődik ! (Igaz! ügy van! baloldalon.) Hegedüs Sándor előadó: Elég sajnos! De hát ezt ne méltóztassanak a nemzet nevében mondani. Megmondom, miért ? (Halljuk ! Halljuk!) A nemzette], a nemzet nevében mint egyes képviselők nem beszélhetünk, nem beszélhetünk azon privát informatiók és források alapján, mint egyéni informatiók szerint, melyekkel bírunk; a nemzet nevében a parlament csak határozatot hozhat; de az indokolás a pártállások megokadatolássa, az mind egyéni impressioés annakbeszámítható. (Helyeslés jobbról.) Ha tehát t. képviselőtársam akárhány elvbarátjával együtt méltóztatik is nyilatkozni hogy türelmét vesztette a minísterelnökkel szemben, — ugy értettem — ezt méltóztassék egyéni helyzetéből kifolyó és informatiók alapján szerzett irnpressiónak tulajdonítani, de a nemzet nevében apodictice ezt ne méltóztassék mondani. (Élénk helyeslés jobbról. EÜenmondások balról) Es ezt a helyzetet és ezt az impressiót én teljes mértékben értem és méltánylom. Miért? (Halljuk! Halljuk!) Annyi szép tehetség, annyi nagy erő leszorult teljes mértékben a külügyi politikáról ott már nincs mit csinálni; most leszoríttatik a pénz ügyi politikáról; következnek feladatok, a melyek nek alapvonásaival, mint mondták, teljes mértékben egyetértnek. Mi tehát a feladat? Vagy az önemésztée vagy másnak az emésztése. (Derültség jobbról.) S teljes mértékben méltánylom, hogy nem akarják magukat megenni: meg akarnak enni mást. (Nagy derültség jobbról. Zaj a baloldalon. Felkiáltások a szélső baloldalon: Ez az a nagy komolyság!) De én azt mondom, t. ház — s ezzel bezárom beszédemet — (Halljuk! Halljuk! jobbról) hogy sokkal nagyobb becsüléssel viseltetem az ellenzék minden tagja iránt és kétségtelen hazafiságukat annyira köteles vagyok elismerni, hogy legtávolabbról sem tételezhetem fel azt, hogy tekintve az ország helyzetét, látva az eredményeket és a még nagyobb feladatokat, tudva felelősségük érzetében azt, hogy a nemzet mit vár tőlük, a dolgokat hátráltatni, késleltetni nem fogják, hanem tehetségöket arra fogják fordítani, a mi arra méltó, a mi szebb: a munkában való közreműködésre. (Élénk helyeslés jobbról.) Ajánlom a költségvetés elfogadását. (Zajos helyeslés és éljenzés jobbról.) Elnök: T. ház! Beőthy Ákos képviselő ur kér szót. Beőthy Ákos: Az előadó ur hozzám egy kérdést intézett, bátor vagyok kérdezni a t. házat, megengedi-e nekem, hogy erre a kérdésre válaszoljak? (Halljuk! Halljuk!) Elnök: Méltóztatik a t. ház megengedni? (Megengedjük! Halljuk!) Beőthy Ákos: Az előadó ur azt a kérdést intézte hozzám, hogy tudok-e én a parlament arismus történetében olyan esetet, mikor egy párt megtámadott valamely ministert azért, hogy saját előbbi elveivel ellentétben, azokat az elveket vitte keresztül, melyeket az ellenzék magáénak vallott? (Halljuk ! Halljuk! balról.) Igenis, én tudok ilyen esetet. Történt í 867-ben Angliában, mikor Disraeli keresztül vitt egy szabadelvűbb választási reformot, mint a milyent ő előbb ellenzett; akkor történt az, hogy ezért az, a ki a szabadelvű reformnak volt hive: Gladstone, Őt megtámadta és megtagadta tőle az arra való jogosultságot. Nemcsak ez történt, hanem igenis történt az, hogy három ministertársa a cabinetet elhagyta és ezen három tag közül az egyik, Angliának mostani ministerelnöke, lord Salisbury, akkor még lord Granbourne, a vitában ezeket mondta a ministerelnöknek, meglehet, a szavakra nem emlékezem teljesen, de az értelme ez volt: Igenis, a parlamentaris kormányzat életfeltétele az, hogy pártok és kormányok elveket képviseljenek, elvekkel emelkedjenek és bukjanak; (Helyeslés a baloldalon) és hogy ha az történik, hogy egy kormány ugy változtatja elveit, mint a ministerelnök, hogy ha az történik, hogy ellenfeleinek ruháját ellopja, hogy maga azzal ékeskedjék, (Élénk derültség és helyeslés a bal- és szélső baloldalon) hogy ha ez történik, akkor Angliának kormányát nem államférfiak, nem politikusok fogják vezetni, hanem fogják vezetni kalandorok és szédelgők. (Hosszantartó zajos tetszés, helyeslés, éljenzés és taps a bal- és szélső baloldalon.) Ezt, t. képviselőház, nem én mondtam, hanem mondták Angliában és ha a t. képviselő ur tanulságra kivan hivatkozni, azt megtanulja ott, habár
