Képviselőházi napló, 1887. XIV. kötet • 1889. november 20–deczember 7.

Ülésnapok - 1887-296

2tW>. országos filés november 29 én, pénteken. 188©. 191 mértékben találkozunk a külföldön, a hol, például Francziaországban, 3.000 olyan község van, a melynek pótadója a 100% ot meghaladja és Németországban gyakran 4—-500% a pótadó. Ez a mi bajainkat természetesen nem enyhíti, terheinket nem könnyíti, de az általános fejlődésnek olyan jelzője ez, a melyből következtethetjük, hogy az sem egy kormányrendszerből, sem egy kormány hibájából nem származik. (Helyeslés. Ugy van! jobbfelöl.) Tehát kétségtelen az, hogy a mint a teherviselés nő, a mint az adófizetés nagyobbodik és a mint a községi terhek szaporodnak, annál több gond és kötelesség hárul a kormányra is a tekintetben, hogy ezen terhek szabá lyozásával hasson arra, hogy azok nagy mérveket ne öltsenek. Tagadhatatlan,hogy mezőgazdaságunk bajokkal küzd. Nem beszélek a haladásról, melyet kétségbe vonni nem lehet sem a belterjesség, sem a kivitel, sem az állattenyésztés tekintetében. De engedjen meg Molnár József t. képviselőtársam, ha én azt mondom, hogy nem taitom bajnak azt, hogy az apró kisbirtokok szaporodnak. Az a jelenség, midőn egész községek vettek és parcelláztak nagybirtokokat, csak egészségesnek mondható és engedjen meg a t. képviselőtársam, még az sem baj, ha a jelzálogterhek szaporodnak, mert az újabb pénzintézetek szaporodásával újabb kölcsönforrások nyilván meg, azok régi, súlyosabb kölcsön terhek convertálására hasznosan fordíttattak. (Ugy van! jobbfelöl.) És ha t. képviselőtársam a betétekről szólván, azt állítja, hogy a betétek máshonnan vétettek el, ez tévedés, ezeket megkeresték. És minthogy eddig meg nem keresték, vagy ha megkeresték, nem fruetifikálták, most pedig meg is keresik, fructificálják is, ez kedvezőtlen jelenségnek nem tekinthető. Elvezettel hallgattam Herman Ottó t. képviselőtársam fejtegetéseit is egészségügyi viszonyainkról ; csak az a baja neki, hogy igen szép eszméi, nemes és fenkölt gondolkozása van, de azután argumentatióiban mindig localisál. Midőn például az egész országban a corruptio létezését akarja bebizonyítani, azt mondja, hogy Szegeden mezei kapitányokat állítottak fel. Azután azt mondja, hogy egészségügyi állapotaink rosszak, tarthatatlanok s erre azzal argumentál, hogy NagyVáradon és Beregszászon egészségtelen patakok, vagy mocsarak vannak. Hiszen igaz, tagadhatatlan, hogy ezek is bajok, ezeket is orvosolni kell, de mikor ezekkei szemben a jelentések alapján, a városok fejlődése és a népesség szaporodása azt bizonyítja, hogy például 1880-ban 135.000; 1886-ban 233.000, tehát 100.000-el több volt a lakosság szaporodása, mint az előbbi említett évben, azt hiszem, hogy e viszonyokat tarthatatlanoknak még sem lehet mondani. (Ugy van! a jobboldalon) Az igaz, hogy sok baj van és azokon segíteni kell; de ez meg is fog történni fokozatosan. Felhozatott, hogy az államhivatalnokok fizetése csekély. Örülök, hogy épen az ellenzék szélső oldaláról hangoztatják ezt. Kétségtelenül igaz, hogy ezen segíteni kell. De hogy történik, hogy ezen dolgot most méltóztatnak említeni, hogy a mérleg háta mögött levő fátyolt most méltóztatnak fellebbentem? Ugy, hogy a mérleggel most nem lesz nehézség, tehát lesz időnk, hogy a bajokkal tüzetesen foglalkozzunk és azokat orvosolni fogjuk is. (Helyeslés.) Azt sem mondhatni, hogy eddig egész államháztartásunk fejlődését nagyban véve, az egészségtelen irányban haladott volna. Ezt ismét Molnár József t. képviselőtársam említette fel, kinek köszönettel tartozom, mert látszik, hogy nem meddő dulakodás, hanem parlamentijszinvonalon álló vita a czélja. (Helyeslés.) Köszönettel tartozom, hogy érintette azt a kérdést, hogy államháztartásunk különböző ágazatai, különböző és pedig meddő irányban fejlődtek. Nem áll! Én szolgálok erre nézve végeredménynyel. (Halljuk!) Ha az előirányzott közösügyi és honvédelmi kiadásokat, tehát azon kiadásokat veszszük, melyek közösügyi kiadások és mint mondani szokás — én nem tartom annak — meddő kiadások s ezeket mind összefoglaljuk és egyik felébe a mérlegnek s a másikba a belkormányzati és culturalis kiadásokat teszszük, ugy találjuk, hogy még 1868-ban, az alkotmányos aera első költségvetésében ezen úgynevezett meddő közös terhek országos előirányzatunkban 56*19 százalékot tettek, most, a mikor militarismusról és Bécs iránti hódolatról beszélnek, 48"35 százalékot tesznek, tehát belkormányzati és a culturalis kiadásainkra most 8*/°-kal több jut, ez pedig 28 milliónál többre menő összeget fesz. Ha tehát a fejlődésnek ezt az irányát látjuk, nem kell egyebet tennünk, mint tovább haladnunk a megkezde t irányban és azt hiszem jó utón leszünk. (Heíyeslss a jobboldalon.) Ha tehát most időnk és módunk lesz arra — és ha túlzásokba nem megyünk — hogy a mérleg háta mögött levő dolgokat, a közállapotokat is tüzetesebben szemügyre vegyük, ne felejtsünk el most is mutatkozó oly jelenségeket, a melyek, daczára annak, hogy tagadhatatlanul rossz évünk van és hogy tagadhatatlanul a pénzviszonyok nem kedvezők, még is eléggé kedvező jelenségefenek mondhatók. Mert kétségtelen, hogy már most észrevehető, hogy a mint a monarchia két felének államai a pénzpiaczra nem súlyosodnak ellenállhatatlan versenynyel, minő papirok emelkednek? Az iparvállalatok papírjai. A tőke nem vétetvén igénybe állami czélokra, az ipar felé fordul és e tekintetben Magyarország sem marad hátra, mert mindenfelé