Képviselőházi napló, 1887. XIV. kötet • 1889. november 20–deczember 7.

Ülésnapok - 1887-296

190 ^' orszägos B]és novtmber 29-én, péntekes. 188©. kérdés tisztázva legyen — akkor, azt hiszem, a legszigorúbb eljárás, melyet követünk: minden adóemelés után rögtön tekintetbe venni a rákövetkező év egész eredményét, a mi akár emelés, akár új adó utján eléretett és azt mondani, ez az az új teher, melyet az illető kormány az ország szükségleteire igénybe vett. Ily eljárással, t. ház, fáradságos munkával összeállítottam egy tabellát, melyet kritika szempontjából a t. ellenzék rendelkezésére bocsátok. (Halljuk! Halljuk!) Ennek végeredménye — hogy a házat sokáig ne untassam — az, hogy 1875-től 1888. végéig az összes direct és indireet adók emelése 41,300.000 frtra megy. Ez kétségtelenül nagy teher, de azt hiszem, hogy a számokat pontosan ismerni okvetlenül szükséges. És ezen szemponthói figyelmeztetem Ápponyi t. képviselőtársamat néhány tévedésére. Nevezeteeen ő az 1878. és 1886. évi eredményeket összehasonlítván, azt Íriszem, csak elnézésből, Széll Kálmán alapos és szigorúbb gazdálkodásának szép eredményét 1878-ban akarta feltüntetni. Nem ott van az ; az az eredmény megvan 1877. végén és pedig 26,600.000 frt hiányban. 1878-ban a deficit 58-9 millió; mert már 51 V« milliót kellett a boszniai kiadásokra fordítani, a mikor a. viszonyok, mint méltóztatnak tudni, zavarosakká lettek. Másfelől nem tudom, honnan vette a t. képviselő ur számításait, midőn egyszer 26 millió, azután 18 millió, összesen tehát 41- millió frt adóemelést említ. Még ha azon eljárást is követném, a melyet önök,hogy t. i. felvenném a két év közti eredménykülönbséget, még akkor is csak 36 millió frt jönne ki. Azt hiszem tehát, tévedni méltóztatik ezen lényeges tételekben. De nem ez a fődolog. A fődolog az, hogy ha most utólagosan el méltóztatnak ismerni a Széll Kálmán által elért nagy eredményeket, a kivel szemben oly hosszas és erős küzdelmet folytat ak, ennek csak gratulálni tudok; én sokkal előbb gratuláltam neki. De méltóztassanak igazságosak lenni utódai iránt is és ha a legutóbbi pénzügyminister, Tisza Kálmán által az 1886—1888. években elért pénzügyi eredmények nem képezik megrovás tárgyát önök részéről, méltóztassanak megengedni, hogy a közbeeső időszakra vonatkozólag is pár mozzanatot ajánljak figyelmükbe. (Halljuk! Halljuk!) Kétségtelen, hogy főleg 1881. után a túlkiadások is rontották államháztartásunk mérlegét, de mondhatom, hogy e lényeges romláson kivül a legnevezetesebb factorok oly elementáris erővel törtek be, a mely elől egy kormány sem tért volna ki, bármily gazdálkodást követett volna is; mert eltekintve a politikától — az más lapra tartozik — a boszniai occupatio és a későbbi lázadás, a sok árviz, a vasutak terén megindított államosítás, a kataater mind oly előre nem látott, kiszámíthatatlan nagy terheket és kiadásokat okoztak, a melyekkel meg kellett küzdeni, bárki lett légyen azon minisíer és csak ezen mozzanatok tekintetbe vételével lehet igazságos, részrehajlatlan bírálatot mondani azon évek kezeléséről és eredményéről is. Elismerem, hiba volt, hogy túlkiadások fordul tak elő és e hiba ellenében a pénzügyi bizottság és a képviselőház megtette annak idején a kellő intézkedéseket. A mérleg tehát, mint előttünk van, elég kedvező. A kérdés csak az, hogy oly könnyű dolog-e ez, a mint Horánszky t. képviselőtársam hiszi, a ki azt mondja: ennyivel emeljük az adókat, megcsináljuk a conversiót s megvan a mérleg, vagy hogy szószerint idézzem szavait: „Hol van a pénzügyi politikában az államférfiúi gondolat?" Az államférfiúi gondolatokat mindig egyéni felfogás szerint lehet megítélni; hanem hogy ő maga ugyanazon beszédében és nem is sokkal előbb, azt lehet mondani, két percznyi különbséggel más véleményen is volt, illetőleg máskép Ítélte meg a dolgot, erre nézve idézem beszédének következő sorait: „De hamar esesi súlyos bajok bekövetkeztek, akkor elismerem, hogy ezekkel minden kormánynak le kellett számolnia és ezen bajokat máskép, mint a nemzet újabb megterhéltetésével, senki e világon sanálni képes nem lehetett. Hol van ebben a pénzügyi politikában az államférfiúi gondolat?" Én is csak azt mondom. Ugyanazon beszédében méltóztatott mondani ezt az ítéletet, ennek következtében, azt hiszem, az államférfiúi gondolatot maga megtalálja. (Tetszés a jobboldalon,) Vannak az ellenzéken t. szónokok — én is csak azokkal foglalkozom, a kik komolyan bírálták a költségvetést — a kik még messzebb mentek. Nemcsak azt kérdezték, hogy áll a mérleg, hanem azt is, hogy mi van a háta megett. Lebbentsük fel a fátyolt, tnondá Molnár képviselő ur, hogy lássuk, mi van a háta megett és ez minden esetre igen érdekes kérdés. Föllebbentették a fátyolt s találtak sok bajt kétségtelenül és mondtak sok helyeset, az bizonyos; de azt hiszem, túloztak is eleget. Horánszky t. képviselőtársam megtaláltn az adókönyvet és a tekintetben teljesen egyetértek vele, hogy egyfelől constatálta, hogy terheink növekedtek. Legkevésbé sem vonom kétségbe. Másfelől hangsúlyozta annak szükségét, hogy a teherviselés igazságosabb arányok szerint szabályoztassék. Ebben is teljesen egyetértek vele; következtetésem mindjárt meg is lesz. Megtaláltuk a nagy községi terheket. Kétségtelenül részben az állami közvetett teendők, részben pedig a községi élet fejlődése igen nagy terheket róttak a községekre. Ezzel a jelenséggel azonban sokkal nagobby