Képviselőházi napló, 1887. XIV. kötet • 1889. november 20–deczember 7.
Ülésnapok - 1887-296
296. országos ülés nőve kétségtelen s ha mi is az államháztartás szigorít fentartására adnók el azokat a birtokokat, igen természetes, hogy magam is azt mondanám, ez is deficit; de nem igy van; mert akkor, a mikor beruházunk és pedig j'övedelmező beruházásokat teszünk — nem is beszélek vizszabályozásokról és olyan tételekről, a melyeknek legalább közvetlen jövedelmezőségéről neszelni nem lehet —• hanem ha tisztán azokat a beruházásokat veszem, a melyek a vasutaknál, a gazdaságoknál, az üzemeknél előfordulnak, a melyek közvetlenül. épen a kamatozás és az üzlet kifejlesztése szempontjából vasúti kocsik beszerzésére és ilyen kiadásokra fordíttatnak, melyek a három tárczánál, a hol előfordulnak, meghaladják azt az összeget, melyet az államjószágok eladásából bevételként nyerünk: a magánháztartásból vett példa teljesen beválik, ha azt mondom: ha a földbirtokos abból a szempontból ad el, hogy háztartását fentartsa, ez a gazda deficittel küzd; hanem ha a 1 irtok egy részét azért adja el, hogy nagyobb birtokot, vagy jövedelmezőbb házat vegyen, nem mondhatni, hogy az a gazda deficittel küzd. (Helyeslés jobbfelöl.) Kötelességem azonban elismerni azt, hogy mindazon szónokok, a kik behatóbban foglalkoztak a költségvetéssel, tudniillik Horánszky Nándor, gróf Apponyi Albert és Molnár József képviselő urak, nem vonták kétségbe azt, hogy lényeges javulás van a költségvetésben, hogy a mérleg tekintetében az egyensúly helyreállítása felé vezető úton vagyunk és én teljes mértékben elfogadom azt a követelményt, a melyet Horánszky t. képviselő ur ebben a tekintetben felállított: maradjunk meg az eddigi szigor mellett, tartsuk meg az államháztartás szigorú feltételeit, ugy, a mint azokat az egyensúly érdeke megköveteli. És e tekintetben maga sem tart szükségesnek nagyobb eszközöket és én is ebből a szempontból feleslegesnek tartok minden további erőfeszítést a nemzet részéről; de épen ez jelenti azt, hogy minden oldalról el van tehát ismerve, hogy az egyensúly helyreállítása — hogy ugy fejezzem ki magamat — tisztán kezelési kérdés. Ha jól kezeljük az államháztartást azon eszközökkel, a melyeket a nemzet megad, az egyensúly meglesz és consolidálható lesz és ennek következtében egészen a kormány és a törvényhozás befolyása alatt áll és a nemzettől további áldozatokat, ha csak rendkívüli események közbe nem jönnek, nem igényel. így tehát mondhatom, hogy ez a pénzügyi programra és az a feladat, melyre e téren a kormány vállalkozott, teljes mértékben megoldottnak tekinthető. (Helyeslés jobbfélől.) Egy véleménykülönbség van csak itt és ez Beőthy Ákos t. képviselőtársamé, a ki bár oly kedves volt, hogy engem 16 éves lányhoz hasonlított (Derültség) és bár nem tagadom,hogy vonzó egyénisége és nagy l>er 29-én, pénteken. 1889. \ g9 műveltsége nagy csábító erőt gyakorol reám, de kétségtelen, hogy oly mértékű túlzásokba megy, hogy még mint 16 éves leány sem adhatok hitelt minden tekintetben szavainak. (Derültség és tetszés.) Mert ő — ngyan nem adatokkal és bizonyításokkal — csak ugy oda dobta, mert szeret nagy dolgokat lancirozni, hogy káprázat és szemfényvesztés az egész és távolabb állunk az egyensúlytól, mint valaha. Ennek bírálatába azért nem bocsátkozom, mert Horánszky és Apponyi t, képviselőtársaim nyilatkozataiban bőségesen meg van erre a czáfolat. De az a kérdés merül fel, t. ház, hogy ezt az eredményt milyen áron értük el. Ezt a kérdést először Helfy t. képviselő ur vetette fel, de foglalkoztak vele az ellenzék szónokai közül többen s érdemes is a kérdés arra, hogy foglalkozzunk vele. Első sorban természetesen a terhek fölemlítése következik. Helfy t. képviselő ur azt mondta, hogy körülbelül 60 —62 millióra megy az az új teher, a melyet 15 év alatt a kormány az államháztartás rendezése érdekében kívánt. Apponyi t. képviselő ur az imént említett osztályozás szerint szorítkozott az 1878—1886-iki eredményekre s ezeknek nézete szerint elveszett áldozataira. Tehát nekem is ezekkel kell foglalkoznom. Én, t. képviselőház, már egyszer foglalkoztam azzal a kérdéssel, hogy helyes felfogás-e a pénzügyi terhet és a kormány által pénzügyi politikájának érvényesítése érdekében igényelt eszközöket ugy tüntetni fel, hogy az ember az első évnek végén létező összeget felveszi és a 10 vagy 15 év után létező adóeredményekkel összehasonlítja és a különbségből azt a következtetést vonja le: ennyivel növelte az ország terheit maga a kormány. Mert ez a kérdés. Ebben az esetben Helfy t. képviselőtársam — nem egészen ugyan, mert csak 51 millió jön ki az összes emelkedésbői 1875. óta és nem 60 millió — megközelíti az igazságot. De nézetem szerint, ha igy okoskodunk, akkor a legtöbb adót emelik Angliában, mert kétségtelen, hogy ott az államnak jövedelmei és pedig adójövedelmei évről-évre folytonosan fokozódnak. Azt hiszem tehát, élesen meg kell különböztetni azt, a mi fejlődés utján áll elő — mint azt Mocsáry képviselő ur is mondotta — és a mi kirovatik ugyanazon objectumokra, ugyanazon jövedelmi forrásokra, mint teher. (Igás! Ugy van! jobb/elől.) Mert ha az illetőnek jövedelmi forrásai szaporodnak, ha ugyanazon arányban nem változik az adója, azért mégis több adót fizet, de nem erejéhez mérten, hanem erejéhez arányban, többet. (Helyeslés jobbfélől) És ha igy fogjuk fel a kérdést — és itt engedje meg a t. ház, hogy egy pár perezre igénybe vegyem szive 3 , figyelmét, hogy végre-valahára e
