Képviselőházi napló, 1887. XIV. kötet • 1889. november 20–deczember 7.
Ülésnapok - 1887-296
188 296. országos ülés november 29-én, pénteken, 1889, ugy, a mint adják és ennek következtében nem veszek bátorságot magamnak, hogy tüzetesen kiterjeszkedjem azon kérdés birálatába, vájjon tulajdonképen mi ezélja volt ezen költségvetésnél a 15 év előtt létrejött pártfusio történetét 3 különböző variatióban, egyéni reminiscentiák szerint ugy domborítani ki, hogy minden csinált árnyék összeszedetve, az a ministerelnök szemére vettessék. (Helyeslés jobbról.) Nem vizsgálom azt, hogy még ugyanazok is, kik nemcsak helyeselték akkor és üdvösnek tartották, de provocálták és arra dolgoztak, hogy az a fusio létre jöjjön, most reminiseentiáik lomtárából azokat a mozzanatokat és impressiókat — mert többnyire impressiók — és egyoldalú informatiókat szedik elő, melyek akár a czélból adnak fegyvert kezökbe, hogy a ministerelnök politikai működését vagy következetességét megtámadják, akár hogy, mint Eötvös Károly t. képviselőtársam tette, az egész pártot még morális szempontból is elítélés alá vegyék. (Helyeslés jobbról.) Megjegyzem különben — mert a többi rám, mint előadóra ezen minőségben nem tartozik — csak az igazság érdekében, hogy azt, hogy egyenes felhívásra a pártok közötti közegyetértésre nézve bizonyos megállapodás történt, még abban az időben sem Eötvös t. képviselő ur, sem mások immorális aetiónak nem tekintették. Van tehát bizonyos tendentia, van bizonyos egyoldalúság, van bizonyos külön ezél az államháztartás és a politikai helyzet megvilágításán kivül, a mely a régi remiuiscentiáknak ily színben való feltüntetését épen ezen költségvetésnél szükségesnek és indokoltnak tartja. A mi már most a költségvetést magát illeti, azt hiszem, congtatálhatom azt, hogy ez is ugy járt, mint a jó asszonyok: keveset beszélnek róluk. (Derültség jobbfelöl.) Ez a legjobb bírálat, a melyet egyáltalában elmondani lehet. (Helyeslés joobfelöí.) Azt lehet mondani, hogy csak ugy szemeikéinem kell, hogy valami megfogható észrevétellel foglalkozhassam. (Derültség jobbfelől.) így Horánszky t. képviselő ur igénytelen jelentésemnek egy passuöára vonatkozólag azt a megjegyzést tette, hogy ha említem a szigort és ellenőrzést, talán csak nem értem azt azon évekre, melyek a túlkiadásoktól duzzadtak, melyek tálkiadásokkal voltak terhelve. Tökéletesen igaza van, hiszen benne van, hogy az 1886., 1887. és 88-ban alkalmazott szigor folytatását kérem a t. háztól. Ebben a tekintetben teljesen egy véleményben vagyok. A mi az előirányzatnak főbb részeit illeti, a realitás szempontjából t. képviselőtársam különösen a bevételeket veszi bírálat alá. Az egyenes adókra azt mondja, hogy a tagadhatlan nehéz mezőgazdaság helyzetnél fogva nem hiszi, hogy az valósuljon ég szerette volna, ha három évi átlag szerint történt volna az előirányzat. Felhívom becses emlékezetét arra, hogy volt idő, mikor a t. képviselő ur gróf Szapáry Gyula akkori pénzügyministerrel szemben kifogásolta, hogy három évi átlagot használt és azt követelte, hogy a zárszámadás tényleges eredményeit vegye alapul; de igaza van abban, hogy az 1888. évi zárszámadási eredmények oly kedvezőek voltak, hogy azok eredményét az 1890. évi előirányzat alapjául az egyenes adóknál venni nem lehet. Nem is történt. Két és 7 3-ad millióval kevesebb az előirányzat 1890-re, mint a mi tényleg 1888 ban bejött. Lehet arról beszélni, hogy elégséges-e ez a reductio és nem kell-e tovább menni? és a mint kilátásba méltóztattak helyezni, a pénzügyi tárczánál ezt meg is fogjuk világítani. A mi a fogyasztási adókat illeti, azok két részre oszlanak. A rendes régi fogyasztási adók épen három évi átlag szerint vannak előirányozva, mint ő méltóztatott proponálni: az új fogyasztási adók, nevezetesen a szeszadó, természetesen nem volt előirányozható három évi átlag alapján, de azt hiszem, hogy azon szigorú mérték, a melyet erre alkalmaztunk, ha egyáltalában a válság ki nem tör és ha az üzemek egyáltalán meg nem szíínnek, az eredményt elő fogja idézni. És még csak egyet. A postajövedékre vonatkozólag tett becses megjegyzésre vagyok bátor ezt megjegyezni. Eddig a mi előirányzatunkat a postajövedékre mindig ugy csináltuk, hogy az évi tényleges eredményhez 8°/°-os hozzáadás történt a fejlődés szempontjából és ez ideig legalább — mondom, 1886-ig — ez rendesen be is vált. Most a kormány előirányzatában csak 3 e /»-kal van a tényleges eredmény megtoldva, a fejlődés tehát nincsen oly mértékben felvéve, mint az az eddigi előirányzatoknál történt. De én nem zárkózom el azon lehetőség elől, hogy a viszonyoknak nyomása alatt ezek az eredmények változásokat fognak szenvedni és azt hiszem, hogy ha az összegeket sem ő, sem én nem is vagyunk képesek megmondani határozottan, elfogadhatjuk egymás közt a vitatkozást a legkomolyabb alapon is és igy a mérleg szempontjából is. T. képviselőtársam és az ellenzéknek azon szónokai, a kik komolyan foglalkoztak magával a költségvetéssel, kételyeket fejeztek ki az iránt, hogy az előirányzatban előforduló 430.000 forintnyi hiány betartható lenne, illetve, hogy csak ennyivel záródnék le az eredmény. Lehetséges, magam sem tagadom; azonban azt az egyet még sem fogadom el, hogy az államjószágok értékesítését tisztán deficitnek tekintsük. Igaz, hogy Horánszky t. képviselőtársam a magánháztartásra hivatkozott és azt mondta, hogy az a gazda, a ki háztartása fentartására jószágából ad el valamit, az bizony deficittel küzd. Ez
