Képviselőházi napló, 1887. XIV. kötet • 1889. november 20–deczember 7.

Ülésnapok - 1887-296

296. országos ülés november 29-én, pénteken. 1889. 187 eltávolítása mellett is két vita folyt le. Az egyik a költségvetési, a másik az appropriationális vita. S minthogy ez utóbbi a politikai mozzanatoktól el nem választható, nekem, mint előadónak most már nemcsak a költségvetésre vonatkozó észrevételekre kell igénytelen megjegyzéseimet röviden megtennem; de mert appropriationális vita is kevertetett bele, indokolnom kell, hogy a bizottság többsége miért fogadta el a költségvetést s miért kérem én a t. házat arra, hogy a költségvetést e kormánynak szavazza meg. (Halljuk! Halljuk!) Tagadhatatlan az, hogy többen, különösen Beőthy Ákos t. képviselő ur, meg akarták magyarázni, hogy miért volt szükség, eltekintve minden mellékes politikai mozzanatoktól, a költségvetési vitát igy fogni fel, valamint tagadhatatlan az is, hogy a pártok ezen kettős álláspontot minden különbség nélkül elfogadták; .És igy, ha ezen állásponttal szemben bátor vagyok kritikát gyakorolni, az valóban általános természetű — vagy, hogy egy bevett szólam szerint fejezzem ki magamat — academieus: de azt hiszem, egy percznyi figyelmet ez is megérdemel. (Halljuk! Halljuk!) Kétségtelen az, t. ház, hogyí&z alapos, érdemJeges és eredményes parlamenti mták között az általános költségvetési vita a legkevésbbé foglalhat helyet. És ez a dolog természetében fekszik. Áz eszméknek, a helyi és általános érdekeknek, az egyéni és pártszempontok egész ealeidoscopja tárul fel előttünk és e zűrzavarban nem magaslik ki sem irány, sem eszme, a melyeknek a gyakorlati politikában való fejlesztésére és érvényesítésére közeli kilátás lenne. Épen azért nagyon eriticus szemmel kell vizsgálni mindazon motívumokat, melyek a vitának ily heterogén természetét még szélesebb körre kívánják kiterjeszteni, sőt azt hiszem, megérdemli a kritikát maga az is, hogy a költségvetési és appropriationális vita összezavartatott. (Halljuk! Halljuk!) E ténynek igazolását theoriában Beőthy Ákos igen t. képviselő ur, a gyakorlatban pedig gróf Apponyi Albert képviselő ur kísérelte meg. Én tehát első sorban az erre vonatkozó észrevételekkel fogok foglalkozni. (Halljuk!) Beőthy Ákos t. képviselő ur — igen helyesen — gyakran szeret hivatkozni Angliára s azt megtette most is. Azt mondotta, hogy ott a költségvetésnek különböző részleteit külön tárgyalják, de szavazás csak egy van: az appropriatio alkalmával. Tökéletesen igaza van. De bátor vagyok figyelmét felhívni azon körülményre, hogy az angol parlamentben csak egyetlen-egyezer, 1784ben a Pitt-kormánynyal történt meg az, hogy az ellenzék nem megtagadta, hanem csupán 3 hóig januártól—márczius végéig hűzta az appropriationális vitát; de máskor ezen fegyvert az angol ellenzék sohasem használta; sőt az angol parlamenti élet legalaposabb ismerője, Thomas ErskineMay szerint ez már rozsdás fegyver, a mely a parlament lomtárába való. (Helyeslés jobbfelől.) Beőthy Ákos: Az a baj, hogy nálunk mégis használni kell! Hegedűs Sándor előadó: Nem azért mondom, mintha ezen fegyver nálunk kiköszörülve és gyakran alkalmazva nem lett volna, de mert felelni akartam Beőthy Ákos t. képviselőtársam angol hivatkozására. A mi a nálunk alkalmazott gyakorlatot illeti, épen nálunk — és ezt örömmel eonstatálom — emelkedett ki e tekintetben a theoria a legmegfelelőbb alakban. Az ellenzék soraiban eddig akárhányszor azon különbséget tették meg: a költségvetést készítjük az országnak s az appropriatiónál fogjuk a bizalmi kérdést felvetni. És én azt hiszem, hogy ezt ugy a theoriában, mint a gyakorlatban nagyon üdvösen lehetne alkalmazni és igazolni; de ebbe most bővebben nem bocsátkozom. Föltétlenül joguk volt hozzá. Attól függ minden: hogyan indokolják, mikép igazolják ? Erre vállalkozott gróf Apponyi Alberti képviselőtársam. G-róf Apponyi Albert különböző indokokat hozván fel, a mi a költségvetésre legszorosabban tartozik, e pontnál azzal foglalkozott, hogy államháztartásunk életét három korszakra osztotta s ugy találta, hogy 1878-ig a rendezés utján voltunk, 1878-tól 1886-ig pénzügyeink összezavarodtak — a kormány hibájából, mint ő monda — és ^ 1886-tól kezdve újra a r -ndezés utján vagyunk. És ennek következtében a kérdésre nézve vájjon milyen választ von ő le? Nem azt mondja, hogy a legutóbbi 3 év tapasztalata alapján a kormány az államháztartás kezelése szempontjából — nem beszélek politikai momentumról — csakugyan kedvező eredményeket mutat fel; hanem a legutóbbi 3évet e szempontbólignorálva, visszatér az előbbeni 8 évre, mikor pénzügyeink zavarosak és nagy deficitek voltak — és azt mondja: ne tekintsük a legutóbbi 3 évet — hanem arra, hogy 8 év alatt, ezen 3 év előtt ezen kormány rosszul kezelte az államháztartást és ebből következteti, hogy midőn a rendezés korszakának negyedik évében az ő elismerése szerint is, kedvező eredmények mutattattak fel, ezen költségvetést neki meg kel] tagadnia és megtagadja ő, a ki azon zavaros 8 év alatt pártjával együtt csak 1882-bena boldogult Somssich Pál vezetése alatt tagadta meg a költségvetést, míg ellenben 7-szer mindig megszavazta azt a zavaros nagy deficites költségvetést. (Ugy van! jobbfélol.) Tehát a theoria és az ő praxisuk azon álláspont mellett, a melyet ő elfoglalt, csakugyan nem bizonyít. (Helyeslés a jobboldalon.) ESég az nekem, ha azt mondják: most erősebb eszközökéi akarunk alkalmazni; ezt pártszempontból, tacticai szempontból szükségesnek tartjuk. Meghajlok ez előtt, elfogadom a helyzetet, 24*