Képviselőházi napló, 1887. XIV. kötet • 1889. november 20–deczember 7.
Ülésnapok - 1887-294
29*. országos Ülés november 2í-én, szerdán. 1889. \ 53 nincs, a ki tiszta hanggal ezt kibírhassa. (Igán! Vgy van! jobbfelől) Én tehát, akárminő módon méltóztatnak is a rendzavarást folytatni, (Zaj a szélső balon) azt, a ki folytatja a közbeszólásokat, névszerint fogom az ország színe előtt rendre utasítani (Élénk helyeslés jobbfelől) és ha az nem lesz elég, kénytelen leszek tovább menni. (Zajos helyeslés jobbfelől.) Tisza Kálmán ministerelnök: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Először is a képviselő ur beleveszi ugyan a boszniai occupatióra fordított költségek kamatait, űe elfeledkezik arról, hogy már előbb is a keleti kérdés felmerülése, utóbb pedig az annak következtében folytonosan szükséges erőfeszítések minden országtól s igy tőlünk is minő áldozatokat kívántak. (Igás! Vgy van! jobbfelöl.) Pedig, ha igazságos mérleget akar csinálni, ezt is figyelembe kell venni. (Ugy van! jobbfelöl). Ezenkívül elfelejti azt is, hogy az 1878. és 1888. közötti időben volt egy epocha, midőn a pénzügyi rendezés felé ismét nagy lépéseket tettünk; 4s elfelejti, hogy ezeknek nem sikerülése főleg abból származott, a mit én magam is minden mentség nélkül a kormányra nézve constatáltam, hogy nem tudott ellenállani azon minden oldalról, onnan is jövő kívánságoknak, (a balfelé mutatva) hogy a nemzet érdekében, a közjó érdekében hasznos, de pénzügyi erőnket még túlhaladó befektetéseket csináljunk. (Igaz! ügy van! jobbfelől. Felkiáltások a széhő baloldalon: Éljen Apponyi! Derültség és mozgás jobbfelől.) Ha valaki azt hiszi, hogy nekem az által kellemetlenséget csinál, hogy az én politikai ellenfelemet élteti, az ítélhet saját szííkkeblűsége, de nem az ón érzelmeim szerint. (Élénk helyeslés és tetszés jobbfelől. Egy hang a szélső baloldalról: Bravó! Mozgás jobbfelől.) De a t. képviselő ur a mostani javulásról is, melyet kegyesen elismer, azt mondja: a főfaetor mi? (Halljuk! Halljuk!) A conversio, mely 13 millió erejéig a jövőt terheli meg, a jelen helyett. (Zaj a szélső baloldalon.) Hogy a tehernek hosszabb időre való felosztása a conversio egyik része, az bizonyos, azonban a tehernek egyik része a törlesztésben ma is megmaradt. De másfelől, ha nem történik meg a conversio, ha a törlesztések végett folyton fel kell venni azt a 13 milliót, az abból eredő adósság kit terhelt volna? Ugy gyanítom, az sem minket, hanem az utódokat. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Gr. Károlyi Gábor: Adja Írásban! (Zajos derültség balfelől.) Elnök: Gróf Károlyi Gábor képviselő urat ezennel rendre utasítom. (Zajos helyeslés jobbfelöl Nagy eaj és mozgás a szélső baloldalon.) Tisza Kálmán ministerelnök: T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Én már előbb KÉPVH. NAPLÓ 1887—92. XIV. KÖTET. hivatkoztam arra, hogy én a kritika ellen soha sem tettem kifogást; most sem teszek, de azt hiszem, ezen beszédem folyamán is bátran hivatkozhatom rá és a t. képviselő ur nem fogja eltagadhatni, hogy az, a mit nem ő, de sokan mások tesznek, az már túlmegy a politikai kritikán, (Uyy van! jobbfelől) túlmegy a parlamentarismuson, (Igaz! Vgy van! jobbfelől) túlmegy a szólásszabadságon ; {Zajos helyeslés jobbfelöl. Derültség és mozgás balfelöl) az egy törvényhozási teremben nem helyeselhető eljárás. (Zajos helyeslés jobbfelől. Élénk nyugtalanság a szélső baloldalon.) Ezen megjegyzések után áttérek arra, a mit az igen t. képviselő ur az én közigazgatási politikámra vonatkozólag mondott. (Halljuk! Halljuk!) Báró Kaas Ivor: Ismerjük a közigazgatási politikáját. (Nagy zaj jobbról.) Elnök: Báró Kaas Ivor képviselő urat ezennel rendre xitasítom. (Helyeslés jobbfelől. Zajos felkiáltások a bal- és szélső balon: Éljen Kaas Ivor báró!) Horváth Gyula: Büszke lehet rá a belváros. (Nagy zaj és mozgás a bal- és szélső baloldalon.) Tisza Kálmán ministerelnök: Hát, t. képviselőház, hogy a belügyi administratiojavítására, közigazgatási törvényhozásunk hiányainak pótlására azon idő alatt, mig a faelügyministeriumot én vezettem, (Zaj és mozgás a baloldalon) mit tettem, arról az ország törvénykönyve tanúskodik. (Helyeslés jobbfelöL) Akárki nézi is azt végig, meg fogja benne lelni azon törvényeket, a melyek mind, egyenként igen nagy hiányt pótoltak. Mindazok tehát, melyekkel — elismerem, csak részben — pótoltuk a közigazgatási törvényhozást, bizonynyal bármely közigazgatási rendszernek is javára Szolgáltak volna. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) De, t. képviselőház, megmondtam, midőn minister lettem, hogy a czél, a melyet elérni kell, a jó közigazgatás. (Zaj a szélső baloldalon.) Hivatkoztam erre 1881-ben — tehát nem most legközelebb — és mondtam, hogy én még egy pár törvény által igyekszem lehetővé tenni — és erre még visszatérek — a kifejlett történelmi alapon a közigazgatás jó szervezését, de ha meggyőződném róla, (Halljuk! Halljuk!) hogy ez nem lehetséges, hogy a kellő elemek rá hiányoznak, fájó szívvel bár, de kénytelen leszek a másik rendszerre átmenni. (Igaz! Vgy van! a jobboldalon.) Ez volt 1881-ben. (Mozgás a baloldalon.) És t. képviselőház emlékeztetem it + a parlamentnek régibb tagjait és azokat, a kik a szünetek alatt a hírlapokat is figyelemmel kisérték, két dologra. (Halljuk! Halljuk !) Az egyik az, hogy a t. ellenzék hírlapjai mind azt hirdették, kicsúfolván ama nyilatkozatomat, mely szerint azt mondtam „nehéz, fájó szívvel": hogy íme, elhatározta magát arra, hogy hatalma teljességének érdekében ezt is megtegye. (Zaj a 20