Képviselőházi napló, 1887. XIII. kötet • 1889. junius 4–november 19.

Ülésnapok - 1887-286

358 286. országos ülés november 18-án, hétfSn. 1888. dalról sem mondta eddig, hogy magyar udvartartást képzelni sem lehet közös fejedelem mellett. Vájjon ez nem megrontása-e a közjogi alapnak? még pedig oly szándékos megrontása — mert ily nyilatkozatra a ministerelnök urat semmi körülmény sem kényszerítetie — mintha csak arra törekednék, hogy minél jobban rontsa majdani utódának helyzetét. (Ugy van! a szélső baloldalon,.) Mert, hogy ily nyilatkozatokkal rontja, az kétséget nem szenved, mert bárki jön a ministerelnök ur után, ha például jövő évre ki akarná eszközölni azt, hogy jelenthesse a háznak, hogy ő Felsége felhatalmazta annak kijelentésére, hogy igyekezni fog minél rövidebb idő alatt magy. kir. udvartartást rendezni Budavárában, abba a nehézségbe ütközik, hogy a döntő körök azt mondanák, hogy hiszen maga a ministerelnök jelentette ki az országházában, hogy nem is képzelhető külön udvartartás közös fejedelem mellett. T, ház ! Mi ragaszkodunk azokhoz az elveinkhez, melyeket a közjogi alappal szemben hirdetünk, vallunk és vallani fogunk. És midőn ezt teszszük, teszszük abban a meggyőződésben, hogy nemcsak hazánk iránt teljesítjük kötelességünket, hanem a dynastia irányában is. A jelen az önöké. Nem hizelgünk magunknak azzal, hogy mi egyhamar érvényesíteni tudjuk programmunkat ugy, hogy a hatalmat is kezünkbe kerítsük; de egyre bizton számíthatunk, tudniillik arra, hogy a jövő nemzedék hálával fog viseltetni ezen küzdelem iránt, még pedig nemcsak a nemzet, hanem maga a dynastia is. Ne felejtsék el, hogy a külügyi helyzet, a mint ma áll, bármit mondjanak róla, bármennyire hirdessék napról-napra, hogy a béke újabban, meg újabban biztosíttatott, nagyon aggályossá vált. Sőt épen mert folytonosan hirdetik a békének biztosított voltát, mutatja azt, hogy nem egészen megnyugtató az állapot. Addig kovácsolják, kalapácsolják ezt a békét, hogy majdnem lehetetlen, hogy össze ne törjék. Hogy mi fog következni oly háború után, a minő valószínűleg lesz az, amely majdan kitörend, azt természetesen emberi ész előre nem láthatja. Két dolgot azonban, a mi a monarchiát illeti, bizonyosan tudunk. Bizonyos az, hogy bármi fényesen végződjék is az a majdani háború, a nyugat felé ez a monarchia nem fog terjeszkedni, mi magyarok nem kívánunk semmiféle terjeszkedést; de az meglehet ez esetben, hogy befolyásunk terjeszkedni fog kelet felé s ekkor természetszerűleg a monarchia súlypontja Magyarország lesz. Ha pedig szerencsétlen véget ér a háború, az újabb feltámadást a dynastia csak innen remélheti. Ugy az egyik, mint a másik esetben Austriának és a dynastiának súlypontja csak itt lehet Magyarországon; (Helyeslés. Ugy van! a szélső haloldalon) és igy, a ki Magyarország megerősítése, nemzeti jogainak fentartása és fejlesztése mellett küzd, az a dynastiának jövő érdekei mellett is küzd. (Élénk helyeslés. Ugy van! a szélső báloldalon.) Ezzel a meggyőződéssel utasítom vissza a költségvetési előirányzatot, mely a mai kormányrendszert akarja fentartani és erre kívánja az előirányzott összegeket. (Élénk helyeslés a bal- és a szélső baloldalon.) Bátor vagyok a magam és elvtársaim nevében a következő határozatijavaslatot benyújtani (olvassa): „Határozati javaslat. Az 1890. évi államköltségvetési előirányzat az egyensúlyt megközelítő, kivált a múlthoz képest csekély hiánynyal lezáródó mérleget mutat fel. E tény azonban valamint egyfelől nem oldhatja fel a kormányt a múltban elkövetett hibák súlya alól, mely hibák következtében a nemzet azon kényszerhelyzetbe jutott, hogy az államtönk elhárítása végett, béke idején, rövid egymásutánban, oly óriási terheket vállaljon magára, minőket csak nagy catastrophák szoktak a népekre hárítani: ugy másfelől semmi biztosítékot nem nyújt az iránt, hogy jövőre a kormány ugyan e hibákat nem fogja ismételni s a nemzet áldozatképességét végleg kimeríteni. Tekintve továbbá, hogy a kormány által kilátásba helyezett közigazgatási reform egy századokon át üdvösnek bizonyult és a kor igényeihez könnyen idomítható ősi intézmény helyébe a közszabadságot veszélyeztető központi kormányhatalmat akarja helyezni; tekintve végre, hogy a jelen, bár részben átalakult, de fejében változatlanul fennálló cabinet alatt az 1867-ben megállapított, hazánk államiságával és függetlenségével ellenkező, a nemzet anyagi és szellemi erejét bénító, sarkalatos jogait csorbító közjogi alap még inkább romlik és hazánk államiságával ellenkező irányban fejlesztetik: mondja ki a képviselőház, hogy a kormány által beterjesztett 1890. évi költségvetési előirányzatot a tárgyalás alapjául sem fogadja el. Kelt Budapesten, 1889. november 18-án. Helfy Ignácz, Irányi Dániel, Zboray Béla, Lukáts Gyula, Petrich Ferencz, Orbán Balázs, Tors Kálmán, Molnár József, Ábrányi Emil, Gulácsy (:Jyula, Kún Miklós." (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Rakovszky István: T. képviselőház ! (Halljuk! Halljuk!) Igen sajnálom, hogy az előttem szólott t. képviselő urat nem követhetem a közjogi kérdések egész sorozatán keresztül, bármily csábító lenne is azok vitatásába bocsátkozni: de azt tartom kötelességemnek, hogy midőn a költségvetés tárgyalásáról van szó, ragaszkodjam ahhoz, hogy a költségvetésről, közgazdasági és pénzügyi viszonyainkról fejezzem ki nézeteimet. (Helyeslés a jobboldalon.) Abban sem értek egyet az előttem szólott t. képviselő úrral, hogy a költségvetést nem fogadja el, mert én az előttünk levő költségvetést