Képviselőházi napló, 1887. XIII. kötet • 1889. junius 4–november 19.
Ülésnapok - 1887-282
282. országos ülés november 6-án, szerdán. 18S9. 3^9 45 százalék 44-re szállíttassák le, a közösügyi költségek fedezésére pedig ezentúl a horvát-szlavón közjövedelmeknek ne 55, hanem 56 százaléka fordíttassák. (Helyeslés jobbfelől.) Mi lesz ezen változtatásnak számbeli eredménye, azt ma szabatosan meghatározni nem lehet. A jelentéshez a magyar királyi pénzügyministerium részéről előterjesztett különféle próbaszámítások vannak mellékelve, de ezek is csak viszonylagos értékkel bírnak, mert hiszen senki sem tudhatja előre, vájjon Horvát - Szlavonországok közjövedelmei a jövőben miként fognak alakulni. Ezen próbaszámítások azonfelül a 45 százalék alapján tétettek, holott jövőben csak 44 százalék fog Horvát-Szlavonországok beiigazgatási szükségleteire fordíttatni. Azonban nyugodt lélekkel merem állítani, hogy a mostani állapottal szemben az összegben valami jelentékeny különbözet nem lesz. Magam is próbáltam egy kis számítást tenni, melyet bátor vagyok előadni, (Halljuk! Halljuk!) természetesen szintén azon fentartással, hogy annak szabatosságáért jótállást nem vállalok, de igenis, ugy hiszem, hogy megközelíti a valóságot. Ha a nyereményadó, a fogyasztási adó visszatérítése, továbbá a dohány és sójövedék elszámolása az új törvényjavaslat alapján történik, akkor — az 1887 évi adatokat kiindulásipontul véve — Horvát-Szlavónországok közjövedelmeit összesen 13,523.000 írtban lehet felvenni. Ennek 44 százaléka 5,950.000 frt. Ehhez azonban hozzá kell adni a Belovár megye területén beszedett papi béreket 26.400 forinttal, az adóhátralékból a törvény értelmében 37 percentet 2900 forinttal, a biztosító társulatok által fizetett bélyegiíleték és a postai fuvarlevelek bélyegilletékét 12.000 forinttal és a szállítási adót és bélyegilletéket 130.000 forinttal. Ez pedig tesz összesen 6,122.000 forintot. A régi alapon számítva, Horvát-Szláv onországoknak jutna 6,107.000 forint; a különbség tehát összesen csak 15.000 frt volna. E különbség azonban az 1890-ki költségvetéssel szemben, melyben Horvát-Szlavonországok részére 6,063.000frt van praeliminálva, csak 60.000 forint. Mindezen számok, bármily kevéssé szabatosak is, legalább azt mutatják, hogy az ríj pénzügyi egyezmény csak nagyon csekély mértékben fogja a helyzetet Horvát-Szlavonországok javára megváltoztatni, de igenis egyszermindenkorra véget vet azon számtalanszor ismételt és részben nem jogosulatlan panaszoknak, melyek horvátszlavón részről az eddigi elszámolási mód ellen emeltettek. (Helyeslés jobbfelől.) Mindezek után arra kérem a t. házat, méltóztassék az országos bizottság által előterjesztett törvényjavaslatot ugy általánosságban mint részleteiben elfogadni. (Helyeslés.) Molnár József: T- képviselőház! A magyar állam kiegészítő részét képező Horvát-Szlavonországok kormányzása tekintetében az 1868 XXX. t.-czikk sok részben szakított azon államigazgatási rendszerre], mely a magyar szent korona azon országrészében, melyet jelenleg Horvát-Szlavonországnak neveznek, századok óta fennállott. Hogy helyesen tette-e és hogy az akkori magyar törvényhozás és különösen az állami igazgatás tökéletessége szempontjából iadokolt volt-e Horvát-Szlavonországnak oly autonóm jogot adni a beligazgatás, közoktatás és igazságszolgáltatás terén, a milyen Horvát-Szlavonországnak adatott: azt ezúttal vitatni nem szándékozom; mert jelenleg nincs napirenden. De miután az 1868: XXX. törvényczikk Horvát-Szlavonországnak és igy a magyar államnak is alaptörvénye, most, midőn új kiegyezésről van szó, csakis ezen alaptörvény nyomán birálhatjuk meg, hogy vájjon ez az új kiegyezési törvény pénzügyi és politikai szempontból elfogadható-e vagy sem? Részemről,t. ház, nem fogadhatom el az országos bizottság által javaslatba hozott pénzügyi kiegyezést. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Mielőtt azonban ezen elhatározásom indokait, melyek részben pénzügyiek, részben politikaiak, röviden kifejteném: legyen szabad azon reményemnek adnom kifejezést, hogy e kérdésben ezen házban sokak által nem osztott politikai nézetem, azon méltánylattal fog találkozni, melyet politikai téren az indokolt ellennézet a politikai ellenfelektől jogosan igényelhet. (Halljuk! Halljuk!) A pénzügyi indok, a mely miatt a pénzügyi egyezményt nem fogadhatom el, azon magas megterheltetésből származik, mely ezen egyezmény folytán a szorosabb értelemben vett Magyarországra háramlik. Midőn 1868-ban HorvátSzlavonországnak állami kormányzása szabályoztatott, a pénzügyi rendezkedésnek fő alapelve, a mi az 1868: XXX. t.-czikk 11. §-ában kifejezést is nyert, az volt, hogy Horvát Szlavonország ugy a magyar állam és Austria, valamint a magyar szent korona országai között közösöknek megjelölt kiadásaihoz adóképességük arányában járulnak. Ez általános pénzügyi elv volt s ezen elv, mely minden pénzügyi kiegyezésnél és igy a jelenleginél is hangsúlyoztatott, alku tárgyát nem képező elv. Hisz, t. ház, ez máskép nem is lehetséges, mert képtelenség, sőt igazságtalanság h volna az állam részéről, ha a közadózásokhoz való hozzájárulás tekintetében nem oly elvet állítana fel, mely az állam egyes terület s egyes ország részei nem egyenlő arányú megterheltetésén alapszik. Magyarország törvényhozása és Horvát-Szlavonország országgyűlése sohasem tévesztette e pénzügyi elvet szem elől: sőt annak