Képviselőházi napló, 1887. XIII. kötet • 1889. junius 4–november 19.
Ülésnapok - 1887-277
277. országos ülés október 26-án, szombaton. 1889. »39 különböző adózás érvényesül. Ezt kénytelen vagyok határozottan tagadni, mert azok az elvek, melyek itt fel vannak állítva, nincsenek bizonyos egyes törvényhatóságokra nézve külön és mereven megállapítva, hanem a normatív szabályok jellegével birnak, melyek mindenütt alkalmaztatnak, a hol bizonyos körülmények fenforognak. Egyes törvényhatóságokban alkalmaztatni fognak ma, lehet, hogy egy pár év múlva már nem fognak és éh remélem, hogy ha a fejlődés abban az irányban megy, a melyben megindítandó volna és különösen a fogyasztási adókat be lehetne az útadó alapjába vonni, akkor az egész általunk szóba hozott különleges intézkedés a megyékben egyáltalán szükségtelenné fog válni. Felhozza a képviselő ur, hogy igazságos az a minimum, mely a törvényjavaslatban indítványoztatík azért, mert bizonyos kis adófizetők ezentúl lényegesen kevesebbel lesznek megterhelve, mint eddig, szemben másokkal, a kik az ő eddigi csekély megterheltetésük után jövőre tetemes többlettel fognak az útügyre adózni. Ha a reformot ugy fogjuk fel, mint a hogy azt nézetem szerint felfogni kell, akkor ennek az ellenvetésnek nincs semmi jogosultsága, nincs pedig jogosultsága azért, mert itt egy nagy reform vitetik keresztül, mely a helyzetet és az adóalapot tökéletesen megváltoztatja. Az urbériség eltörlése után nem mondhatta senki azt, hogy igazságtalan a felsőbb osztályoknak inegterheltetése, mert azelőtt keveset vagy semmit sem fizettek, de nem mondhatta azt sem, hogy, mert az úrbéresek kevesebbet fognak fizetni, mint azelőtt, az ő esetleges aránytalan megterheltetésök igazságosnak tekintendő. Egészen más alapon kell itt okoskodni, t. ház, mint eddig és ha a kiindulási pont más, természetesen másnak kell lenni a következtetésnek is. Azt mondja György Endre t. képviselőtársunk, hogy a kisebb adózók úgyis hozzá vannak a nagyobb teherhez szokva és hogy ők azt a szolgáltatást, a melylyel e részben tartoznak, munkájok által megkereshetik, A mi a megszokást illeti, az ugyanazon szempont alá esik, mint az általam előbb említett kifogás. Az igazságtalan túlságos teher, mely őket eddig nyomta, ha megszokták is a múltban, azért ez által nem lesz igazságossá. A mi azt illeti, hogy a közmunka-értéket a kis adózók megszerezhetik, hát ez, t. ház, a munka természetének tökéletes félreismerése. Hiszen az a munkás, a ki ezután nagyobb szolgálatra kényszeríttetik, mint a mennyire az aránylagos megterheltetés elvének alkalmazása mellett kötelezve volna, épen abban a helyzetben van, mint akár a földbirtokos, akár a tőkepénzes, ha nagyobb megterheltetés nehezül reája -, mert egyik keresményéből, a másik földbirtok jövedelméből, a harmadik tőkéje kamatjából fizet többet. A munka-erőben rejlő tőkének nemcsak az a feladata, hogy a köztartozás rovassék le általa, hanem hogy a munkásnak összes szükségleteit fedezze. Ennélfogva az a munkás, ha több munka megtételére kényszeríttetik, ép oly igazságtalanul van megterhelve, mint akár a tőkés, akár a földbirtokos, ha jövedelméből arányos tartozásán túl is követeltetik valami. (Ugy van! balfelől.) A legkülönösebben hatott azonban reám György Endre t. képviselőtársamnak két kijelentése. Az egyik, melylyel a tegnapelőtti vitára hivatkozott és az általa akkor elmondottakra utalva, pártolta Molnár Antal t. képviselőtársamnak indítványát, a mely nézete szerint belevág abba az eszmekörbe, a hol ő tegnapelőtt a törvényhatósági autonómia védelmezése alkalmával mozgott. Ugyanakkor azonban, midőn erre hivatkozik, egy másik helyén beszédének egyszersmind azt is mondja, hogy általában a közigazgatás érdekében is arra az alapra kell helyezkedni, a melyen az előttünk fekvő szakasz áll. Ez oly határozott ellentmondás, hogy nekem ezt a két utalást csak össze kell állítanom, hogy ebből kitűnj ék az a rendkívüli távolság, mely a két felfogás között a dolog természete szerint fennáll. Én, t. ház, ugy fogom fel a kérdést, hogy a javaslat nem viszi keresztül és nem igyekszik komolyan valósítani azon nagy elvet, a melyből kiindulni látszik: a közteherviselés nagy elvét, hanem meghamisítja azt és vegyíti olyan elemekkel, melyek mellett annak egészséges fejlődése ezentúl is merőben lehetetlen. (Ugyvan! Ugy van! a baloldalon.) Gulner Gyula t. barátom javaslata hódolva annak az elvnek, hogy: summum jus, summa injuria — csupán ott alkalmazza az általunk az igazság szempontjából nem is védett pótlékot, a hol az egyes existentiáknak az osszeroskodástól való megmentése szempontjából okvetlenül szükség van. De e javaslat mellett egészen valószínű az, hogy ha az útadóztatás alapja fejlődni fog és ha ezen ügy a maga természetes fejlődésének engedtetik, akkor az rövid idő alatt fölöslegessé fog válni, mert ezen anorganicus elem az organicus fejlődés által abból egyszerűen ki fog dobatni. így állván a kérdés, ezen javaslatot én nagyon helyesnek tartom. Vannak benne, igaz, olyan elemek is, melyeket nem szívesen fogadok el s csak a kényszerűség hatása alatt voltunk kénytelenek azokat is javaslatunkba belevenni, de tettük ugy, hogy az a szerves fejlődés ártalmára ne legyéé. Mi ezen elemeket nem is igyekeztünk, mint igazságosakat odaállítani, a túloldal álláspontja pedig ezen kérdésben azért szerfelett hamis, mert azt az igazságszempontjából is jogosnak, helyesnek igyekeznek feltüntetni, mi által ezen reformmunkálat alapját ingatják meg s annak értéket a minimumra szállítják alá. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.)
