Képviselőházi napló, 1887. XII. kötet • 1889. május 16–junius 3.
Ülésnapok - 1887-245
30 245. orszAgos ülés május 17-én, pénteken, 1889. képviselőjétől kívántak biztosítást arra nézve, hogy a mi kedvezmény a törvényben van, azt csakugyan meg is fogják kapni. Lehet, t. ház, hogy a bizalmatlanság volt az oka, lehet, hogy részben nem is tudták a körülményeket azok a külföldiek, a kik itt építeni akartak, de szomorú az a tény, hogy még sem építettek gyárakat oly mértékben, a mint vártuk, hogy a törvény következtében építeni fognak. A tanulság tehát az, hogy nekünk, ha azt akarjuk, hogy itt gyárak épü ! jenek, tovább kell mennünk egy nevezetes lépéssel. A ministerelnök ur azt mondta a minap, nem kívánhatjuk, hogy az állam maga építsen gyárakat. Hát ez igaz és én ezt nem is kívánom, t. ház, ámbár vannak már nekünk itt Magyarországon némi tapasztalataink is e részben, a melyek nem rosszak. így például az államvasutak gépgyára meglehetős szép eredménynyel működik, legfeljebb azt kell sajnálnunk, hogy az állam, hamar gyárat akart építeni, épen ilyent épített, melylyel a magán iparnak concurrentiát csinált és nem épített oly gyárat, a milyen még Magyarországon egyáltalán nincsen. (Helyeslés a szélső balon.) Hogy mi volna itt az államnak s a kormánynak, mint ilyennek teendője, azt egy példával fogom illustrálni. (Halljuk!) Itt van például a textiliparnak egyik legnevezetesebb ága, a gyapjúipar. Azt mondják, minálunk nem alakulhat ilyen gyár, mert mi Austria fejlett iparával a concurrentiát ki nem bírhatjuk, mert az austiiai fejlett iparnak gyártmányai vám nélkül jönnek be Magyarországba. Ez bizonyos tekintetben tökéletesen igaz. Ha mi vámokkal védhetnők magunkat Austriával szemben, akkor nálunk az ipar magától is kifejlődnék (Ugy van! a szélső baloldalon) de még ezeknek a vámoknak hiánya mellett is sokkal több történhetnék, még e mellett is adhatnánk gyárosainknak oly előnyöket, a melyekkel gyárainkat felvirágoztathatnék. Vegyük például, t. ház, annak a fejlett ipart képviselő — mondjuk reichenbergi — gyárosnak helyzetét ós hasonlítsuk össze egy olyan gyáros helyzetével, a ki az ő telepét Szolnokon, Szegeden.Tokajban állítaná fel. Az a reichenbergi, vagy máshova való csehországi gyáros — mert Reichenbergből, Brünnből, Bielitzbői jön be az árúk legnagyobb része — legelőször is a gyajíjút veszi meg. Magyarország évenként körülbelül 98 ezer métermázsát szállít ki oda, valamint bejön Magyarországba évenként — gondolom — 132 ezer métermázsa; csakogy a mi gyapjúnk, a mely oda kimegy, 15 millió értéket repraesentál, az pedig, a mely onnan bejön, 52milliófrtértéket, tehát az egész differentia e tekintetben több mint 35 millió frt. S ez a mi kárunkra esik. Már ezt is meg lehetne takarítani, ha az anyagot itt dolgoznák fel. De hát lássuk, mondom, hogy ez a reichenbergi kereskedő mily helyzetben van? Ennek fizetnie kell a magyar gyapjú szállítása után, például Szolnoktól, a hol a termelőtől megvehet 1 ', egész Reichenbergig az egész portót; nem is kajrja az egénz gyapjút első kézből, kéthárom kereskedő kézéi az már keresztül ment, te';át azok nyereségét is neki kell fizetni; azután mikor el akarja adni az árúját, megint' vissza kell azt szállítania ide Magyarországba — mert hiszen csak arról beszélek, a mit ő itt Magyarországon ad el és a mit Magyarországon ad el, azt eladhatja másutt is, mint a hol a nyersanyagot beszerezte — következőleg meg kell fizetnie a portót visszafelé is; azután ő oly munkásokkal dolgozik, akik magyar búzából Magyarországon tenyésztett marhának, juhnak és sertésnek a húsából táplálkoznak, következőleg a mennyivel drágábban élelmezik magukat munkásai, annyival drágábban dolgozik ő maga is, mert ő neki nyereségéből le kell ütnie mindazon élelmezési czikkek árát, a melyeket mi azon munkásoknak odaszállítunk. Ezek, t. képviselőház, minden nap ismétlődő kiadások, a melyeket ő neki minden nap le kell ütni nyers jövedelméből. Ha ezzel a gyárossal már most szembe állítunk egy másik gyárost, a ki például Szolnokon dolgozik, az magától a termelőtől veszi meg a nyers gyapjút helyben, az magának annak a közönségnek ott helyben adja el az árúit, tehát nem kell azt a kétszeres portót Reichenbergbe és viszsza fizetnie. Az ő munkásai pedig, a kiket csak egyszer kell neki ide hoznia, akkor, a mikor a gyárat felállította, abból az olcsó gabnából, abból az olcsó húsból táplálkoznak, következőleg olcsóbban dolgozhatnak neki és nagyobb jövedelmet biztosítanak. És ez az, t. képviselőház, a miért én épen Szegedet, Szolnokot vagy Tokajt említettem, mert nekem nem az a nézetem, t. képviselőház, hogy a hegyes vidékek messze eső részeiben kell a gyárakat felállítani, a hol több a munkás kéz; a munkásoknak napról-napra való táplálása sokkal többe kerül, mintha a munkást egyszer oda telepítjük át, a hol az élet olcsó; és nem kell attól tartani, hogy ott a napszám drága lesz, mert ha azt a napszámost oda hozzuk, akkor oly szerződést kötünk vele, a minőhöz ő hazájában szokva van. De már most ennek a szolnoki gyárosnak javára szolgálnak a következők: Először is az a reichenbergi gyáros adót fizet, még pedig nevezetes jövedelmi adót, házadót, mindenféle átiratási költségeket, bélyegeket; a hazai gyárosnak ezeket mind egyszerűen elengedi a magy.r állam a fennálló törvény erejénél fogva, az ő jövedelmei tehát ezzel ismét tetemesen szaporodnak. Ez fennállott addig is, de ugy látszik, ez nem volt elegendő; menjünk tehát most egy lépéssel tovább, adjunk I annak a gyárosnak még egy további előnyt. Biz-
