Képviselőházi napló, 1887. XII. kötet • 1889. május 16–junius 3.

Ülésnapok - 1887-253

258. országos Ülés május 26-án, vasárnap. 1889. 247 ugyan a határozati javaslatnak első részére, de arra is és második részére kijelenteni, hogy hiszen én tulajdonképen elkésve keltem fel, mert mindaz, a mit én e határozati javaslatba befoglaltam, azt a közoktatási bizottság már, mint programmot megállapította. Hát, t. képviselőház, nem is hivatkozva arra, a mi utóvégre annyira mindennapi dolog, hogy ha a corridoron találkozunk, a t. képviselő urak mindig hozzá szoktak járulni ahhoz, mit mi javasolunk, de a házban mindig ellene szavaznak —- mondom, nem is hivatkozva ezen dolgokra, melyeket már megszoktunk és melyeken változtatni nem is akarunk — de, t. ház, midőn egy képviselő ur előáll és nekem oly alkotmánytant hirdet, hogy hiszen ők a közoktatási bizottságban már elfogadták, hogy ez indok legyen előttük arra, hogy ezt a képviselőházban el ne fogadják — bocsánatot kérek — méltóztassék a többség soraiban gondolkozni felette, vájjon helyes-e ilyen elvet felállítani, hogy valaki edene szavaz; a házban annak, mit a közoktatási bizottságban helyesnek tart. (Mozgás jőbbfeUl.) Dániel Ernő: Nem úgy van! Polónyi Géza: így mondta! Méltóztassék rectificalni, szívesen nyújtok rá alkalmat. Meg is neveztem a képviselő urat, hogy joga legyen felszólalni. Méltóztassék nyilatkozni. Mindezekből én csak azt akarom kiemelni, hogy itt tulaj donképen régen bevett parlamenti hypoerisissel állunk szemben; (Igaz! TJgy van! a szélső haloldalon) mert a mig egyrészről orbi et urbi hirdetik, hogy önök is osztják ezen felfogást, önök is helyeslik ezt: addig másrészről, mihelyt ellenzéki oldalról érkezik be határozati javaslat, azt teljesen ellenséges indulattal fogadják s legjobb meggyőződésük ellenére leszavazzák. (Igaz! JJgy van! a szélső baloldalon. Ellenmondásoh, zaj jőbhfélöl.) A határozat'" javaslat első részére nézve a ministerurmondott általános, nagy vonásokban és szépen hangzó programmot; de vájjon belefoglalta-e abba a minister ur azon sarkalatos részét határozati javaslatomnak, a mire én különös súlyt fektettem és fektetek, hogy azt államkormányzati elvnek akarják tekinteni, vagy tessék pénzügyi elvnek tekinteni, semmi kifogásom ellene, hogy felismerve a néptanítók nyomorúságos helyzetét, semmiféle fizetés-fölemelésbe, semmiféle fizetésjavításba addig nem megyünk bele, mig a néptanítók sorsán enyhítve nincs? (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Ezt határozati javaslatom motiválásában kiemeltem, mert ezzel akarjuk biztosítékát szerezni annak, hogy csakugyan komolyan akarja a minister ur a néptanítók helyzetét javítani. Ha a t. cultasniinister ur legalább olyan energiával birna, mint az igazságügyi minister részéről tapasztaljuk, hogy már törvényjavaslatok feküsznek a ház előtt azon czélokra, melyeket megvalósítani szándékozik, akkor talán nem sürgettem volna határozati javaslattal ezen kérdés megoldását. De mikor látom, hogy minden olyan más kérdésekben, a melyek erősebb, vagy a ministerelnök úrhoz közelebb álló kézben vannak, minden megtörténik, de mikor a népoktatás előmozdítására nem történik semmi, akkor ne vegye rossz néven, ha nem személye iránt érzett bizalmatlanságnál fogva, hanem az egész politikai rendszer iránt érzett bizalmatlanságomnál fogva kötelességemnek tartom a képviselőháznak magának alkalmat nyújtani arra, hogy ezen elveket meg is valósítsa. (Helyeslés a szélső baloldalon.) De a kérdés nem is oly egyszerű, at. cultusminister ur nem is nyilatkozott e tekintetben. Itt szó van arról, hogy mi első sorban sürgetjük végrehajtását a létező törvénynek, a mi természetesen kötelessége "a minister urnak minden határozati javaslat nélkül is. De a második rész, ott, a hol a physicai lehetetlenséget constatáíja a t. minister ur, a hol bármi okból lehetetlenség, hogy az illető patrónus vagy felekezet megfizethesse a 300 forint minimumot, hogy miként akar gondoskodni pro futuro arról, hogy ezen 300 frt csakugyan ki is szolgáltassék a tanítónak : tegyen javaslatot, hogy akár állami segély alakjában, akár községileg kezeltessék a néptanítók fizetése, az a községek és patronusokkal szemben a közadők módjára hajtandó be, hogy minden körülmények között biztosítva legyen ezen 300 frt minimum kifizetése. Szóval biztosítson a minister ur concret javaslat alakjában, hogy nem akarja eltűrni, hogy a tanító, legyen az bármely patronatus vagy felekezet tanítója, nyomorogjon és én leszek az első, a ki bizalmamat fogom nyilvánítani a t. minister ur iránt. A határozati javaslat második szakaszánál pedig egy roppant kicsinyes érvet hozott fel. Belekapaszkodott egy passusba, melyből kisütötte, hogy az irályilag nem egészen praecis, mert nem mondom meg, hogy a 300 frtnyi legkisebb nyugdíj alatt azt is értem-e, ha valaki 30 évnél kevesebb ideig szolgált. Kérem a t. minister urat, legyen szives összefüggésében megítélni határozati javaslatomat és aztán vegye elő azt a minister ur által hangoztatott józan észnek csak egy legkisebb porczikáját és mondja meg, lehetett-e 300 frt alatt mást érteni, mint azt, hogy a teljes nyugdíj ne legyen kisebb 300 írtnál 30 éven belül. De ha csak azaz ok, hogy határozati javaslatom irályilag nem eléggé világos, kérdést intézhetett volna e tekintetben hozzám a t. minister ur, de miután nem intézett, ezennel kijelentem, hogy ugy értettem, hogy 30 éves betöltött szolgálat után legyen a legkisebb nyugdíjösszeg 300 frt. Már most ezen interpraetatio után, t. ház, szivesen nyújtok arra alkalmat a minister urnak, hogy megszűnvén -az