Képviselőházi napló, 1887. XII. kötet • 1889. május 16–junius 3.

Ülésnapok - 1887-244

16 244. országos ülés május ICán, egntörtökBn. 1881. alapon, a melyen jelenleg egyes fogyasztási szövetkezetek állanak, hol a fogyasztó közönség le van kötve bizonyos időre és van egy orgánum is, a mely a fogyasztási czikkek valódiságát controlirozza. Ily alapon a gyár biztosítva van fogyasztójáról s ha ezen fogyasztók bizonyos hosszabb évekre lekötik magokat, a gyárak a nagyközönség számára is készíthetnének posztót veszteség nélkül, mert nem csak biztosított fogyasztójuk van, de ezenfelül elkerülik a közvetítő kereskedelmet is és alapját vethetik igy egy fejlődő nagy iparnak. Ha pedig tudja a fogyasztó, hogy a vett ezikk magyar termék és megvan erre a biztosíték is, nem hiszem, hogy hazánkban ne találkoznának számosan, kik ezen czélra azon csekély áldozatot meghozzák, hogy néhány évre lekötik magukat arra nézve, hogy évenkint legalább egy-két ruhára való szövetet magyar gyártmányból meg fognak rendelni. (Helyeslés a jobboldalon.) Ezek voltak azok, t. ház, a miket röviden előadni akartam. Bővebben e tárgyba nem szándékozom belemenni, nem is akarok ebből vitát provocálni. Ezek tisziián egyéni nézeteim, a melyeket kötelességemnek tartottam elmondani nemcsak azért, mert ide a házba azért küldöttek választóim, hogy nézeteimet elmondjam, hanem azért is, mert hazám javát különösen közgazdasági téren minden erőmből előmozdítani óhajtom. (Élénk helyes lés a jobboldalon.) Nagy István jegyző: báró Kaas Ivor! Báró Kaas Ivor: T. ház! A majoritás szabadelvtelensége nem lehet ok arra nézve, hogy a nemzeti eszme párthívei ne legyenek igazságosak. S azon körülmény, hogy a ministerelnöki szék azon helyről, a túloldalról, még nem tétetett át ide a baloldalra, nem gátolhat bennünket abban, hogy egyes ministerek érdemeit teljes mértékben ne méltányoljuk. Mielőtt azonban beszédem tárgyára áttérnék, az előttem szólt képviselők beszédeiből kívánok némi tanulságokat levonni. Egy kormány előtt állunk, mely részben volt, részben van és igy a multat a jelennel olymódon köti össze, hogy határt kell vonnunk a dolgok megítélésében. És ha már most a közgazdasági állapotokat az ítélet bonczkése alá veszszük, lehetetlen elfelejtenünk azt, hogy a kik eddig a mi közgazdasági ügyeinket intézlek, ma már nem ülnek a kormányon és akik intézni fogják, azok még nem nyújtanak a megbirálásra anyagot. A múltra nézve minden felszólaló, akit eddig hallottunk, akkép nyilatkozott, hogy a kormánynak akár 14, akár hány esztendős politikája nem lehet biztató és nem érdemli meg azt a nagy elismerést, a melylyel azt az előttem szólott képviselő ur felruházta. Az, hogy agricol állam vagyunk, szerintem nem baj, talán szerencse. Az agricol államok társadalma egészségesebb, az agricol nemzetek jövője biztosabb, mint a hol az agricol alap hiányzik és a hol az egész állam, az egész társadalom az industrialismusra, vagy mercantilismusra van fektetve. (Igaz! Ugy van! balfelol.) Magyarországon, melynek földje gazdag, melynek népe szorgalmas, melynek birtokfelosztási viszonyai kedvezők, Magyarországon a földmívelés, valamint a múltban, ugy a jövőben is a nemzet fentartásának alapja. És e tekintetben áll az, hogy a földmivelési politikát és az agricol érdekeket ámult kormány elhanyagolta és elrontotta széles néprétegeknél, ugy a kisbirtoknál, mint a középbirtoknál romlásnak indultak: ezért ezen kormány közgazdasági politikáját nem menthetjük fel azon vád alól, hogy a nemzetnek életereit kötötte alá. Hogy jövőre a most kinevezett földmivelési minister ur a saját munkakörében miket szándékozik cselekedni, tőle nem hallottuk, tehát ez iránt semmiféle véleménynyel nem lehetünk, ennél fogva arra, hogy neki bizalmat előlegezzünk, oKúnk nincs. Kérhetjük és figyelmeztethetjük, mint t. barátom Vállyi Árpád tette, hogy ápolja az érdekeket, ápolja egyenként azon tényezőket, melyekből a földmívelés gyümölcsei fakadnak. Ápolja a gyengébbet, támogassa a kis parasztbirtokokat, támogassa azon középosztályt, melynek fentartása nemzeti főérdekünk ; akkor igenis hálásan fogjuk elismerni érdemeit. (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) A mi az ipart illeti, ez iránt épen az előttem szólott kormánypárti képviselők vázolták azon hiányokat és hibákat, melyek a magyar ipar érdekein csorbát ütöttek. Még távol sem vagyunk ott, a hol iparilag lennünk kellene és a hol lehetnénk. Mert azt mindenesetre meg kell követelnem, hogy egy nemzet közgazdasági beosztása akként alakuljon, hogy az saját szükségleteit saját iparából felezhesse. Ez az első, hogy saját ipari szüksége és képessége ne vettessék alá és ne váljék adózójává az idegen iparnak, az idegen ipar kiaknázásának. (Ugy van! Ugy van! a bal- és szélső baloldalon.) A másik, hogy egy országnak azon iparnemei, melyek ott különösen fejlőképesek, fejlesztessenek egész erővel. A harmadik — és ez a fő minálunk — hogy a kisiparos anyagi existentiájabiztosittassék, mint a melylyel annyira össze vannak fűzve a társadalom legegészségesebb működésének erei. A kisipar ne hanyagoltassék el, hanem minden egyes részében ápoltassák. A kereskedésnél ismét szemrehányást kell tennem a múlt kormányoknak azért, hogy noha a kereskedelem érdekeit nem hanyagolták el azon mértékben, mint a földmívelés és ipar érdekeit,