Képviselőházi napló, 1887. XII. kötet • 1889. május 16–junius 3.
Ülésnapok - 1887-244
lQ 244. orsííigos ülés május 16-án, esÜtSrtökön. 1889. csekély forgalmi tőkéje mellett arra van kényszerítve, hogy kihitelezzen, ha csak azt nem akarja, hogy a nagy verseny közepette elmaradjon és midőn a megélhetés és polgári kötelességek teljesítésének egyik feltétele az iparosra nézve a munka-folytonosság, az iparos, midőn forgótőkéje hitelezések által már kötött tőkévé vált, arra van utalva, hogy maga is hitelt keressen. Ezen hitelt kétféleképen veheti igénybe, tudniillik, hogy vagy a nyers anyagot veszi hitelbe és ennél fogva drágábban, a mi azt okozza, hogy munkájának eredménye csökken, vagy pedig készpénz-kölcsönt vesz, a mely nemcsak rövid lejáratú, de a mely a kamatokon kivül még azon nehézséghez van kötve, hogy jótállókra van szüksége és kötelezettségeinek csak akkor felelhet meg, ha számításba vett követelései a rendes időben befolynak. A mint ez a tényező elmarad, akkor az iparos vergődhetik ugyan, de elébb-utóbb el kell pusztulnia. És a tények ezt elég szomorúan illustrálják. Némely ipartestület ugy iparkodott ezen hiányokon és bajokon segíteni, hogy kebelében úgynevezett nyersanyag-beszerzési osztályt állított fel, másutt pedig hitelszövetkezetek alapíttattak. De midőn azt tapasztaljuk, hogy az országnak nagyobb és jelentékenyebb városaiban sem alakultak még meg az ipartestületek; midőn azt tapasztaljuk, hogy a létezők legnagyobb részében nincs meg vagy az erkölcsi, vagy az anyagi erő arra, hogy nyersanyag-beszerzési osztályt állítsanak; midőn tapasztaljuk, hogy a szövetkezetek a hitelviszonyokat vagy nem képesek kielégíteni, vagy pedig takarékpénztári és bankszerű üzletekkel foglalkoznak s azt a csekély tőkét is elvonják tulajdonképeni hivatásától: akkor valóban elérkezettnek tartom az időt arra nézve, hogy a t. kormány figyelmét felhívjam, hogy ezen nagy és égető bajon segítsen. (Helyeslés a jobboldalon.) Még csak egyet vagyok bátor megemlíteni, t. ház és ez, a sokat vitatott, sokat gáncsolt, de azért igen szép virágzásnak Örvendő fegyenczipar kérdése. (Halljuk! Ralijuk!) T. ház! Midőn az államháztartás terhei napról-napra súlyosodó terheket rónak az egyes állampolgárok vállaira és ezek közt természetesen az iparosokéra is; midőn a megélhetés viszonyai napról-napra súlyosabbak, akkor kérdem, vájjon megengedhető-e az, hogy a fegyenezipar az ő iparczikkeivel megjelenjék a versenyen és nem mint egyenrangú, hanem mint sok tekintetben kedvezményezett tényező rontsa a kisipar helyzetét. Az egész ország fegyházairól ugyan nem állanak rendelkezésemre statistikai adatok, azonban a szegedi fegyház múlt évi kimutatása rendelkezésemre áll. E szerint a múlt év lefolyása alatt a szegedi fegyházban volt 169,221 munkanap, melynek tiszta eredménye, vagyis tiszta haszna 6,676 forint és néhány krajczár. Rab-ipari vagyon a múlt év végén 12,586 forintot tett ki. Habár ezen számok magukban véve nem épen jelentékenyek, de mégis következtetést engednek tennünk arra nézve, hogy az egész országban levő fegyházak általános forgalma igen jelentékeny lehet és ez a kis-iparnak nagy és nevezetes concurrentiát csinál. Nagyon súlyosítja a versenyt e tekintetben azon körülmény, hogy a fegyházak ipartermékei 15 — 20% kai, egyes szakmákban 40°/o-kal olcsóbbak, mint a hogy azt a kisiparosok képesek előállít ni — és ezért tisztelettel kérem az igazságügyi minister urat, hogy a fegyencz-ipar korlátozására nézve lehetőleg intézkedni kegyeskedjék. (Helyeslés a jobboldalon.) Mielőtt befejezném felszólalásomat, kénytelen vagyok még a társadalomról is megemlékezni. (Halljuk! Halljuk!) Szánalmat keltő sokféleségben pusztítják a nemzet vagyonát azon, több mint kétes existentiák, kik a társadalom ferde nevelési iránya, nem ritkán pedig az eltévesztett életpálya-választásnak áldozatai. A túlnevelésre való törekvés egyrészt, midőn saját társadalmi állásával senki sincs megelégedve és gyermekeit még akkor is erőszakolja tudományos pályára, midőn azoknak arra semmi tehetségük nincs: ezek abnormis helyzetet teremtenek. És, t. ház, ha társadalmi utón nem lehet minálunk magát a társadalmat ezen ferde, elavult nézetektől eltávolítanunk és eltérítenünk, akkor a kormányra vár azon — megengedem — nagy és fárasztó feladat, hogy a társadalmat ezen irány megváltoztatására kényszerítse. Intézményeink javításával e tekintetben igen sokat tehetünk. Egyrészt válogatást nem ismerő, de igazságos szigorúsággal mindenkit távol kell tartanunk és leszorítanunk azon térről, a melyen, mint inproductiv erők, csak a fogyasztók számát szaporítanák, másrészt azonban mindenkit biztosítanunk kell arról, hogy a munkásságának és tehetségeinek megfelelő téren a nepotismus és protectio ellenében boldoguljon. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Gondos neveléssel kell előkészítenünk a jövő nemzedéket arra, hogy munkában nemes, emberhez illő hivatást találjon és ne csak fejleszsze és előbbre vigye azon irányt, a melyet elérendő czélnak tartunk szemeink előtt, tudniillik a nemzeti gazdagodásnak, nemzeti fejlődésnek és erőkifejtésnek irányát, mely azonban a jelenleg fenforgó viszonyok közt nagyon meszsze ragyogó czél előttünk, a melynek eléréséről sajátságos viszonyaink közt legalább egyelőre le kell mondanunk. (Élénk helyeslés jobbfelől. Számos képviselő üdvözli a szónokot.) Madarász József jegyző: Vállyi Árpád! Vállyi Árpád: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Midőn a földművelési ministerium — én már igy nevezem — költségvetéséhez hozzászólani kívánok,
