Képviselőházi napló, 1887. XII. kötet • 1889. május 16–junius 3.
Ülésnapok - 1887-249
849. országos Illés mftjns 22-én, szerdán. 1889. J3g hajtható; valamint nem a szegénység mellett bizonyít-e kétségen kivül az, hogy még ma is oly igen-igen nagy azon szegény gyermekeknek a száma, kik a szükséges taneszközöket ma sem bírják? Hiszen, t. ház, nem hogy fogyott volna, nem hogy apadt volna az ilyen szegény gyermekek száma azon egy év alatt, a melyről most különösen beszélek, hanem még csaknem 20 ezerrel növekedett, úgy, hogy az 1886/7. évben 185.068 volt ama szegény gyermekek száma, kik a kellő taneszközöknek hiányában voltak és ha minden tanuló taneszközére csak fél forintot számítunk is — a mi pedig nagyon mérsékelt számítás — az esetben is 92.534 frt volna felveendő a költségvetésbe pusztán ennek az egy szükségletnek a fedezésére. Ilyen körülmények között, t. ház, valóban feltíínő és sajnálatos az, hogy a t. minister ur mégis csak alig 7.000 forinttal többet irányzott elő a költ ségvetésben erre iskolai czélokra, mint az előbbi évben, holott maga elismeri, hogy a többlet korántsem felel meg az e téren mutatkozó szükségletnek, valamint a közoktatásügyi bizottság jelentésében is ez áll: e téren igen-igen sok fontos teendő vár az illetékes tényezőkre, első sorban magára az államra. Mindenütt inkább, t. ház, de itt e téren a közoktatás terén takarékoskodnunk, fukarkodnunk nem volna szabad, mert ennek kárát, ennek vészes következményeit egy egész következendő nemzedék siratná meg. (Igaz! TJgy van ! a, szélső baloldalon.) És én azt hiszem, hogy itt már nemcsak minden adózó polgár, nemcsak e hazának minden egyes fia, hanem általában a nemzet egyeteme megvárhatja., sőt megkövetelheti az államtól s annak kor mányától, hogy segítsen, de ne ugy, mint eddigelé, ne ugy, mint tegnapi jeles beszédében Kiss Albert t. képviselőtársam kifejtette, hogy a mit a jobb kezével ad, azt a balkezével, mint valami fukar mostoha, visszavonja, hanem úgy, hogy a segítségnek kivánt sikere, áldásos hatása legyen, hogy ezen áldásos hatás meglátszhassák a nemzetnek kicsinyein, meglátszhassák később majd a nemzeten, a hazán. (Helyeslés a szélső baloldalon.) A mi már az iskolák szellemi életének, vagyis a tanítás sikerének kérdését illeti, erre elég szomorú világot vet magának a bizottsági jelentésnek azon néhány szava, hogy több, mint 5.300 népiskolában, tehát népiskoláink egy harmadrészében a tanítási eredmények vajmi gyarlók. És ha még ehhez hozzá gondoljuk, hogy 300 községünkben meg épen nincs iskola s ha tekintetbe veszszük az iskolaraulasztók nagy számát és azt, hogy 185 068 gyermek taneszközök hiányában van, és ha tudjuk azt, hogy a.12 évet betöltött gyermekek közül 8.078 olyan Nagyta el az iskolát, a ki csak olvasni, de irni már nem tudott, bizony meg kell vallanunk, hogy legalább általánosságban, miként már fentebb is mondám, a mi népiskoláinkban a tanítás sikere épen nem kellő s a haladás valóban nehézkes, valóban lassú, habár elhiszem és tudom, hogy vannak egyes községek és városok a melyekben a kor kivánalmainak teljesen megfelelő az. És mit szóljunk, t. ház, ahhoz a nyilatkozathoz, a mely a bizottsági ülésben tétetett, hogy 4.577 népiskolában a magyar nyelv tanításának vagy igen csekély vagy egyáltalán semmi eredménye nincsen Hát ugyan kérdem, hogy egyeztethető ez össze a t. cultusministeri államtitkár urnak a véderő vita alkalmával e tekintetben mondott szavaival, vagy hogyan egyeztethető ez össze a cultusminister urnak a német nyelv érdekében kiadott rendeletével? Valóban én összeegyeztetni semmikép sem tudom. De nem akarok ezekről ez alkalommal szólani, hanem tisztán és egyedül a tanítás általános sikerét tekintve, szólok még tovább is néhány szót. Én, t. ház, ha nem olyan mérvű, nem oly fokozatos a haladás, minta minőnek azt mindnyájan óhajtjuk, ennek okát az anyagi pénzügyi miseriákban kivül, melyekkel különösen az iskola-fentartó felekezetek elöljáróinak küzdeniük kell, különösen és főképen abban találom és tartom, hogy a népiskoláknak nincs meg a kellő alapjok, vagy más szóval az iskolába menni köteles 6 éves gyermek sokkal gyengébb és készületlenebb, semhogy az első osztály tananyagát e mostani tanterv szerint megbírhatná és 8—10 hónap alatt az iskolai évet elvégezhesse. Különösnek tetszhetik ezen állításom, pedig ezt a tapasztalás bizonyítja. Az a 8 vagy 10 hónap, melyekben a gyermeknek az egész évi tananyagot elvégezniök kell, még akkor sem volna sok, ha azokat tisztán és egyedül tanításra és tanulásra használnák. Ámde mennyi időbe kerül, míg az iskolába adott gyermek rendhez, fegyelemhez szokik és figyelni tud ? Ugy, hogy ha ezen időhöz hozzászámítjuk még a szokásos szünnapokat, csaknem csodával határosnak kell tartanunk, ha az a gyermek 6—7 hó alatt korához képest annyi sok mindent megtanul. Hajdan, midőn még a népiskola egész tanfolyamán keresztül alig volt 4—5 tantárgy, volt idő az úgynevezett szakoktatásra. Ez ma már nincs meg; ezen kellene és szerintem lehetne is segíteni mielőbb, még pedig — mint a cultusminister ur is mondta — óvodáknak vagy gyermekkerteknek minden községben való felállítása által. Szerintem ez volna, — és a hol létezik, valóban ez is alapja a népiskolának. Mig ez hiányzik, különösen a mostani tananyag és tanterv mellett, addig a népiskolákban a tanítás kellő eredményére, fokozatos fejlesztésére ne számítsunk, nem is számíthatunk. Hiszen a tapasztalat bizonyítja, hogy ott, a hol óvodák vannak, az elemi iskolák első osztályú