Képviselőházi napló, 1887. XII. kötet • 1889. május 16–junius 3.

Ülésnapok - 1887-249

134 249 országos ülés május 22-én, szerdán. 1889. növendékeinek jelesei és kitűnői mindannyian az óvoda növendékeiből kerülnek ki. De hát erre nézve is több és különféle nyilatkozat van ngy a XVI., mint a XVII. jelentésben. A XVI. jelentésben nevezetesen ez áll: „Kétségen kivül áll, hogy ha valahol, ugy nálunk tekinthető égető kérdésnek a kisdedóvó intézetek legszéle sebb köríí terjesztése, azonban fenn kell tartanunk, a most uralkodó azon elvet, hogy a kisdedóvás első sorban társadalmi Ugy, melyhez az állam ép ugy hozzájárul a maga gondozásával, mint a társadalom és ebben az e végből alakult jótékony egyesületek." A XVII. jelentésben pedig ez áll: „Ezen elvektől az ország pénzügyi helyzetére való tekintetből egyelőre eltérni nem lehet." Igaz, hogy a t. minister ur későbben ugy a bizottságban, mint itt e házban azon örvendetes nyilatkozatot tette, hogy el van határozva a kisdedóvás ügyében törvényjavaslatot terjeszteni a ház elé, csakhogy most már nem tudom, hogy ez a kétféle nyilatkozat miképen lesz összeegyeztethető, nem tudom, mikor fog elkészülni az a törvényjavaslat és nem tudom, milyen lesz az, pénzügyi oldalát tekintve. Most ez alkalommal csak annyit tudok, hogy a t. minister ur ez évre sem vett fel egyetlen krajczárral sem többet e czélra költségvetési előirányzatában, mint fel volt véve eddig és azt gondolom, hogy jórészben majd ezentúl is a társadalomra lesz utalva ezen kérdés. Pedig, t. ház, ha már a kisdedóvodáknak felállítása oly égető szükség, mint a minőnek azt maguk a t. minister urak is elismerik s ha a népiskolákban a tanítás sikerének és igy a tanügy fejlődésének és virágzásának oly hathatós eszköze, mondhatnám, alapja, mint a niityenuek azt jelezni szerencsém volt, ugy a kisdedóvodák nemcsak állami, nemzeti, társadalmi érdekből, hanem egyszersmind paedagogiai szempontból is kell, hogy tekintessenek s mint ilyenek, nem lehet, nem szabad, hogy egyszerűen a társadalomra utasíttassanak. Hisz a társadalomnak különben is van terhe, van baja elég s én megvallom, hogy nagyon különösnek és sajátságosnak tűnik fel előttem, hogy alig van ministeri tárcza, melynél valamely közszükség kielégítésének kérdése a társadalomhoz való utalással ne intéztessék el. Legalább a kisdedóvodák ügyét tegye az állam, illetve a kormány magáévá. Ez nem nemzetiségi, ez nem felekezeti, hanem a szó szoros értelmében közös nemzeti ügy és culturalis érdek. Ám tegyen meg a társadalom is mindent, a mit csak tehet, de tegyen sokkal többet maga az állam, illetve a kormány, tegyen meg mindent a nevelés és közoktatás és illetőleg nemzetünk culturája jövő fejlődhetésének, felvirágozhatásának és biztosíthatásának érdekében. És most, bocsánatot kell kérnem a t. háztól, hogy figyelmét és türelmét egy kissé talán hoszszasabban is igénybe vettem, de szolgáljon mentségéül ezen hibámnak azon élénk érdeklődés, a melylyel én közoktatásügyünk s általában nemzetünk culturalis fejlődése iránt viseltetem, valamint ugyancsak ez szolgáljon mentségemül azon szavaimért is, a melyeket még elmondandó vagyok. T. ház! Minden lehető félreértés kikerülése végett mindenekelőtt kijelentem, hogy nem felekezeti szempontból, nem türelmetlenségből, hanem tisztán és egyedül népoktatásügyi és nemzeti művelődésünk érdekéből akarok szólni. Nagyon fontos, figyelemre és meggondolásra méltó az, a mit mondandó leszek. (Halljuk! Halljuk! a szélsőbalon.) Jelesen: néhány év vagy évtized óta két új vallásfelekezet keletkezett és kezd napról-napra mindinkább tért foglalni hazánkban, úgymint: a baptisták és nasarenusok. Együtt említem a kettőt, pegig nem egyek; habár már megtörtént, volt már eset reá, hogy azelőtt baptistáknak nevezettek nasarenusokká lettek, a kikről pedig tudjuk mindnyájan s tudja a t. kormány is, hogy bizonyos államellenes tanokat is hirdetnek. Ezen felekezeteknek jelenleg, kivéve talán a fővárost, sem lelkészük, sem tanítójuk nincsen. Vezetőik a legegyszerűbb, a legközönségesebb, a tudományos műveltség legalsóbb fokával sem biró emberek; sőt kikeli mondanom, mert van szerencsétlenségem közülök néhányat ismernem, hogy e vezetők közt vannak rovott előéletű, sőt fogházból kikerült emberek is s ime ezeknek a kezében van a felnőtteknek és némi részben — mert már az Alföldön erre is volt példa — a gyermekek oktatása, vezetése is; mostugyan még csak elszórtan, itt-ott, de majd nemsokára talán nagy vidékeken, országrészeken. És a t. kormány mindezt behunyt szemmel nézi. Behunyt szemmel nézi, t. ház, nem azt, hogy ki miként nyilvánítja vallásos meggyőződését, hitét s ki miként imádja istenét, mert hisz ez a lelkiismereti szabadság követelménye, mely előtt minden felvilágosult embernek meg kell hajolni, hanem behunyt szemmel nézi azt, hogy népünk, a haza polgársága, a melyet mi eddig a templomban a lelkészek által, iskolákban a tanítók által az értelmi fejlettség, felvilágosodás és a közműveltség magas fokára akarunk emelni, hogy, mondom, e nép ilyen minden szakképzettség nélküli emberek által vezéreltessék s tanittassék, vagy tán találóbban mondom ugy, hogy a régi tudatlanság és barbárok sötét korszakába tereitessék vissza. Hiszen, t. ház, ma már nincsen olyan állása legkisebbtől, az erdőkerülőtől kezdve, melyhez bizonyos szakvizsgát ne követeljenek. Hát csak az emberek és a gyermekek vezetése olyan Magyarországon, hogy azok oktatását minden képzettség- nélküli emberek is sikerrel tudnák eszközölni? En nem felelek e kérdésre, feleljen meg ki-ki önmagának. A baptistákra vonatkozólag Amerikára és