Képviselőházi napló, 1887. XII. kötet • 1889. május 16–junius 3.
Ülésnapok - 1887-248
j_ |i 348. ftrszilgos ülés Tm'ijuB 21-éfi, kedden* 1889. hetne tisztán az alapítványokból, de nem teljesít. (Zaj.) Thaly Kálmán : Adják vissza azt a 15.500 forintot, a mit elvettek tőlünk! Benedek Elek: A költségvetést különben általánosságban elfogadom. (Helyeslés.) Madarász József jegyző: Hermán Ottó! Herman Ottó .* T. ház ! (Halljuk! Halljuk! a szélső baloldalon.) Abban a, perczben, melyben szólási jogommal élni kívánok, bárhogyan erőlködjem is, nem fojthatok el egy benső érzetet, a melynek ezennel kifejezést adni kívánok. (Halljuk!) A mai napon a magyar nemzet szellemi tőkéje, annak ellátása körül foly a vita. A történelem szelleme, melynek a nemzetben folyton ébren kell lenni, lelkem elé idézi azt, hogy ennek a napnak ma a társadalom és törvényhozás számára tulaj donképen nemzeti ünnepnek kellene lenni, mert ma 40 éve, hogy Budavára bevétetett s elkövetkezett azon nap, hol a nemzet valósággal és teljes öntudatra ébredt. Nem állhattam ellent, hogy mint e ház egyszerű, szerény tagja, szerény szavammal legalább igy ne újítsam fei ezen nap emlékét a magyar törvényhozásban. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Ezek után, t. ház, egy kijelentéssel kezdem azon megjegyzéseket és fejtegetéseket, melyeket előadni szándékozom. És ez az, hogy én teljesen emancipálom magamat az eddig hallott beszédek alól, kivéve a t. minister ur programmbeszédjét és kérem a t. szónokokat, ne vegyék ezt tőlem a tiszteletlenség jelének, vagy annak, mintha szavuknak nem tulajdonítanék kellő súlyt, hanem tekintsék azon szempontokból, a melyekre rögtön rá fogok térni. Bizonyos, t, ház, hogy a magyar közoktatásügyi táreza tárgyalásának ritkán vnn olyan fontossága, mint épen most, mert a magyar közoktatásügy korszakot ért. Két korszak előzte azt meg, a melynek jellegéről én a t. minister ur beszéde után sem tudok magamnak tiszta és világos képet alkotni. Az egyik korszak fűződik báró Eötvös József működéséhez. Báró Eötvös József annyira, a mennyire ismerte a magyar társadalmat, a magyar nemzetet; különösen akkori tanácsosainak behatása,befolyása alatt mindig élénken élt benne a tiszta nemzeti tudat és ez vitte oda, hogy ő a magyar közoktatásügyet annak alapján, t. i. a népnevelésen kezdte. Magában véve a kiindulás mutatja, hogy az irány helyes volt. E széles alapról a kiválás utján egy pyramist óhajtott építeni, a melynek csúcsán ott ragyog a tudomány előbbrevitele, a melynek csúcsáról lángészt, világosságot vet le az alapig. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Ennek sem jogosultságát, sem helyes voltát kétségbe vonni nem lehet és nem szabad, különösen nekünk magyaroknak nem, mert a magyar elem egyszersmind az államalkotó elem, szám szerint csekély elem és mert ennek az elemnek számbeli hiányát nem pótolhatja más, mint a magasabb intelligentia, ennek minél mélyebbre való behatása. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Megjegyzem, hogy ezért a eulturalis törekvéseknek a magaslaton és odalent homogéneknek kell lenniök. A mitől legfőképen kell óvakodnunk, az az, hogy az úgynevezett felsőbb műveltség és az alsóbb felfogás közt ne támadjon semmi ür és semmi megszakadás, mert akkor nincs semmi termékenyítés, semmi eredmény. (Helyeslés a szélső baloldalon.) T. ház! Én nem kutatom azt, hogy vájjon báró Eötvös József, fájdalom, hamar megszakadt életének végén mennyire vitte fel ezt az ő alapvető törekvését, hanem én azt csak mint korszakot jelzem és elfogadom a helyzetet: a széles alapvetést és benne a nemzeti irányt. Báró Eötvös József után következett egy rövid interregnum, a melynek boldogult Pauler volt a kezelője, a ki sohasem követelte magának, hogy ő a nemzet eulturalis ügyében szerepet játszón; egész törekvése, eszmeköre máshová vonzotta. Es akkor jött az a férfiú s vele a második .korszaK, a kinek a t. minister ur tegnapi beszédében fényes emléket állított: Trefort, a ki egészen más nézetektől volt elteive, mint voltak azok, melyeket ezen rövid vonásokban kifejteni iparkodtam. Elismerem, hogy el volt telve akarattal és buzgósággal, hogy ő a magyarnemzet culturáját csakugyan felemelni óhajtotta. Létesített igen sokat, de a mi tőle egészen idegen volt, az a culturának nemzeti szellemben való tudatos fejlesztése. (Igaz! a bal- és szélső baloldalon.) Nyugtalan lelke vitte őt országról-országra, megtekintette az intézményeket, megismerkedett a vezető szellemekkel és construált magának egy minta-embert, abban a hitben, hogy ennek a minta embernek az alakjára át lehet gyúrni az egész magyar nem zetet. (Tetszés a bal- és szélső balon.) 0 a nemzetet nem tekintette élő organismusnak, melyben történelmi érzetek is lüktetnek, sőt a mely a történelembe is atavistice is visszavág, hanem egy plasticus massáuak, melyet abba a formába lehet belepréselni, a melyet ő magának kigondolt. (Élénk tetszés a bal- és szélső baloldalon.) Es ha mi most szorosan és objective veszszük a magyar cultura állását, akkor nem látjuk többé a pyramis alapvetését, nem látjuk a pyramist magát, hanem látunk egy kinai pagodát, a melynek minden emeletéből egy nagy ernyő búvik ki, ez az ernyő pedig mindig árnyékot vet maga alá és árnyékot vet a többiekre is. (ügy van! Élénk tetszés a bal- és szélső balon.) Hát^t. ház, én nem egyszer hallottam ebben a házban is egy gúnyolódó szót — megnevezem