Képviselőházi napló, 1887. XI. kötet • 1889. április 6–május 15.
Ülésnapok - 1887-229
229 országos ülés április 29-én, hétfőn. 1889. 65 azt véglegesnek tartotta, a mely, mint a t. gróf mondja, kiszámíthatatlan nemzedékeken keresztül sem kérdés, sem alku tárgya többé nem lehet. (Mozgás szélső balfelöl.) Habár megvallom, nehezemre esik hinnem, hogy azon férfin, ki a 48-iki törvények alkotásában s az ezen törvények alapján létrejött ministeriumban is 'részt vett; hogy az, ki az 1861-iki feliratot szerkesztette és abban Magyarországnak a pragmatica sanctio alapján az ön állósághoz való tökéletes jogát fényesen bebizo nyitotta; hogy azon férfin, ki az 1867 : XII. törvényczikkbe is a magyar hadseregnek, ha nem is lényegét, de legalább nevét beiktatni szükségesnek találta: egyáltalában örökre, vagy bár csak kiszámíthatlan nemzedékekre is lemondott volna a külön nemzeti hadsereg eszméjéről. (Felkiáltások szélső baloldalon: Szégyen!) De miután gróf Andrássy Gyula azt, mint állítja, határozottan mondhatja, nines jogom, nincs szándékom szavait kétségbe vonni, csakhogy — megvallom — nem értem és nem vagyok képes megmagyarázni magamnak, mire érthette tehát Deák Ferencz azon szavait, hogy ő nem volt képes az adott viszonyok között jobb egyezményt létesíteni, de oly alapot teremtett, a melyen idővel, a körülmények jobbra fordultával a nemzet kivívhatja jogait. Hogy — mint gróf Andrássy monda — az 1867-iki kiegyezés szerzői között, a külön hadsereg eszméje meg nem pendittetett, az meglehet. Deák Ferencz akár azért, mert előre meggyőződött Bécsben azon akadályokról, melyek a kiegyezés létesítésének útjában állanak, s mert nem volt elég báTörsága, határozottsága azokkal megküzdeni, akár pedig azért, mert ismerte alkudozó társainak nézeteit, meglehet — mondom — hogy a külön magyar hadsereg eszméjét szóba nem hozta. De azt hiszem, vétenék Deák Ferencz tiszta, önzetlen hazafiságának emlékezete ellen, ha azt hihetném, hogy ez a férfiú bármikor is lemondott volna Magyarország egykori önállóságának eszméjéről, (Élénk helyeslés és tetszés a balés szélső baloldalon) hogy lemondott volna arról, a mit önök közöl, a kik a túlsó oldalon ülnek és a kormányt most is támogatják, azt hiszem, egy sem volna hajlandó megtenni, mert tapasztalásból tudom, hogy önök is, midőn mi Magyarország önállóságát hangoztatjuk, azt jogosultnak igenis és csak most, az adott körülmények között kivihetőnek nem tartják. De legyen bármiként a dolog, mondott volna bár le Deák Ferencz hosszú kiszámíthatatlan időre e nemzet önállóságáról: a nemzet maga nem mondott le (Élénk helyeslés és tetszés a bal- és szélső baloldalon) és bár nagy férfiaink elcsüggedve raind lemondanának is, a népuek milliói őrizni és j ápolni fogják az ezredéves múlt emlékeit, várva a kedvező időt, midőn az ország önállóságát ismét KÉPVH. NAPLÓ 1887—92. XI. KÖTET. visszaállíthatják. (Élénk helyeslés és éljenzés balfelöl.) A főrendi háznak imént megnevezett t. tagja áttérve a dolog érdemére — mint mondám — a közös hadsereg szükséges voltát, másfelől pedig a külön magyar hadseregnek veszélyeit festette beszédében. Volt idő — kezdé —midőn Magyarországnak nemcsak külön hadserege, hanem külön dinastiája is volt, de az az idő régen elmúlt, a mai viszonyok lényegesen külömböznek az akkoriaktól, akkor éjszaki szomszédunk a barátságos Lengyelország vala, kelet és dél felől a török járom alatt nyögő nemzetecskék, nyugat felől pedig a számtalan fejedelmet uraló német birodalom állt. Egyedüli ellenségünk Törökország volt, mely ellen azonban a kereszténység összesége ha nem is mindig, de rendesen támogatott; Oroszország még csak keletkezőben volt és számításba alig jöhetett. Ma azonban Oroszország óriási nagyhatalommá fejlődött, mig nyugat felől hasonlókép két nagy birodalom, Német-és Olaszország állanak már. Ilyen körülmények között sem Magyarország, sem Ausztria egymaga nem képes önmagát megvédeni, arra csak egy nagyhatalom, mely egységes hadsereg felett rendelkezik, képes. Sajnos, hogy a t. gróf, midőn a múltban minket körülvett hatalmasságokat említette és azután áttért a jelenkori állapotra, elfelejtette megemlíteni azt, hogy az a Törökország, a mely a 15. századtól kezdve hódítási vágyai tárgyává Magyarországot is tette és igy ellenségünk vala, a múlt század végétől kezdve a legújabb időkig baráti kezet nyújtott felénk; és hogy ő, midőn a külügyeket vezette, nem csak hogy nem ragadta meg ezen baráti jobbot, (Ugy ^an! a szélső balon) hanem azzal az ellenséggel fogott kezet, kire maga mint veszedelmesre utalt és megengedte, hogy Oroszország azon Törökországot támadja meg és darabolja szét, a mely dél felől a mi legfontosabb védfalunk vala. (Igaz! Ugy van! a szélső balon.) És miért teve 1 ? Hogy mint egykoron, midőn Lengyelországot felosztották, abból egy darabot kiszakítsanak, most a mi természetes szövetségesünk testéből Boszniát és Herczegovinát kiragadják, a mi nem erősítésünkre szolgál, sőt inkább oly gyenge pontját képezi testünknek, mely, adja isten! valaha nagy betegséggé ne változzék. (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon.) De hát, t. ház, engedjük meg, én megengedem, hogy Európa ezen részén s különösen Oroszország hódítási vágyaival szemben egy erős katonai nagy hatalomnak kell lenni; ám vájjon azért, ha egy fejedelem alatt két külön sereg fog állani barátságos szövetségben, két külön sereg ugyanoly erőben, mint milyen most az egységes haderő ; vájjon azért ezen hatalom megS2Űnik-e nagyhatalom lenni vájjon kevésbé lesz-e képes ellenállani, mint jelen! 9
