Képviselőházi napló, 1887. XI. kötet • 1889. április 6–május 15.

Ülésnapok - 1887-241

834 241, oraí'igos Blés május 18-án, hétfőn. 1889 még nem volt azon a helyen, melyet most elfoglal, de azt nem mondhatja rólam, hogy bár kárhoztattam nézeteit, elveit, el ne ismertem volna azt, hogy fényes képességeinek megfel előleg jár el. Épen azért ugyanazon joggal fejezhetem ki csodálkozásomat azon, hogy a t. belügyminister ur ily módon válaszolt, holott én tőle csak objectiv és a tárgyra vonatkozó választ vártam. Miután azonban ez nem igy történt, kénytelen vagyok már most félreértett szavaimat helyreigazítani, annyival inkább, mert én felfogom a fővárosi rendőrség szükségességét. (Halljuk! Halljuk !) így világosan félreértett a t. belügyminister ur, midőn azt mondja, liogy én is azok közé tartozom, kik azon vannak, hogy ily fontos intézmény tekintélye csorbittassék ; jóllehet, én hangsúlyoztam, hogy épen a fővárosi rendőrség intézményét egyik legfontosabb intézménynek tartom. Midőn azt mondom, hogy jó rendőrség nélkül igen veszélyes állapotba juthat a rend, béke, közigazgatás, igazságszolgáltatás; midőn aztmondom, hogy nagy mértékben kell őrködni annak tekintélye felett, de ezt nem akkor óvjuk meg, ha annak egyes sérelmei előtt szemet hunyunk, vagy a sérelmet politikai okokból vagy magasabb szempontból nem tartjuk megtorlandóknak, hanem megóvjuk tekintélyét akkor, ha a közönségbe azt a meggyőződést csöpögtetjük, hogy ez intézményt inkább támogatni kell, mert kötelességét kíméletesen s humanitással akarja teljesíteni: mondom, mindezekkel szemben nem lehet mondani azt, hogy felszólalásommal bármi tekintetben hozzájárultam volna ahhoz, hogy azon intézmény tekintélye csorbittassék. Arra pedig, hogy mindezek bebizonyítására a t. minister ur szerint ténybeli adatokat nem hoztam volna fel — jóllehet az e tekintetben az általam felhozottakat vizsgálata tárgyává nem tette — csak azt jegyzem meg, hogy én nem az intézményt támadom, hanem felszólaltam azért, mert ez intézmény tekintélyét aláásni ép az említett eljárás mellett tartom ä legalkalmasabbaknak. Azt mondta továbbá a t. belügyminister ur, hogy palástolással vádoltam a t. kormányt. Méltóztassék meggyőződve lenni, ha erre alapot tudnék, kimondanám nyíltan, de beszédemben meggyőződésem szerint semmi sem szolgálhat alapul arra vonatkozólag, hogy én azt mondtam volna. Én arról szólottam, hogy itt bizonyos tények vannak, a melyeket mindenki láthatott és hallhatott: tanuk léptek fel ezekre vonatkozólag, a kik a tényeket maguk látták, a kiknek szavaiban kételkedni nincs joga sem a minister urnak, sem másnak. Ezekkel szemben aztán azt mondottam, hogy mégis megdicsérik a rendőrség eljárását és azt mondják, hogy nem jött semmi panasz, semmi vád: ez annyit jelent, hogy a tekintély fentarfcására nézve oly téves eljárást követnek, mely semmi esetre sincs az állam érdekében. Méltóztassék megengedni a t. belügyminister urnak, de épen azért, mert ismételve hangoztatta az objectivitást, én arról meg is voltam győződve, hogy igyekszik is objectiv maradni és ha valaki mást alaptalanul vádol is, ő maga abba a hibába esni nem fog. De ép a minister ur maga a legnagyobb hibába esett bele e tekintetben. Megtörténhetik ez ugyan a vita hevében, de azon nyugodtságnál fogva, melylyel a t. minister nr rendesen nyilatkozni szokott, igen feltűnő volt, hogy a jelen esetben nyugodtsága teljesen cserben Nagyta, mert akkor azt méltóztatott mondani, hogyha pedig mindaz megtörtént volna, a mit kértünk, hogyha a dolgokat tovább engedtük volna menni, hogyha nem nyomtuk volna el azon erélylyel, a mint az történt és a vagyon- és személybiztonság legnagyobb mértékben veszélyeztetve lett volna, akkor mi azzal a váddal léptünk volna fel, hogy ime, a kormány nem óvja meg a polgárok vagyon- és személybiztonságát. Hogy mi mit tettünk volna, azt nem lehet előre mondani, mert én és társaim csakis a törvényt, igazságot, kötelességet és az állam jól felfogott érdekét tartottuk volna szem előtt. De hogy a t. minister ur előre, mikor az eset még nem következett be, ily váddal felléphessen, ez csak oly animositásnak tulajdonítható, a melyről a t. minister ur is kénytelen lesz bevallani, hogy nem a tárgyhoz tartozik. Minthogy e kérdésnél a rendőrséggel is kapcsolatos ügyek fordulnak elő, leszek bátor azokból, a miket a t. minister ur felhozott, néhányat felemlíteni. Hangoztatta tudniillik a t. minister ur, hogy a rendőrségnek egyik íőfeladata a megelőzés. Azt hiszem, t. ház, hogy ebben igaza van a belügyminister urnak, ép ugy, mint sokban, a mit felemlített, de a mit alkalmazva nem találok. A megelőzés nagyon fontos teendő, de odáig soha nem szabad menni, hogy ennek czímén lehetetlenné tegyünk minden mozgást. Nem lehet azt mondani, hogy azért, hogy a közlekedés meg ne zavartassék, megelőzés czéljából megszüntetjük a közlekedést; és nem akarom idézni azon orvos eljárását, a ki azért, hogy az illető többé beteg ne legyen, igen radicalis megelőzést követett. Ily értelemben vette pedig a minister ur a megelőzést, mert azt mondotta arra vonatkozólag, mikor én felhoztam, hogy 29-ikén, uiidőn a katonaság requiráltatott, akkor a r ndőrség vezetője absolute nem tudta, hogy a rendőrség merőben elégtelen lesz a rend fen tartására, holott pedig a törvény ezt kívánja meg a katonaság requirálásánál. Ha a megelőzést igy gyakorolják, hogyha egyszerre az egész apparátust mozgósítják és a tömeget felizgatják, ez nem mutat a rendőrség tapintatära, melyet épen komoly és kényes esetekben megkövetelni kell. A mit azután a t. minister ur ezzel kapcsolat-