Képviselőházi napló, 1887. XI. kötet • 1889. április 6–május 15.

Ülésnapok - 1887-241

834 241, oraí'igos Blés május 18-án, hétfőn. 1889 még nem volt azon a helyen, melyet most elfoglal, de azt nem mondhatja rólam, hogy bár kárhoztat­tam nézeteit, elveit, el ne ismertem volna azt, hogy fényes képességeinek megfel előleg jár el. Épen azért ugyanazon joggal fejezhetem ki csodálko­zásomat azon, hogy a t. belügyminister ur ily mó­don válaszolt, holott én tőle csak objectiv és a tárgyra vonatkozó választ vártam. Miután azon­ban ez nem igy történt, kénytelen vagyok már most félreértett szavaimat helyreigazítani, annyi­val inkább, mert én felfogom a fővárosi rendőrség szükségességét. (Halljuk! Halljuk !) így világosan félreértett a t. belügyminister ur, midőn azt mondja, liogy én is azok közé tarto­zom, kik azon vannak, hogy ily fontos intézmény tekintélye csorbittassék ; jóllehet, én hangsúlyoz­tam, hogy épen a fővárosi rendőrség intézményét egyik legfontosabb intézménynek tartom. Midőn azt mondom, hogy jó rendőrség nélkül igen ve­szélyes állapotba juthat a rend, béke, közigazga­tás, igazságszolgáltatás; midőn aztmondom, hogy nagy mértékben kell őrködni annak tekintélye felett, de ezt nem akkor óvjuk meg, ha annak egyes sérelmei előtt szemet hunyunk, vagy a sé­relmet politikai okokból vagy magasabb szem­pontból nem tartjuk megtorlandóknak, hanem megóvjuk tekintélyét akkor, ha a közönségbe azt a meggyőződést csöpögtetjük, hogy ez intézményt inkább támogatni kell, mert kötelességét kíméle­tesen s humanitással akarja teljesíteni: mondom, mindezekkel szemben nem lehet mondani azt, hogy felszólalásommal bármi tekintetben hozzájárultam volna ahhoz, hogy azon intézmény tekintélye csor­bittassék. Arra pedig, hogy mindezek bebizonyítására a t. minister ur szerint ténybeli adatokat nem hoztam volna fel — jóllehet az e tekintetben az általam felhozottakat vizsgálata tárgyává nem tette — csak azt jegyzem meg, hogy én nem az intézményt támadom, hanem felszólaltam azért, mert ez intézmény tekintélyét aláásni ép az emlí­tett eljárás mellett tartom ä legalkalmasabbaknak. Azt mondta továbbá a t. belügyminister ur, hogy palástolással vádoltam a t. kormányt. Méltóztassék meggyőződve lenni, ha erre alapot tudnék, ki­mondanám nyíltan, de beszédemben meggyőződé­sem szerint semmi sem szolgálhat alapul arra vo­natkozólag, hogy én azt mondtam volna. Én arról szólottam, hogy itt bizonyos tények vannak, a melyeket mindenki láthatott és hallhatott: tanuk léptek fel ezekre vonatkozólag, a kik a tényeket maguk látták, a kiknek szavaiban kételkedni nincs joga sem a minister urnak, sem másnak. Ezekkel szemben aztán azt mondottam, hogy mégis meg­dicsérik a rendőrség eljárását és azt mondják, hogy nem jött semmi panasz, semmi vád: ez annyit jelent, hogy a tekintély fentarfcására nézve oly téves eljárást követnek, mely semmi esetre sincs az állam érdekében. Méltóztassék megengedni a t. belügyminister urnak, de épen azért, mert ismételve hangoztatta az objectivitást, én arról meg is voltam győződve, hogy igyekszik is objectiv maradni és ha valaki mást alaptalanul vádol is, ő maga abba a hibába esni nem fog. De ép a minister ur maga a leg­nagyobb hibába esett bele e tekintetben. Megtör­ténhetik ez ugyan a vita hevében, de azon nyugodtságnál fogva, melylyel a t. minister nr rendesen nyilatkozni szokott, igen feltűnő volt, hogy a jelen esetben nyugodtsága teljesen cserben Nagyta, mert akkor azt méltóztatott mondani, hogyha pedig mindaz megtörtént volna, a mit kértünk, hogyha a dolgokat tovább engedtük volna menni, hogyha nem nyomtuk volna el azon erély­lyel, a mint az történt és a vagyon- és személy­biztonság legnagyobb mértékben veszélyeztetve lett volna, akkor mi azzal a váddal léptünk volna fel, hogy ime, a kormány nem óvja meg a pol­gárok vagyon- és személybiztonságát. Hogy mi mit tettünk volna, azt nem lehet előre mondani, mert én és társaim csakis a törvényt, igazságot, kötelességet és az állam jól felfogott érdekét tar­tottuk volna szem előtt. De hogy a t. minister ur előre, mikor az eset még nem következett be, ily váddal felléphessen, ez csak oly animositásnak tulajdonítható, a melyről a t. minister ur is kény­telen lesz bevallani, hogy nem a tárgyhoz tartozik. Minthogy e kérdésnél a rendőrséggel is kapcsolatos ügyek fordulnak elő, leszek bátor azokból, a miket a t. minister ur felhozott, néhányat felemlíteni. Hangoztatta tudniillik a t. minister ur, hogy a rendőrségnek egyik íőfeladata a megelőzés. Azt hiszem, t. ház, hogy ebben igaza van a belügy­minister urnak, ép ugy, mint sokban, a mit fel­említett, de a mit alkalmazva nem találok. A meg­előzés nagyon fontos teendő, de odáig soha nem szabad menni, hogy ennek czímén lehetetlenné tegyünk minden mozgást. Nem lehet azt mondani, hogy azért, hogy a közlekedés meg ne zavartas­sék, megelőzés czéljából megszüntetjük a közle­kedést; és nem akarom idézni azon orvos eljárását, a ki azért, hogy az illető többé beteg ne legyen, igen radicalis megelőzést követett. Ily értelemben vette pedig a minister ur a megelőzést, mert azt mondotta arra vonatkozólag, mikor én felhoztam, hogy 29-ikén, uiidőn a katonaság requiráltatott, akkor a r ndőrség vezetője absolute nem tudta, hogy a rendőrség merőben elégtelen lesz a rend fen tartására, holott pedig a törvény ezt kívánja meg a katonaság requirálásánál. Ha a megelőzést igy gyakorolják, hogyha egyszerre az egész apparátust mozgósítják és a tömeget felizgatják, ez nem mutat a rendőrség tapintatära, melyet épen komoly és kényes esetekben megkövetelni kell. A mit azután a t. minister ur ezzel kapcsolat-

Next

/
Oldalképek
Tartalom