Képviselőházi napló, 1887. XI. kötet • 1889. április 6–május 15.

Ülésnapok - 1887-239

284 239. országos illés május 10-én, pénteken. 1889. de határozottan legrosszabb, legsilányabb az erdélyi részekben, a hol egész párt-zsarnoksággá fajult. Hollaky Imre t. barátom egy képet festett itt az általános vita alkalmával, a melytől még ott a túloldalon is visszadöbbentek, pedig Hollaky barátom ama képet korántse színezte túlságosan kirívó színekkel, sőt itt-ott egyes csoportjait homályban Nagyta, mert ő leginkább a választások alatti visszaéléseket tárta fel, csakis saját vármegyéjéből és kerületéből, csak azt festette előttünk, hogy az ellenzéki választók minő erőszakoskodásoknak és üldözéseknek vannak martalékjául oda dobva; de azt nem adta elő, hogy az ily üldözés, az ily sanyargatás évek hosszú során át tart. Jaj azoknak az egyéneknek, sőt községeknek, a kik és a melyek ellenzéki jelöltre adták szavazatukat, azok a közigazgatási tisztviselők, leginkább a szolgabirák könyörtelen üldözéseinek és szabad haráesolásának vannak védtelenül kiszolgáltatva; ugy bánnak azok az ellenzéki érzelmű honpolgárokkal, mintha ezek hódított népek s ők, a kormánypártiak, kínzásokra feljogosított hódítóik lennének. Az ilyeneket megrohanja aztán minden állami és közigazgatási közeg. Az ilyen ellenzékieket a legnagyobb munkaidőben hajtják útcsinálásra, az általuk hordott kavicshalmok mindig rossz minőségűek, azért bírságolják, kirostáltatják, újbóli meghordására kényszerítik. Tudok esetet, hogy a cselédkönyvek hiánya miatt minden egyesen 50 frtot, az egész községen 500-at rántottak fel; minden ürügy ió arra, hogy az ily ellenzékieket vérig gyötörjék. Tudok az erdélyi részekben pár esetet, hogy az illető szolgabíró egyszersmind képviselő-aspiráns is levén, nyíltan hirdette, hogy azért kínozza járása ellenzéki érzelmű lakóit. hogy a tőle való menekülhetés czéljából őt képviselőnek uiegválaszszák s ő valóban czélt is ért. Törvényesen, írásban bejelentett gyűlésen meggátolják a jelöltet választóihoz beszédet intézni, a népet csendőrökkel tízetik szét, a mint ez négyünk jelenlétében S -Szent-Györgyön történt; ez iránt itt interpelláltunk is, de nem hogy elégtételt,hanem soha még csak feleletet sem kaptunk: mert hát a hires Császár Bálint volt ott a hetman. A léiekvásárlás nyíltan, szemérmetlenül űzetik s a választókat — kik kormánypártra szavazni nem akarnak — csendőrökkel fogdostatják összes kisértetik be szuronyok között alkotmányos jogaik gyakorlatára, Nem lehet tehát csodálkozni, ha az erdélyi részek 63 mamelnkot liferálnak Tisza Kálmánnak. Jól tette Hollaky barátom, hogy rámutatott az ottani abnormis viszonyokra, de azzal ne kecsegtesse magát, hogy annak a 63 erdélyi kormánypárti képviselőnek szivében a kötelesség •érzetének csak egy szikráját is fel tudhatja gyújtani. Nem, mert azok is a választási költségek által lekötve és a reversalisok békóiba vannak szorítva, azoknak nem szabad gondolkozni, azoknak csak szavazni lehet. Hisz mi régebben megkisérlettük, hogy a mi speciális sérelmeinket egy erdélyi közös conferentián megbeszéljük és orvosolni igyekezzünk, megállapodásra jutottunk, azoknak beterjesztésévelő közülük bíztunk meg egyet s csak eliszonyodtunk, a midőn láttuk, hogy ők szavazták le első sorban a tanácskozmány közös megállapodásait. Ily viszonyok közt a szerencsétlen Erdély ne várjon kormánypárti képviselőitől semmit, mert azok nem urai elhatározásuknak, azok hallgatnak és szavaznak. Mi egynehányan itt e padokon, kik védtük, oltalmaztuk, megunván saját üldöztetésünket s megszánván a mi pártolásunk miatt üldözött választók szenvedéseit: önként száműztük magunkat, hogy ne adjunk a nép kínzására alkalmat s a Királyhágón inneni kerületekben foglaltunk tért s szegény Erdély egy hódított tartománynyá változott át. hol a hódítók hatalmaskodása üli szabad orgiáit. De az sem fog örökké tartani, mert ott is torkig vannak az emberek a mamelukokkal és e konnánynyal. Spartacus széttépi láuczait s kínzóinak fejéhez vágandja. Nem fogadom el a tételt. (Helyeslés a szélső halon.) Madarász József jegyző: Símonfay János! Simonfay János: T. ház! Kaas Ivor b. t. képviselőtársam felhozta itt Baranya vármegyét és annak különösen egy járását, hol az uradalom részéről a szolgabírónak honorárium fizettetik. Erre nézve, mint a megyének egyik képviselője, tartozom némi rectificatióval. (Halljuk!) Igaz, hogy ez megtörtént és ezt én is helytelennek tartom és minden igazságos ember helytelennek fogja, tartani, hogy bármely oldalról a közigazgatási tisztviselőnek ajándék adassék, mert az ő függetlenségét veszélyezteti. Megjegyzem azonban erre nézve, hogy ez szokás Baranyamegyében, de nemcsak ott, hanem minden megyében, a hol különösen Albrecht főherczegnek uradalma van és 1848 előtt is és azután is divatban volt, sőt a Bach-rendszer alatt is divatozott. (Felkiáltások a bal- és szélső baloldalon : Elég helytelen!) Én csak a megye közönségének reputatióját akarom megmenteni felszólalásommal. A. mint a megye közönsége erről tudomást szerzett — és pedig először én initiáltam ott annak orvoslását —- a törvényhatóság határozatilag ki is mondotta, hogy azon nagybirtokosok, kik a tisztviselőknek ilyen honoráriumot adtak, az alispán által levélben felhivandók, hogy ezt jövőre szüntessék meg. (Helyeslés ) Vájjon az illető uradalmak megszüntették-e, arról nincs tudomásunk; (Felkiáltások a szélső baloldalon: A szolgabirónák nem szabad elfogadni!) azonban a kormánynak bizonyosan kell róla tudomásának lenni és ha tudomása