Képviselőházi napló, 1887. XI. kötet • 1889. április 6–május 15.
Ülésnapok - 1887-239
239. országos ülés május 10-én, pénteken. 4889. g^g danám, igen természetes volna, mert én lutheránus vagyok; hanem az igazhivő ideiglenes belügyminister úrtól ily nyilatkozatot nem vártam, hogy az általam nagyon tudott és nagyrabeesült lelkiismerete, valamint az általam nagyrabecsült és a hazára nézve üdvösnek elismert erélyes ténykedése alatta, felette, vagy mellette a ministerelnöktől befolyásoltassék. Nem teszek az ellen kifogást, de constatálni kivánom, még pedig a saját vallomásából azt, hogy azok a tények és mulasztásokért, melyeket, sajnos, még rövid belügyministersége alatt cselekedett, a felelősségnek egy részét ő viseli, a másik részét a vele solidarításban lévő fölötte álló ministerelnök ur; vagyis hogy a corruptio elleni hadjáratban, valamint az administratio reformjára czélzott intézkedéseiben csak a ministerelnök ur előleges tudomásával, beleegyezésével cselekedett, illetőleg nem cselekedett, mert a ministerelnök ur őt abban megakadályozta, a kinek természetesen befolyása van arra is, a mi nem történt meg. És itt a corruptióról és nem a főispánokról beszélek. Megjegyzem, hogy e kettőt nem akarom összetéveszteni; mert én a főispánok sorában számos nagy érdemű, nagy tiszteletet kiérdemelt főispánokat tudok, kiknek megőszült hajszálát sem kívánnám meggörbíteni; mondom, nem a főispánokról beszélek, hanem beszélek a corruptióról ezen alkalomból, mert ezt az administratióban keresem, melyet a főispánok vezetnek. És itt eszembe jut Hermán Ottó képviselőtársunknak egy tapasztalása, a melyet Norvégiában szerzett s a melyet megirt, hogy ott az aranyművesek boltjai éjjel csak üvegajtóval vannak bezárva és senkinek sem jut eszébe attól félni, hogy a boltokat feltörik és kirabolják. Midőn Hermán Ottó e miatt kérdezte az ottani — mondjuk — szolgabírót, hogyan lehetséges ez, hát nincsenek Norvégiában tolvajok?— azt a feleletet kapta, hogy tolvajok csak akadnának, de orgazdák nincsenek. Én, uraim, midőn a corruptióról, a corruptio kígyójáról szólok, a kígyónak a fejét kivánom leütni, hogy meg ne sán tudjon. (Tetszés halfelöl, mozgás a jobboldalon.) Es itt az a kérdés merül fel előttem, hogy a kormánynak és közegeinek, a főispánoknak és a belügyministerimnnak s az a fölött álló ministerelnöknek van-e, volt-e tudomása a corruptio eseteiről, igen vagy nem ? Azokért, melyekről tudomása nem volt, felelősséggel nem tartozik; azokért, melyekről tudomása van, azokért felelős, mert azokban őt az erkölcsi vagy a politikai bűnrészesség vádja alól felmenteni nem vagyok képes. Igen sajnálom, hogy Grómon Dezső képviselő nincs jelen, talán bejön, mert interpellatiót akartam hozzá intézni, minthogy nekem nem lehetett tudomásom arról, a mi négyszem közt, közte és a ministerelnök ur közt történt; de a milyen gavallér j embernek Grómon képviselő urat ismerem, meg vagyok róla győződve, hogy kérdésemre őszinte feleletet fog adni, mely talán megcorrigálja tévedésemet. Mindnyájan tudjuk, hogy a csángó-telepítés alkalmával az ügyek administratiójában zavarok voltak és hogy azoknak correcturájára Grómon Dezső képviselő küldetett le kormánybiztosnak. Azon hirek szerint, melyeket tudok — mert biztosítékaim erre nézve nincsenek, ezekkel Grómon képviselő ur szolgálhatna — midőn lement, a cassában gondolom 18 — 20 ezer forint hiányt — nem hiányt, hanem chequeket — talált. Erre ő feljött és az akkori belügyministerhez,jelenleg ministeremökliöz ment, hogy kötelességszerűleg jelentést tegyen, utasítást kérvén további eljárása iránt s állítólag a következő feleletet kapta: „Ha te azt hiszed, hogy jól cselekszel, ha ezen ügyet hivatalosan, írásban nekem bejelented, akkor azt illetékes elintézés végett a pénzügyministerhez, Szapáryhoz fogom tenni". Ezen, vagy körülbelül ezen felelet alapján a kiküldött kormánybiztos ur — okos ember lévén — következőleg szólott a pénztároshoz; „A cassában van 2,000 forint, ezt átveszem, nyugtázom, a többivel számoljon be a pénzügyminister urnak". Nem kutatom a beszámolás további részleteit, hanem arra nézve, hogy minő ez adininistrationalis bajok és zavarok folytán Magyarország híre a külföldön : erre nézve nekem egy személyes tapasztalatom vau. Három évvel ez előtt NémeTörszágban utazván, Lippedierezegségben fordultam meg, a hol egy ebédre voltam hivatalos, az ottani kormány fejéhez, ki hozzám a következő kérdést intézte: „Mitévőlegyek,adjon nekem uram tanácsot; hivatalosan egy levelet kaptam Magyarországból, melyben megkérdeznek az iránt, hogy igaz-e az, hogy mi a dárdai szolgabiróságnak évenkint bizonyos pauschalis összeget adunk ? Erre, a kérdésre nem tudom mi feleletet adjak, mert a dolog igaz. Ha ilyesmi nálunk NémeTörszágban — monda az említett kormányfő — történnék s nekünk ily insinuatióval jönnének, hogy hivatalnokoknak adjanak állandó subventiót, azt a legcsunyább megvesztegetésnek vennék és azt semmi körülmények közt tenni nem is merészelnénk; mi azonban — folytatá — nem szabunk törvényt és szokást más országokban, mi Magyarországon nem vagyunk kormány, hanem egyszerű földbirtokosok és nekem azt mondották, hogy Magyarországon általános szokás az, hogy a nagybirtokosok a közhivatalnokoknak és köztisztviselőknek subventiót és ajándékokat adnak (Zaj balfelől Mozgás és ellenmondás jobbfelől) és miután mi tapasztaltuk azt, hogy Baranya megyében a mi uradalmunk soha semmiféle dologban igazságos elintézést nem kap-