Képviselőházi napló, 1887. X. kötet • 1889. márczius 14–április 5.
Ülésnapok - 1887-215
215. nrsüigos ülés márezins 30-*u, szombaton. ISSf). 313 igazságtalanul jártak volna el, állítani igen, de bizonyítani nem igen lehet. (Helyeslés jőbbfelől. Mozgás a szélső baloldalon.) Hogy pedig az egyéves önkéntési in'ézmény, ugy, a mint az jelenleg fennáll, a mint ezt már a t. házban ismételten hangsúlyoztam is, egy-két dicséretes kivételtől eltekintve — ; egészében és végeredményében rendeltetésének nem felel meg — azt hiszem, maga a t. képviselő ur sem fog tagadni, ha figyelembe veszi azt, hogy a harczosok állományába tartozó egyéves önkénteseknek csak 27%-a tette le a tiszti vizsgát. Ez, azt hiszem, világos bizonyítéka annak, hogy az egyéves önkéntési intézmény, a mint most fennáll, ezéljának nem felel meg. Ezen tehát segíteni kell és ehhez kétség sem fér. Thaly Kálmán t. képviselő ur tegnap egy kissé füzesen szólalt fel és nagyon hangoztatta a protectiót, mondván, hogy a kormánypárti képviselők protegálni fognak egyiket-másikat. Hogy van-e protectio, arról nem akarok szólni, de ha a t. képviselő ur visszaemlékezik, azt fogja találni, hogy ha protectio egyáltalában lehetséges, hogy ha bizonyos lati tud e-t gyakorol is a minister, ugy az nemcsak a kormánypárti képviselők pártolására történik, (Egy hang a szélső baloldalon: Annál rosszabb.') hanem, hogy ott, a hol lehetséges, történik ez az ellenzéki képviselő urak kedveért is. Thaly Kálmán : Nem a minister urat vádoltam, hanem a katonatiszteket. Báró Fejérváry Géza, honvédelmi minister: Áttérek már most a tulajdonképeni kérdésre. Az a szándék egyáltalában nincs meg, hogy minden tartalékos tiszt, a mig a tartalékhoz tartozik, minden esztendőben behivassék. Világos jele ennek a véclerő-bizottság jelentéséhez csatolt kimutatás is, a mely szerint a hadügyminister az idén mindössze csak 21,000 frtot vett fel ezen, a rendesen felüli, kivételes behívásokra. Mi a czélja ezen intézkedésnek? A czélja csak az, hogy midőn valaki tisztté lesz kinevezve, az bizony tudvalevőleg nem bir annyi jártassággal, hogy a veszély pillanatában nyugodtan reá lehetne bízni 50—100, vagy 200 legénynek a vezetését, a miért is szükséges, hogy bizonyos jártasságot szerezzen magának. Az emberek különbözők. Az egyik könnyebben sajátítja el a jártasságot és elegendő, ha egész tartalékideje alatt háromszor hivatik be; a másik kevésbé tanulékony és ezért talán többször lesz szükséges őt behívni. A czélja ennek az intézkedésnek az, hogy a legénységet, mely ép ugy magyarokból áll, mint a t. képviselő urak, a veszély pillanatában mentsük meg attól, hogy fiatal emberek vezetése alá kerüljenek. En azt hiszem, hogy ez á czél egészen helyes. Helfy Ignácz: Arra nem kell 10—12 esztendő! Báró Fejérváry Géza, honvédelmi minister: Nem is az a szándék, hogy 10 — 12 KÉPVH. NAPLÓ. 1887—92. X. KÖTET. éven át minden esztendőben behivassanak a tartalékos tisztek, hanem az, hogy a kevésbé jártasoknak alkalom nyujtassék arra, hogy gyakorolják magukat. (Mozgás jóbbfelol.) Ez az intézkedés a honvédségnél kezdettől fogva fennállott és nem volt soha semmi panasz a miatt, hogy igazságtalanul jártak volna, el. (Felkiáltások a szélső baloldalon: Dehogi/ nem!) Méltóztassanak megengedni, nem volt; eddigelé legalább én nem hallottam panaszt, pedig 17 éve hogy a ministeriumban vagyok. Bolgár képviselő urnak második indítványa az, hogy a póttartalékosok, ha az 1888: XVIíL törvényezikk alapján esetlegesen, rendkívüli szükség esetén behivatnának, a gyakorlati időt illetőleg ugyanazon kedvezményben részesüljenek, mint a tartalékosok. En, t. ház, egy perczig sem habozom kijelenteni azt, hogy foglalkozni fogok a kérdéssel és a. mennyiben indokoltnak mutatkoznék az 1888-iki XVIIt. törvényezikk megváltoztatása, e részben a szükséges javaslatot annak idején elo fogom terjeszteni; ellenkező esetben nem. Egyébiránt méltóztassanak figyelembevenni, egy körülményt és ez az, hogy a póttartalékos még a legrosszabb esetben is mindig nagy előnyben van a három évre felavatottakkal és a tártaiéba áthelyezett tartalékosokkal szemben. De az, hogy tisztán csak azért nyujtassék előny egyiknek vagy másiknak, mert magasabb sorszámot húzott, a jogegyenlőségre való tekintetből nem volna egészen igazságos. (Helyeslés a jobboldalon.) Még áttérve Horváth Ádám képviselő utazón módosítványára, hogy szabatosan meghatároztassék az idő tartama, melyre a tartalékos tisztek esetleg beidéztetnek, erre nézve kérem a t. házat, méltóztassék a módosítványt mellőzni azért, mert a 54. §. második bekezdésében hivatkozás történik az első bekezdésre, a melyben benne van, hogy legfölebb négy-négy hétig tartó gyakorlatra hivatnak be. Mint méltóztatnak tudni, a fegyvergyakorlatok ideje törvényileg négy hétben van megszabva, azonban koltségkimélés okából rövidebb ideig szoktak tartani s az ritka eset, hogy épen négy hétre lesz a tartalék beidézve. Ekkép az idő, melyre esetleg ezen tartaléko.^tisztek beidéztetnek, meg lévén állapítva a szakasz második alineajában, kérem a t. házat, hogy a szakaszt változatlanul méltóztassék elfogadni. (Helyeslés a jobboldalon.) Elnök: A tanácskozást befejezettnek nyilvánítom, következik a szavazás. Az 54. §-hoz három módosítvány adatott be, kettő Bolgár Ferencz, egy Horváth Ádám képviselő ur részéről. Ezen módosítványok külön bekezdésekre vonatkoznak s e szerint azok bekezdésenként bocsáttatnak szavazás alá. Az 54. §. első bekezdése a Bolgár képviselő ur által erre vonatkozólag beadott módosítvány40