Képviselőházi napló, 1887. X. kötet • 1889. márczius 14–április 5.

Ülésnapok - 1887-206

26fi. országos ilte míirezius 19-én, kedden. 1889. 1Í9 kérdés egész terére, nagyon természetesen hosz szabb lesz a vita és esetleg ingerültebb is. Mikor tehát a nemzet fontos érdekeiről, állami jellegének a hadseregbe bevitelének s állami méltóságának érvényesítéséről van szó, akkor mégis minket, a védőket támadnak meg, akkor erre csak azt mondhatjuk, hogy nagyon szomorú volna, ha nem ugy volna, hogy ilyenkor nem csak mi, hanem az egész nemzet valósággal felháborodik önök ellen. Ez szomorú volna, még szomorúbb, mint maga a 25. SMert mit jelentene az, t. ház, (Halljuk! Halljuk!) ha ez nem igy történnék. Azt jelentené, hogy e nemzet tűrni akarja azt, hogy fiai azért, mert magyar culturában és nevelésben részesülrek, meggyalázó besorozással büntettessenek. (Helyeslés a bal- és szélső halfelöl. Ellenmondások jobbfelöl.) Ugy van! És be fogom bizonyítani, hogy ez a legmegalázóbb büntetés. Másodszor annyit jelentene, mint tűrni azt, hogy azért, mert valaki magyar ember és jól érez hazájáért s meg akarja tartani nemzeti szellemét, megbukjék; hogy e nemzet azt akarja, a mint emlegették, hogy társalogjanak otthon németül s a nemzet szívesen veszi, ha mennél inkább terjesztik a német nyelvet s hogy e nemzet mennyire boldog, ha a katonai szellem előtt meghajolhat. Már hogy ezt a nemzet mind akarja, azt bajos elhinni, de azért ezt a ministerelnök ur elhitte. És jogom van azt mondani, hogy elhitte, mert azt hozta fel a múlt alkalommal, hogy nem hihette, hogy e tárgyalás oly hosszú ideig fog tartani, mert 1868-ban új volt az egész törvény s mégis csak 7 napig tartott a tárgyalás. Méltóztassék a t. ministerelnök urnak megengedni azt, hogy kifejezzem azon nézetemet, hogy ha komolyan akarta, volna, hogy e véderő-törvénynél ne legyen oly hosszú a tárgyalás s ha arra a meggyőződésre jutott, hogy ugy pénzügyileg, mint katonailag, vagy külpolitikailag káros, hogy ily hosszú a vita, teljesen módjában állott azt rövidebbé tenni, mert annak módját önként, mintegy tányéron kínálták. Igaz, hogy az igazságügyi bizottság többsége még csak jogi kérdést sem látott a 25. §-ban, de egyet legalább megláthatott volna a ministerelnök ur, a mire hosszú ideig nem volt példa, hogy tudniillik még az ellenzék ez oldala is megnyugodott volna abban, hogy a 25. §. helyébe tétessék az, a mi 1868-ban volt. Ha nem akarták volna bele sodorni a nemzetet a germanisatióba, akkor, ha jó volt annyi ideig a 6S-iki törvény és ha a honvédelmi minister ur is elismerte, hogy az azon alapon képzett egyéves önkéntesek megálltak helyüket: mi szükség volt, csak hogy az ellenzéknek ne legyen igaza, intransigens liberalismussal makacsul ragaszkodni a szakaszhoz. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) A ministerelnök urnak volt erre bő alkalma; ha nem használta fel, ha pártja azt találta, hogy ez eljárás folytán még tömörülni kell melléje és dicshymnusokot kel! zengenie, akkor a felelősség e hosszú vitáért és mindazért, a mi azzal együtt jár, csak önöket terheli. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) A mi a ministerelnök ur amaz észrevételét illeti, hogy 68-ban új volt az a törvény és mégis rövid idő alatt letárgyaltatott, arra nézve megjegyzem, hogy már akkor is volt abban a törvényben egy kis régi; sajnos, hogy húsz esztendő meg nem győzött mindenkit arról, hogy ki kell azt onnan küszöbölni. De ez új törvényben igen sok a régi, nagyon sok van abból a szellemből, melyet kötelességünk e hazából eltávolítani. A ki ismeri e Nagyományos szellem átkát, a ki tudja, mennyit szenved miatta hazánk; az érteni fogja, hogy ellene minden törvény és eszköz felhasználásával kell küzdenünk. (Ugy van! a szélső baloldalon.) De az is, a mi e szakaszban új, elég ok arra, hogy hosszú vitát indítson. Midőn áttérek magára a 25. §-ra nem veszem többé azon összefüggésben vizsgálat alá, melyben előbb tettem, nem akarok kitérni azokra, a mik már felhozattak. Szerintem teljesen be van bizonyítva, hogy a 25. §-ban foglalt úgynevezett reform sem katonailag, sem közgazdaságilag, sem politikailag, sem culturailag nem helyes. Csak arra akarok utalni, a mit az előbb tagadott a ministerelnök ur és a mire már az általános vita alkalmával rámutattam és a mi nézetem szerint nem volt eléggé kifejtve: hogy van abban egy büntetés, mégpedig meggyalázó büntetés. (Halljuk!) Már az általános vita alkalmával utaltam rá, hogy büntetést szabni arra, a ki valami rangot, vagy tisztséget el nem ér, büntetni azért még- azt is, a ki erről nem tehet, a ki egészen ártatlan: ez ellenkezik a jog és igazságszolgáltatás elemeivel. A kinek van érzéke a jog iránt, a kiből még azt a szabadelvű korszak gondolkozása egészen ki nem irtotta, annak elég egymaga az. hogy ezen elv mellőztetik és az, a mi legnagyobb biztosítéka minden állami czélnak, minden állami virágzásnak : a, jog, ily vakmerően megsértetik. De ép az előbb is tagadtatott, hogy ez büntetés volna, sőt a honvédelmi minister pláne neki áll és azt mondja, hogy ez szelíd nyomás; én nem tudom, de fel kell tennem a honvédelmi minister úrról, hogy elolvasta, a javaslat 44., 45., 47. és 49. §-ait, a hol tudvalevőleg szó van a katonai szökevényekről és öncsonkítókról, a kikre rá van szabva további szolgálat, vagyis hogy egy évvel tovább tartoznak büntetés gyanánt szolgálni. Hát, t. ház, azok a művelt magyar ifjak, a kiknek művelődéséért annyit költöttünk, azokat annak tegyük ki, hogy azért, mert talán derék magyar ifjak, azért, mert nagyon is lelkesednek hazánkért s mert nem látják őket alkalmas anyagnak a praeparatióra, mégis*