Képviselőházi napló, 1887. IX. kötet • 1889. február 22–márczius 13.
Ülésnapok - 1887-202
202. orszi'igos illés niárcziu* 13-án, szerdán. 1889. 389 zetnek olyan parlamentje, mely nem függ a vá- I lasztóktól, hanem a kormánytól, a minthogy van a nemzetnek olyan kormánya és ennek olyan politikája, mely csak fölfelé iparkodik függésben lenni és magát lehetőleg teljesen függetleníti a nemzettől. (TJgy van! Ugy van! a bal- és szélső baloldalon.) Hogy ezen lefelé való függetlenség politikája nem volt meg mindig a magyar parlamentben, legyen szabad erre a sok példához egy újat hozzáidéznem, mely történt, az igaz, hogy régen, a magyar ébredésnek új abb fénykorában, 186 l-ben. (Halljuk! Halljuk!) Akkor Debreczen városának három képviselője közül egyik Tisza Kálmán volt, másik Révész Imre. Révész Imre, ki követte Tisza Kálmánt a határozati párton, tartott egy beszédet a pragmatica sanctióról, melyben eltérve Deák Ferencztőí és vele szemben a pragmatiea sanctiótól, azt állította, történelmileg becses adatokkal támogatva, hogy az nem törvény a nemzet és a dynastia közt. hanem családi egyezmény a Habsburg-dynastia és a vele rokon családok közt. Ezen felfogása Révész Imre kitűnő tudós hazánkfiának nagy feltűnést keltett az országban és Debreczen városának néhány kitűnő polgára ezért bizalmi feliratot küldött Deák Ferenczhez. S akkor, noha nem volt ez semmiféle nagy gyülekezet, semmiféle választó gyűlés hivatalos kifejezése, hanem csak egynehány, de igen tekintélyes férfiú nyilatkozata, Révész Imre beadta lemondását mandátumáról, a mi fölött Deák Ferencz is sajnálkozását fejezte ki a házban, mert oly becsesnek találta Révész Imre részvételét a törvényhozásban. És miért nem engedett Révész sem barátai, sem az ellenzék eapacitá ti ójának. (Halljuk! Halljuk! baljelöl.) Kern engedett, mert következőleg fogta fel a képviselői állás kötelességét, mondván : (Halljuk! Halljuk! Olvassa) „A képviselői mandátum bizalom kifolyása s csak addig bir érvénynyel, mig a bizalom megvan; s ha az nem külbefolyás, hanem a választók belső meggyőződése folytán változást szenvedett, akkor a mandátum elvesztette erkölcsi alapját s bár parlamentáris rendszer mellett a positiv törvények szerint az illető nem köteles lemondani, de önérzetes embernek a mandátumot tovább is megtartani nem illik". (TJgy van! Ugy van! Elénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Hát, t. ház, Révész Imre ezen felfogása elavult. Elavult pedig azért, mert elavulttá váltak azon elvek, melyek szerint a parlamentarismus alakult és melyek szerint annak fennállnia kell. Hiszen, ha tekintjük a kormányt, mely a többségnek kifolyása, hol látjuk benne az elvi egységet ? Látjuk a mini ster elnök urat, (Zaj. Mozgás bal felöl) a ki a protestáns pátens s a bihari pontok alapján nőtt nagygyá és nemcsak hogy ez alapon meg nem maradott, hanem együtt működik a honvédelmi minister úrral, a kinek múltja semmi esetre nem egyéb, mint az, a melyet az osztrák katonai nevelés neki adhatott. (Igaz.' TJgy van! balfelöl.) A bihari pontokban hangsúlyozott önálló magyar hadsereg és a b. Fejérváry Géza által a hadseregre vonatkozólag képviselt elvek és nézetek nagyon bajosan volnának összeegyeztethetők. Tovább menve, látjuk a magyarságnak jeles képviselőjét és terjesztőjét, a modern kornak fiát, a szabadelvű pártnak bizalmi férfiát: Baross Gábor ministert, együtt Csáky Albin gróffal, a Thun-féle németesítő rendelet lefordítójával, (Élénk helyeslés a bal-és szélső baloldalon) a német kényszerítő nyelvoktatásnak apostolával; (Helyeslés balfelöl) látjuk a parlamentarismusnak hires elvi képviselőjét, Kaposvárról a kereskedelmi minister úrban és látjuk az igazságügyminister urat, kit személyében megtámadni nem fogok, mert beteg s magát nem védheti. Azonban legyen szabad azokra — a közjogi vitába nem ereszkedem, inert az már nagyrészt ki van merítve — a miket mondott, néhány szóval reflectálnom. Az igazságügyminister ur elmélete, melyet a felségjogok teljességéről kifejtett, korántsem iij. Két izben volt a magyar alkotmány megtámadva s felfüggesztve. Egyszer József császár idejében, azután most a Bach-korszak alatt. (Egy hang szélső bal felöl: És Kolomts alatt!) Ne menjünk vissza annyira, mert az beszédem keretén túlesik. József császár idejében volt egy udvari jogtanár, ki a magyar közjogot ugyanazon szellemben irta meg, mint később Lustkandl, hogy bebizonyítsa a magyar alkotmánynak teljes érvénytelenségét és ezen udvari jogtudós, Grossing, 1786-ban Halle-ban megjelent munkájában „Jus publicum Hungáriáé" annak 290-ik lapján következőleg ir: Persolvat, hoc loco lector, quod lubet, Hungáriáé Diaetae decretum cuilibet hanc insertam reperiet formulám: „Praelati, Barones, Nobiles caeterique Status et Ordines supplieant Regiae Majestati humiliter: ut universos et singulos articulos, ratos, gratos et acceptos habentes —• approbare— dignaremur. Si hoc — folytatja Grossing — legem ferre est, profecto nescio, quid petére sit, nisi forte supplicare in Adversariorum vocabnlaris deceruere significet? Quae duo ita mihi diversa videntur, sicut petére et impetrare. Petére Hungaris, ouinique in őrbe genti, apud ipsos etiam Despotas liberum est! ast impetrare istud enim verő in sola Reguin bonitate constitit.* Vagy is magyarul: „forgathatja az olvasó, a hogy tetszik Magyarország gyűlésének törvényeit, mindenütt ezen beiktatott formulával fog találkozni: „Egyháznagyok, főurak, nemesek s a többi karok és rendek alázatosan könyörögnek a királyi Felségnek, hogy a törvényczikkeket egyenkint és összesen, minden és különösen abban foglaltakat, mint érvényeseket, tetszőket és elfogadottakat jóvá