Képviselőházi napló, 1887. IX. kötet • 1889. február 22–márczius 13.

Ülésnapok - 1887-198

198. országos ülés mürezms 8-áii, pénteken. 1889- ^93 házon kivül, mint a házon belül is sokszor volt alkalmam határozottan állást foglalni azon párt ellen is, amelyhez tartozni szerencsém van és köztudomásúvá, helytelen utón köztudomásúvá lettek azok, a miké javaslat tárgyalásánál a házon kivül történtek, a hol magam részéről is scrupulusaimat fejeztem ki némely tekintetben. Ezen felszólalás által tehát két oldalról is provocálva érzem magamat, hogy álláspontomat itt a házban is jelezzem és saját személyemben példát adjak és bebizonyítsam a képviselő ur előtt azt, hogy az ellenzék azon durva kalapácsütései, a mint magát Berzeviczy képviselő ur igen helyesen fejezte ki ... . (Elénk mozgás, ellenmondások, zaj a bal- és szélső baloldalon.) . . . Nagyon sajnálom, hogy nem értem a t. képviselő urak szavait, hogy válaszolhassak rá .... Thaly Kálmán: Az objectumhoz volt mérve! György Endre: Az objectumhoz mérve? Csakhogy két objectum van és a kardnak is két éle van és a t. ellenzék tapasztalhatta, hogy az a kalapács, a melylyel bennünket akartak ütni, ellene fordult vissza. (Ugy van! ügy van! a jobboldalon. Ellenmondások a bal- és szélső baloldalon.) Mindenekelőtt constatálni akarom, t. ház, hogy kiindulási pontomat az 1867: XII. törvényezikk 11- §-a képezi, (Halljuk!) Előrebocsátom, hogy a régi törvényekre való hivatkozás bármily hoszszan és ékesszólóan folyt legyen is a túloldalról, nem bizonyít semmit, mert a régi üzenetváltások — hogy így fejezzem ki magamat — a korona és a nemzet közt, absolute nem használhatók a jelen állapotokhoz, mióta felelős ministerium van. Felelős ministerium mellett a nemzet akaratának sanctiója van, a nemzet kormányát felelősségre lehet vonni és nem jámbor suplieatiók azok, melyek a korona elé kerülnek, hanem egyszerűen határozatok, melyek a korona hozzájárulásával törvénynyé váltak. Kiindulási pont teli A t csakis az 1867: XII. törvényczikk lehet. Kiindult e törvény s az egész kiegyezés a közös védelem szempontjából és a közös védelem szempontját az 1867-iki törvényhozás előbbre valónak tette azon sok igen fontos érdeknél, a melyek — készséggel elismerem — a hadsereg nemzeti volta mellett szólanak. Elismerem teljes készséggel, hogy Európa összes államaiban, a hozzánk e tekintetben sem hasonlítható Svájczot kivéve, nemzeti hadsereg mindenütt vart; elismerem mindazt, a minek ma is Gulner t. képviselő ur olyan ékesszólóan kifejezést adott, hogy a nemzeti hadsereg nemcsak a haza védelmét mozdítja elő, hanem az ország culturájában is jelentékeny tényező, a nemzeti aspiratiók megtestesítése s ezen felül a nemzet szellemi életének mintegy kifejezője. Kétségkívül e tekintetben, általános theoreticus szempontból a nemzeti hadsereg egy igenis felettébb kívánatos intézmény és az ádami életnek bizonyos tekintetben kiegészítő attribútuma. De az 1867-iki kiegyezést nem az elv őrit iheoriák tették oly becsessé; az 1867-iki kiegyezés alapul azon, hogy minden theoriának fölébe tétettek a practicus viszonyok, melyeknek felismerése az igazi államférfiúi bölcsesség, mely nem az elvont theoriák, hanem a tényleges szükség szerint hozza meg a törvényt. (Helyeslés jobbfelöl.) A nemzeti eszme védelmi rendszerünkben legpraegnansabbul a honvédség és a népfölkelés szervezetében nyilvánul. Elismerem, hogy az utóbbi években e két törvényjavaslat keretén kivül is igen sok történt arra, hogy a nemzeti eszme a hadseregben mindig nagyobb és nagyobb tért hódítson. Ilyen az 1868-ban kimondott általános védkötelezettség eszméje; mert hiszen senki sem képzelheti, hogy egy oly korszakban — és 1868 óta azt a korszakot éljük — a mikor minden polgár nemzeti szellemmel saturálva van, azon három év alatt, a melyet a hadsereg kötelékében szolgál, teljesen elvonassék azon ideától, mely egész polgári életét saturálja. Ilyen továbbá a területi rendszer keresztülvitele a hadseregben, mert hiszen a dolog természete szerint ez is a nemzeti eszmének erősítésére vezet és épen innen van, hogy a dolog természete szerint egyfelől az önálló alkotmányos életre ébredett nemzetek — és azok közé tartozunk mi magyarok — meg másfelől Lajtán-tál a nemzetiségek, a melyek hovatovább nagyobb tért kezdenek foglalni — a maguk ideáiknak és eszméiknek mind nagyobb és nagyobb kielégítését várják a hadseregben. Az 1867-iki törvény a hadsereg egységének, a közös védelem szempontjának áldozta fel azon előnyöket, a melyeket a nemzeti hadsereg eszméjétől várhatott volna. Ebből kifolyólag a nemzeti életnek folytonosan lüktető postulaturaai kétségkívül és a dolog természete szerint gátat találnak fi közös hadsereg intézményében. Senki e felett nem kételkedik; én legalább részemről sohasem hallottam, hogy kétség lett volna ez iránt, de mint a politikában nem csak igen sokszor, hanem — merem mondani — mindig történik, a kiegyezés bölcsessége a két rossz közül a kisebbet választotta, a közös védelem égető szükségének a lehető mértékig kész volt áldozatot hozni a nemzeti igények részleges odaadása által. Ez a közös hadseregnek — hogy ugy fejezzem ki magamat — philosophiája (Helyeslés) és e philosophiából folyik a dolognak természetes ellentéte, egyrészről a folytonosan előre törő nemzeti szellem, másrészről a közös hadseregnek törvényszerű conservativ jellege közt. És az előttem szólt t. képviselő ur igen alaposan téved, mert ez nem a mostani kormánynak a hibája, sőt merem mondani, nem egy kormánynak a hibája, hiszen a I 67-iki kiegyezés mézes napjaiban történt s fel