Képviselőházi napló, 1887. IX. kötet • 1889. február 22–márczius 13.
Ülésnapok - 1887-198
288 198. orsaágos ülés márczins 8-án, pénteken! 1889. phantasma volt. Mert mit akarunk mi, t. ház? Akarjuk azt, hogy az elméleti tiszti vizsga a magyar nyelven legyen letehető, (Helyeslés bal- és szélső halfelöl) akarjuk azt, hogy senki azért, mert a német nyelvet oly mértékben nem birja, hogy azon vizsgázni képes legyen, büntetésnek ki ne tétessék; (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon) akarjuk azt, hogy az állam nyelve legyen a törvényben elismerve. (Élénk helyeslés bal- és szélső balfelől.) Ennek alárendeltségét akarjak megszüntetni a német nyelvvel szemben, kívánjuk azt, hogy legyen törvényben elismerve és kifejezve legalább is a szolgálati nyelvvel való egyenrangúsága. (Elénk helyeslés bal- és szélső balfelől.) Engem, t. ház — megvallom őszintén — egyénileg ez az álláspont sem elégít ki teljesen, de kénytelen vagyok kijelenteni, hogy a mai külpolitikai viszonyok közt arra a nagy reformra, miszerint a szolgálati nyelv kérdése is most bolygattassék, magamat rászánni nem tudom és ezért ezen külpolitikai viszonyok nyomása alatt ezen kevesebbel, de melyben szintén benfoglaltatik a magyar államnyelv souverainitásának kifejezése a törvényben, ma megelégszem. (Helyeslés balfelől.) De ez nem azt teszi azután. t. ház, hogy ezért én egyszersmindenkorra lemondottam volna amarról, teszi azt, hogy akkor, a midőn erre alkalmasabb idők fognak bekövetkezni, nyugodtabb viszonyok, akkor megszerezzük azt, a mi eddig is megvan, csak nem élt vele a nemzet, hogy akkor szerezzük meg ennek teljes folyományát és teljes követelményét; s a magyar nyelv souverenitását beállítsuk a hadseregbe. Mert ez a hadsereg nem osztrák hadsereg, törvényeink biztosítják, hogy ez osztrák-magyar hadsereg, hogy ez a hadsereg, a melyről mi itt beszélünk, tulajdonképen magyar hadsereg, a mely a közös hadseregnek kiegészítő része. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Igazán nem nagy dicsőség, t. képviselőház, ha egy államban, egy állam törvényhozásában napokig, sőt hetekig kell vitatkozni a felett, hogy annak az államnak a nyelve bejöjjön a torvénybe. (Zajos tetszés és felkiáltások a bal és szélső baloldalon : Gyalusat! Szégyen! Nyomoriiság!) És nem győzzük eléggé hangsúlyozni, t. ház, hogy a magyar cultura ezen hátralökése, a magyar állameszme haladásának ezen megakasztása mennyivel veszélyesebb nálunk, a hol — mint tudjuk — annyi idegen ajkú nemzetiség lakik az ország területén. (Igaz! ügy van! balfelöl.) Megfontolták-e önök, hogy mit gondolhatnak ezen, úgynevezett nemzetiségek, ha látják, hogy ezen államnak nyelve nem képes magának utat törni az állam egyik legelsőbb intézményében ? (Elénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Mit gondolhatnak ezek, ha látják, hogy a magyar állam gyenge és erőtlen arra, hogy saját nyelvének souverainitását beállíthassa a hadseregről szóló törvénybe. (Zajos helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Pedig t. ház, már az előbb mondottam, hogy ezen a téren nagyon nagy haladás van, nagy haladás annyira, hogy épen az idegen ajkú nemzetiségeknél örömmel lehetett tapasztalni azt, hogy ily feliratos zászlókkal: Éljen a magyar nyelv! jelentek meg mindenütt ott, a hol nekik erre alkalom nyílott. (Élénk felkiáltások a bal- és szélső baloldalon: Éljenek!) Legyen szabad még per idearum assotiationem, Ivánka Imrét, képviselő urnak, akiabunyeváczokat említette fel e vitában, a saját tapasztalásom után egyet megjegyeznem. (Halljuk!) Mert nem titok a t. képviselő ur előtt, hogy — ha jól emlékszem — ma két hete épen, hogy az ő választói között jártam lenn (Halljuk!) s alkalmam volt akkor a t. képviselő ur választói közül többekkel és épen — mert a kérdésnek ez az oldala érdekel minket — bunyevácz honfitársainkkal érintkezni. Mondhatom, t. ház, (Halljuk! Halljuk!) hogy az a romlatlan magyar érzelem, mely a bunyeváezok szivét áthatja, igazán meglepő arra nézve, a ki még azokat nem ismerte. (Élénk felkiáltások a bal- és szélső balon: Éljenek!) És mit mondottak ezek nekem? Mondották azt — mert megjegyzem, t. ház, hogy Szabadka városának bunyevácz lakossága között sok olyan nagy vagyonú ember találkozik, a kinek módjában áll bineveltetni gyermekeit. Beszéltem olyannal, a kinek fia jogász, vagy orvos, a másik Svájczban nevelteti gyermekét. Kiss Albert: Jól teszik! Gulner Gyula: Mit mondottak ezek, a kiknek fiaiból kerül ki pedig a középiskolai tankötelesek igen nagy száma? (Halljuk!) Nem azt, amit Ivánka t. képviselő ur mondott, hogy „mi 7—8-an kifizetjük a szabadkaiak összes adóját, szolgáljanak hát az úrfiak is annyit, mint a mi fiaink". Nem azt mondották és ezt meg is irták Ivánka t. képviselő urnak, (Halljuk! Halljuk! Derültség balfelöl) meg is irták, hogy nekik épen speciális érdekük az, miszerint az a kényszer, a mely ezen törvényjavaslatban foglaltatik, ejtessék el; mert nekik elég már magyarul is megtanulni, pedig magyarul meg akarnak tanulni, mert erre hazafiságuk ösztönzi őket; (Zajos éljenzés a bal- és szélső baloldalon) már most, ha a magyaron túl még egy másik kötelezettséget, egy másik kényszert állítanak oda: ez rájuk nézve még inkább sérelmes, mint azokra nézve, kiknek csak a német nyelvet kell az anyanyelven túl megtanulni. Azért voltam bátor erre reflectálni, mert ő rájuk oly értelemben hivatkozott, mintha ők ezen szakasz horderejét kicsinylenékés helyeselnék. (Felkiáltások balfelől: Szégyelje magát! Derültség.)
