Képviselőházi napló, 1887. IX. kötet • 1889. február 22–márczius 13.
Ülésnapok - 1887-197
254 * 9 '* országom ölés miírczius 7-én, csütörtökön. 1889. a szikszói kir. járásbíróság bíráinak Darvas Ferencz; a monori kir. járásbíróság bíráinak Gullner Gyula; a kisezelli kir. járásbíróság bíráinak Ugron Ákos; a püspökladányi kir. járásbíróság bíráinak Papp Elek képviselő által beadott kérvényét, melyekben javadalmazásuknak kellő mértékre való felemeltetéseért esedeznek. A fogarasi állami polgári iskola tantestületének Ullmann Sándor; a nagyrőczei polgári iskola tantestületének Hámos László képviselő által beadott kérvényét, melyekben az iránt esedeznek, hogy az államilag alkalmazott polgári iskolai tanítók is az 1885. évi XI. t.-ezikk értelmében nyugdíjaztassanak. Mindezen kérvények tárgyalás és jelentéstétel végett kiadatnak a kérvényi bizottságnak. Az elnökségnek több előterjesztése nincs. Más előterjesztés sem lévén, következik a napirend : a veder őröl szóló törvényjavaslat részletes tárgyalásának folytatása ; jelesen pedig ki következik ? Nagy István jegyző: Orbán Balázs ! Orbán Balázs: T. ház! (Halljuk!) Vannak irodalmunkban jelLemző czímtí müvek, mint például „Török világ Magyarországon"; „Csehek Magyarországon", „Erdély aranykora" stb. Majd ha az utókor történetirója e jelen időszakról fog korrajzot írni, annak méltán adhatja „Német világ Magyarországon" czímet (Igaz! Ugy van! szélső halon) s gyászos míí hősei lesznek : Tisza, Fehérváry, Csáky és Fabiny ministerek s hires jogkobzóink : Münnich előadó, Gajári, Horváth Gyula, Ivánka, Kazy, gróf Teleki József s más képviselő urak. Ha e korszakot jeligézni akarja, méltán mondhatja azt: „Erdély aranykorával" ellentétesen: „Magyarország szégyenkorának", mert megtörtént máskor is, hogy a Castaldok, Basták, Caraffák, Eabutinok, Metternichek, Thun Leók itt köztünk tüzzel-vassal P álnok fogásokkal megkisérlék a germanisálást; de még arra nem volt példa, hogy magyar szülőktől született magyar államférfiak és népképviselők gyalázzák meg magukat ilyen törekvésekkel. Elnök: Kérnem kell a t. képviselő urat, hogy ily kifejezést használni ne méltóztassék, mert ezt parlamentben használni nem szokás. (Helyeslés johbfelől.) Orbán Balázs: Igen óhajtandó lenne, hogy e bátor férfiak külsőleg is érzékítsék irányzatukat s neveiket változtassák Theisra, Weisenburgerre és Czokianerre s ne áruljanak becsületes és jó hangzású magyar czég alatt ilyen becsempészett idegen árúczikkeket. (Derültség szélső balfelől.) Különben azon, hogy a honvédelmi minister ur a német nyelv uralmát inauguráló törvényjavaslatot terjesztett be — tekintve az ő nevelését és eddigi pályáját — egy cseppet se csodálkozom, az összhangban van az ő egész lényével. Hogy a ministerélnök ur azt keblére ölelte s egész körömszakadtig védelmezi, az sem lep meg, mert tudjuk, hogy ő mindent, a mi Bécsnek és a militarismusnak kedves, fel szokott karolni; de hogy új cultusministerünk beköszöntőjét egy oly ukázzal tegye meg, mely a német nyelvnek — más tantárgyak rovására való — intensivebb tanítását imperative rendeli el: azon méltán megbotránkozott és felháborodott az egész nemzet hazafias közérzülete s azt méltán sorozta a nemzeti művelődés eben intézett merényletek közé. (Igaz! Ugy van! szélső balon.) De különben az, a mit a cultusminister ur ukázában elrendelt s a mit anna'í folyamányaként most ezen 24 ik és 25-ik §§-ok által törvényesíteni akarnak, az merő képtelenség, az egy valódi paedagogiai absurdum, mert, még arra soha példát fel nem mutatott a nevelésügy története, hogy a vizsganyelv más legyen a, tannyelvnél s miután a tannyelv középiskoláinkban a magyar : ok és észszerűleg a tiszti szigorlatok vizsganyelvéuek is okvetlenül magyarnak kell lennie. Hanem a mi bölcs ministereink azt hitték, hogy a tételt meg is lehet fordítani s mivel a katonatiszt uraknak az a kívánsága, hogy kedvükért a vizsganyelv legyen német: a minister urak azon kényszerhelyzetbe jöttek, hogy középiskoláinkban a német nyelvnek nagyobb tért kell nyitniok, hogy így lassanként a tannyelv egészen németre változhassak át, a német vizsgának ez okszerű következménye, a mely elől kitérni nem lehet. (Igaz! Ugy van! szélsőbalfelöl.) Csakhogy számításukat a gazda nélkül tették, ők azt vélték, hogy ezt a jó és türelmes magyar nemzetet már sikerült nekik annyira kivetkőztetni önérzetéből s annyira megpuhítani, hogy akár fát vághatnak a hátán. Azt hivék, hogy ha már anyagi kifosztását, adósságokkal való agyonnyomatását békén tűri e nemzet, hát szellemi megaláztatása iránt is érzéketlen lesz, meglophatják legdrágább kincsétől: édes anyanyelvétől is, Hála Istennek, csalódtak, e túlmerész merénylet az utolsó csepp volt, a melytől a telt pohár kicsordult, ma már az egész nemzet közérzülete lázadt fel a ministeri túlkapások ellen, az a nemzeti közérzület, a melylyel szemben még önöknél sokkal hatalmasabb emberek is erőtleneknek bizonyultak. Mert csak hatalmasabb volt önöknél Thun Leo, kinek akaratát és önkényét a szuronyok százezrei támogatták s bizonynyal erőtlenebb volt akkor nemzetünk, midőn nem voltak megye-gyülései, nem volt parlamentje, nem volt sajtója, hol nyilatkozhatott volna, nem volt gyülekezési joga, mert három embernek is