Képviselőházi napló, 1887. IX. kötet • 1889. február 22–márczius 13.

Ülésnapok - 1887-195

195. országos illés márczius 5-én, kedden. 1889. 215 helszervezete körüli intézkedés a felségjogok közé tartozott. (Halljuk! Halljuk!) Az 1715-iki törvényhozás akkor, midőn a töröknek az országból való kiűzetése történt, a végvidékek biztosítása iránt kívánt intézkedni és ezértaXLII.t-ez. megalkotásánál egy oly kérdéssel foglalkozott, a mely nem kizárólag hadügyi, hanem fontos közjogi kérdés is, inert hiszen az ország integritásának megóvásáról volt szó. És mit tartalmaz az általam idézett törvény? (Halljuk! Halljuk!) „Generalatus per Hungáriám ; ad Oonfiniíi transferri desiderantur", azaz; az ország kijelenti, hogy az a kivánsága, hogy a generalatusok a végvidékekre vitessenek át. És mit tartalmaz maga a törvényezikk ? (Halljuk! Halljuk!) Ha méltóztatnak megengedni, hát felolvasom: (Halljuk! Halljuk!) „Exquo posí conelusam cum Turcis novissimam pacem, per victricia Caesareo-Regiae Majestatis arma, fines, et limites Regni Hungáriáé antiepri, a poíiori recuperati, hostisque naturális ad remotiora pnlsus esset; Status et Ordines SuaeMajestati Caesareo-Regiae deniisse supplicarunt. .. . , ismétlem: „demisse supplicarunt" ; „ut Cassoviensis Cis- et TransDanubialis, item Jauriensis, Comaromiensis, ac alii etiani Generalatus; ad Fines Hungáriáé, et Partium annexarum ponantur, et eonferantur". Ez az előre bocsátás, most következik az intézkedés: „Quia tamen enarratorum Generalatuum translaíio, matura consideratione, diuturniorique elaboratione egeret; ideo Sua Regia Majestas benigne resolvit, eum Se inituram esse modum, ut íam huic Regno Hungáriáé, quam tóti Christianitati ...... optime provisum sit". Tehát ez, ha a múltban a felségjogra, a vezérletre, a vezényletre és belszervezetére hivatkozunk, kérdem, hogy akkor, midőn a karok és rendek azt mondják hogy: „ő Felségéhez kérelemmel járulunk, hogy a generalatus a végvidékre tétessék át" ; és határozat az, hogy: „ő Felsége azt fogja tenni, a mi a kereszténység és az ország javára szól", ez egy oly intézkedése-e a törvénynek, melyből azt lehet következtetni, hogy itt az országgyűlés rendelkezett ez irányban? (Felkiáltások halfelöl: Hisz ez a vezérlet!) Azt talán méltóztatnak tudni, hogy a tönényhozás ott, a hol intézkedett, azt mondja, hogy: „Status et ordines deeernunt vagy statuunt"; ott pedig, a hol a felségjogról van szó, azt mondja, hogy: „admisse suplieant", tehát kérik, hogy ő Felsége tegye, mire ő Felsége azt mondja, hogy: v Azt fogom tenni, a mit a helyzet és az országérdekében levőnek látok" (Helyeslés a jobboldalon.) Én tehát azt hiszem, hogy ezen törvénynek intézkedése nem erősíti meg azon állítást, hogy a status quo 1867 ben már az lett volna, hogy minden irányban az országgyűlés intézkedhessek; •sőt ellenkezőleg az tetszik ki ebből, hogy még a törvényekben is fentartatottő Felségének bizonyos hadügyi dolgokban az intézkedés. (Helyeslés a jobboldalon. Mozgás balfelöl.) Továbbá méltóztatott a t. képviselő urnak hivatkozni az 1867:1. t.-cz. 9. szakaszára. Mit tartalmaz e törvény ? A tisztek és altisztek értsék a legénység nyelvét „linguam vernaeulum ignorantium", a mi nemcsak azt teszi, hogy amagyar nyelvet, hanem azt is, hogy az ezredekben, levő legénység nyelvét. De itt is nem „Status et ordines statuunt" hanem „Sua Maiestas clementer disponet". (Felkiáltások a bal- és a szélsőbalon: Hisz cez csak forma!) Thaly Kálmán: Forma az, mert a ki szólni mert, lefejezték, mint Martinovicsot. Hisz az vérkorszak volt! (Mozgás jobbfelöl. TJgy van! a baloldalon.) Fabiny Teofil, igazságügyminister: Én tehát a múltból épen az ellenkezőjét deducálom, annak, a mit gróf Apponyi Albert t. képviselő ur mondott. De a t. képviselő ur idézte az 1840 : VI. törvény ezikket a magyar nyelvről. (Halljuk! Halljuk !) Ha nem is sokan, de talán mégis lesznek némelyek, a kik velem együtt visszaemlékeznek arra a nevezetes időszakra, a mely a nemzetinagy ébredés korszakának nevezhető. (Halljuk! Halljuk!) Ekkor történt tüzetes ríj rendelkezés a nyelvkérdésről. Azonban mit tartalmaz az idézett törvény? Az 1. és 2. szakasz azt mondja, hogy a karok és rendek hálás érzéssel törvénybe iktatják, hogy a Felséghez való felterjesztések magyar nyelven történhessenek; a következő 3 — 8. §. rendelkezik arról, hogy a helytartótanács intéző körleveleit a törvényhatóságokhoz magyarul intézze ; rendelkezik arról, hogy az egyházi hatóságok, káptalanok, az anyakönyvek vehetői, a plébánosok tudják a magyar nyelvet, szóval határoz a nyelvkérdésben. Következik a 9. §., melynek szószerinti tartalma ez (olvassa): „Ö Felsége kegyelmesen rendelkezni fog, hogy a magyar nyelvnek tudása a katonai véghelyeken is gyarapittassék és a magyar ezredeknek kormányai a magyarországi törvényhatóságokkal magyar nyelven levelezzenek". Tehát a karok és rendek nem határozzák el, hogy a hatóságokkal magyar nyelven kell levele/mi, hanem azt mondják, hogy „o Felsége fog rendelkezni". És épen abban nyilvánul a közjog terén a finom distinctio a múltban, hogy a VI. t.-cz. egyes intézkedéseinél azt mondják, hogy ez és ez „határoztatik", itt pedig ezt mondják : „ő Felsége fog határozni". Ki tetszik tehát ebből hogy a nyelvkérdésben való intézkedést már akkor is felségjognak tekintették. (Helyeslés jobbfelől.) Helfy Ignácz: Akkor nem volt felelős ministerium! (ügy van! a szélső balon.) Ez csak folmula volt! Fabiny Teofil, igazságügyminister ^