Képviselőházi napló, 1887. IX. kötet • 1889. február 22–márczius 13.

Ülésnapok - 1887-194

188 194. országos ülés inárezius 4-én, hétfőn. 1889. G-ajári Ödön t. képviselőtársam határozati javas­latával együtt az igen tisztelt honvédelmi minister urnak adott felvilágosításai mellett elfogadom. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Helfy Ignácz: T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Az előttem szólott t. képviselő ur beszé­dének csakis az elejére és végére akarok egy-két megjegyzést tenni. Beszéde elején a t. képviselő nr kijelentette, hogy ő teljes megnyugtatást nyert :i t. ministerelnök ur enuntiatiójában, elfelejtette azonban hozzátenni, hogy melyik enuntiatiójában talált megnyugtatást, abban-e, a melyet a három heti általános vita folyamán tett, amikor a t. kép­viselő ur a szabadelvű körben, oly nagyon kar­doskodott azon álláspont mellett, melyet mi foglal­tunk el, avagy abban az enuntiatiójában, amelyet tett akkor, a mikor ő megadta magát. (Ugy van! a szélső baloldalon.) A t. képviselő ur több izben idézte Deák Ferenczet. Első idézése az volt, hogy a nagy hazafi azt mondotta, hogy a politikában leginkább két dolog szükséges : a szilárdság és az óvatosság. En, t. képviselőtársam beszédéből kiveszem, hogy ezen két dolognak utóbbikát, az óvatosságot ma­gáévá tette, de a szilárdságot nem. (Derültség a szélső baloldalon.) Mert hiszen köztudomású, hogy még néhány héttel azelőtt a t. képviselő ur egészen más nézeten volt e kérdésre nézve. (Ugy van! a szélső balon.) Beszéde végén a t. képviselő ur gr. Andrássy Gyulának egy igen szép mondását idézte, a melyet én is készséggel aláírok, a mely szerint azt mon­dotta, hogy ő nem esik kétségbe a nemzet jövője felett, teltévé, hogy a nemzet súlyt tudjon szerezni a maga, jogainak. Hát ebben sem követi a t. kép­viselő ur a saját maga által idézett mestert; mert megadással, meghunyászkodásaal soha egy nemzet srdyt nem Szerez a maga jogainak. (Élénk helyeslés szélső balfelöl. Mozgás jobbfelől.) Beszéde további részére meg fogja találni a t. képviselő ur a választ beszédem további folya­mán, a mi ép ugy nem jelenti azt, hogy beszédem ő neki lesz szentelve, mint nem jelenti a tiszti vizsga magyar nyelven letételét az a kifejezés, hogy a vizsga folyamán lehet magyarul beszélni. (Helyes­lés és tetszés a szélső balon.) T. képviselőház ! A ki figyelemmel kiséri a már több nap óta a 25. §. felett folyó vitát s visszaidézi emlékezetébe a 14. §. történetét, az meghazudtolva fogja látni azt az 1000 éves mon­dást, hogy: „história vitae magister". Mert ha ez a mondás igaz volna, lehetetlen lenne, hogy egy kormány néhány rövid heti időközben ugyan­azon hibát, ugyanazon alakban, ugyanazon körül­mények közt ismételje. Teljesen azt a tac­ticát követi a t. kormány itt, melyet követett a 14. §-nál. Ott azt mondta, hogy tulajdonképen a 14. §. s az előbbeni törvény között lényeges kü­lönbség nincs, a mennyiben pedig aggályosnak mondják, segíteni lehet rajta jegyzőkönyvi nyilat­kozattal. Itt is ugyanazt mondja, hogy hiszen a nyelvkérdés az előbbi törvényben sem volt meg­érintve, e tekintetben tehát nincs különbség, a mennyiben pedig aggodalmak merülhetnek fel, azokon pedig határozati javaslattal Ehet se­gíteni. De a t. ministerelnök ur még sokkal tovább megy: támadólag lép fel az ellenzékkel szemben, azt mondván, hogy mi félre akarjuk vezetni a közvéleményt. Február 28-iki beszédében ugyanis e szavakat mondta: „Mit mondjak arról, midőn azzal szemben, hogy a törvény a nyelvkérdést illetőleg 1868-ban és azóta mindig ugyanazon álláspontot foglalta el, mely a jelen javaslatban van, most szólnak arról, hogy xrgyanazon törvény akarja a német nyelvet erőszakolni a hadseregben szolgálandó tisztekre és midőn megadja azt, a mi eddig nem volt, hogy magyar nyelven vizsgáz­hassanak, mondom, mit mondjak, midőn ez meg­van adva és mégis mindig azzal argumentálnak, hogy nem lehet kívánni, hogy 15 tantárgyból németül vizsgázzanak ; nagyon méltóztatnak szá­mítani a képviselő urak a közönség tájékozatlan­ságára, midőn ilyeneket állítanak és mikor ilyenek­kel akarják azt félrevezetni." Ez, t. ház, a lehető legsúlyosabb vád, mely­lyel politikai pártot sújtani lehet. (Ugy van! a szélső baloldalon.) És ki teszi ezt? Teszi az a kormány­férfi, a ki abban a perczben, midőn magyarázza, hogy miben áll a mi állítólagos félrevezetésünk, akként állítja fel a kérdést, hogy azzal ő tényleg csakugyan félre akarja vezetni a közvéleményt. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Mert midőn ő azt mondja, hogy ez a törvényjavaslat ugyanazon az alapon áll a nyelvkérdés tekintetében, a melyen állt az 1868-iki törvény: akkor ez csakugyan világos, kézzelfogható félrevezetés, mert elhall­gatja, hogy nem ugyanaz az alap; mert igaz ugyan, hogy a nyelvkérdésről ott sem volt szó, de teljesen megváltozott az állapot; nem említi fel, hogy ott permissiv volt a tiszti vizsga letétele, itt pedig kötélezőleg van kimondva, (Ugy van! Ugy van! a szélső baloldalon) szigorú büntetés mellett. Azt mondani tehát, hogy ezen két, egymástól ily gyökeresen eltérő állapot mellett ugyanazon tör­vénynek ugyanegy jelentősége van : ezt nevezem én igazi félrevezetésnek. És valamint szemben állunk ugyanazon tac­ticával a kormány részéről, ugy szemben állunk ugyanazon hatalommal is, a mely ellen küzdöttünk a 14. §-nál; szemben állunk a magát alkotmányon kivül, vagy helyesebben alkotmányfelettinek te­kintő katonai hatalommal. Amott egy fontos alkot­mányjogot akart kijátszani, ki akarván ragadni a törvényhozás kezéből a hadi létszám megállapítá­sára való befolyást; itt pedig keresztül-kasul

Next

/
Oldalképek
Tartalom