Képviselőházi napló, 1887. IX. kötet • 1889. február 22–márczius 13.
Ülésnapok - 1887-193
168 193. országos ülés márczius 2-án, szombaton. 18S9. én a javasolt határozatot elég hatékonynak tartom arra, hogy Magyarország és ezen törvényhozás a maga jogait érvényesíthesse. (Helyeslés a jobboldalon.) Ha egyáltalában súlyt helyezek azon alkotmányi garantiákra, melyek a 14. §-ban és a törvény azon rendelkezésében vannak, amely szerint évenkint megajánlom az ujonczjutalékot, ha ezek az alkotmánynak garantiáit képezik a hadsereggel és az uralkodóval szemben is; akkor nem a töryények vagy határozatok betűiben keresem a garantiát, hanem épen ezen alkotmányos jogokban, a melyeket kellő időben, kellő alkalommal érvényesíteni lehet. (Élénk helyeslés jóbbfelől. Nyugtalanság a bal- és szélső baloldalon.) És most, t. képviselőház, méltóztatnak megengedni, hogy a dolog politikai részére is tegyek néhány megjegyzést. (Halljuk! Halljuk!) Mindenekelőtt, t. képviselőház, mint előbb is jeleztem, teljesen jogosultnak és természetesnek tartom azt, ha ugyanezen alkalommal az ellenzék nemcsak azon czélt tűzte ki magának, hogy a törvényt javítani fogja, hanem egyszersmind azt is, hogy a jelenlegi kormányt megbuktassa; azt is természetesnek tartom, hogy ezen czélját tartva szem előtt, minden erejét arra fordítja, hogy az igen t. ministerelnök urat állásában megingassa. Ezt mindaddig, mig a parlamentben, a törvényhozásban azok a factorok hozatnak mozgásba, melyeknek alkalmazása a kormány ellen minden alkotmányos országban jogosult, természetesnek és jogosnak találom ; de sem itt, sem sehol a világon jogosnak nem tartom azt, hogy azok részéről, a kik ugyanegy lélekzettel a szabadság, az alkotmány őreinek hirdetik magukat, ugyanazon lélekzettel oly eszközök használtassanak, (Ugy van! jobbfelöl) a melyek mindenütt az alkotmány és a parlamentarismus felfoi'gatására vezettek. (Élénk helyeslés jobbfelöl. Zaj a bal- és szélső baloldalon.) Horánszky Nándor: Ez a ministerelnök urnak szólhat! (Zaj jobbfelöl.) Horváth Gyula: Horánszky Nándor t. barátom, igen jó, hogy közbe szólott; egy dologra emlékeztet ' engem épen ezen közbeszólásával. (Halljuk!) Ez előtt 17 évvel történt, akkort.képviselőtársam velem együtt a ministerelnök urräl egy párton volt. (Felkiáltások balfelöl: Fájdalom, régen volt! Zaj. Halljuk!) Méltóztassanak megengedni, nem lesz egészen fölösleges, hogy á mikor divatba jött, a mikor szokássá kezdett válni a ministerelnöknek és a ministerek személyes insultusa, emlékeztessem t. barátomat egy esetre, a mely annak idejében történt. Eötvös Károly: Lónyay előtt! Horváth Gyula: Nagyon helyes, épen erről akarok szólani. Ez előtt 17 évvel történt — mint mondám — hogy az akkori ministerelnök ellen a mi pártunknak egy kiváló tagja a vita hevében. Linder György: Csernatony! Horváth Gyula: . . . insultust követett el, a mely az adott magyarázat által, nézetem és nézetünk szerint még erősebbé vált. Erről egyfelől az akkori Deák-párt, másfelől a balközép tanácskozott. Ezen tanácskozások alkalmával tudomásunkra jutott az, hogy a Deák-párt részéről Csernatony képviselő ur ellen rosszaié javaslat fog benyujtatni. Azt hiszem, nem követek el 17 év után indiscretiót, ha a párttitkot elárulom, mert eddig nem volt elárulva. (Közbeszólások ba 1 felől: Mindenki tudta!) Eötvös Károly: Az árulás divatban van most ! (Élénk derültség a bed- és szélső baloldalon. Mozgás jóbbfelől.) Horváth Gyula: Akkor az előadatott s igen természetesen az egész balközép ezen roszszaló indítvány miatt a legnagyobb indignatióba j'ött és határozottá akarta emelni, hogy az elvettessék és azzal szemben ellenindítvány adassék be. Én akkor igen igénytelen tagja voltam a balközéppártnak . . . Kovách Albert: Most is! (Derültség balfelöl. Zaj.) Horváth Gyula: Igen, most is. Semmi anibitióim nincsenek. És akkor az egész párttal szemben — méltóztatnak talán emlékezni, (Felkiáltások balfelöl: Ki?) azt hiszem, Horánszky t. képviselő ur is jól fog emlékezni; nem tudom, Ugron Gábor t. képviselő ur ott volt-e épen azon az ülésen — egyes-egyedül előállottam s azt mondtam, hogy azt megengedhetőnek egyáltalában nem tartom, jöjjön az bármely oldalról, hogy az ország ministerelnöke bárki által insultáltassék (Zajos helyeslés a jobboldalon. Mozgás balfelöl. Egy hang szélső balfelöl : Akkor nem forgattak köpenyeget. Zaj) és kijelentettem akkor, hogy ahhoz a párthoz, a mely hajlandó azt helyeselni, hogy az ország ministerelnöke, a kit különben személyesen nem is ismertem, vagy egy az ország élén álló kormányférfi insultáltassék, tartozni nem fogok. (Élénk helyeslés a jobboldalon. Mozgás a szélső baloldalon.) Azon nézeteket, melyeket 17 évvel ezelőtt vallottam ott, ugyanazon nézeteket vallom ma itt (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Linder György: Elfogadta a párt? Horváth Gyula: Akkor a pártból el is mentem, sőt lemondásomat a ház elnökéhez is elküldtem. Ekkor eljött két-három t. barátom többek megbízásából, azt mondván, hogy kilátás van arra, hogy másnap ezen kérdés egy benyújtandó határozati javaslat tárgyalása nélkül elintéztetik, azért kérnek engem, hogy addig függeszszem fel elhatározásomat. (Ugy van jobbfelöl.) És csakugyan megtörtént itt a házban az, hogy egyfelől a megI állapodásnak megfelelőleg nyilatkozott annak ide-