Képviselőházi napló, 1887. VIII. kötet • 1889. január 19–február 21.
Ülésnapok - 1887-180
272 1S0- országos ülés február 15-én, pénteken. ISSít. Antal, Pavlekovics István, Rakovszky István, Rácz Athanáz, Reviczky Károly, Rukavina József, Sehober Ernő, Schwarcz Gyula, Sigmond Dezső, Simonfay János, Simó Lajos, Sombory Lajos, Somossy Béla, Spóner Andor, Sprincssr János, Ssitz Vincze, Sevits János, Sliepcsevics Péter, Spevecz Istoán, Szájbél Gyula, Sz a ,ndrei Gerzson, Szeniczey Ödön, Szentkirályi Albert, gr. Széchényi Tivadír, Széll Kálmán, Szilágyi István, Szirmay Pál, Szivák Imre, Szunyogh Szabolcs, id. Teleki Domokos, Teleszky István, Tolnay Lajos, Tomcsányi László, Tóth Antal, Thanhoffer Mdán, Udvary Ferencz, Uray Imre, Vadnay Andor, Vojnics István, gr..: Wenckheim Frigyes, Wodianer Béla, Zalay István, Zay Adolf, gr. Zichy Jenő, Zsámbokréthy Emil, Andaházy László, Antunovits József, Apáthy István, Asbóth János, Ábrányi Kornél, Balogh Géza, Baranyi Ödön, Bartha Miklós, b. Bánffy György, Barcsay Ödön, Beles János, Beniczky Ferencz, Berger Ignácz, Bethlen Ödön, Boda Vilmos, Boér Béla, Boér Antal, Bokros Elek, b. Bornemisza Károly, Bossányi László, Bujanovics Sándor, Barlovics István, Bedekovich Kálmán, Binicski Antal. Elnök: T. ház! A jegyző urak összeszámílása szerint 452 képviselő közül — elnök nem szavazván — igennel szavazott 97, nemmel 204, távol volt 150 képviselő. És igy Lukáts Gyula képviselő ur indítványa a többség által nem fogadtatott el; következik a napirend. (Felkiáltások a szélső baloldalon: 1 őra! Több interpellatió van! Halljuk! az mterpellatiókat!) A ház határozata szerint meg kell kezdeni a napirenpet, akkor azután mindjárt következhetnek az interpellátiók. (Helyeslés.) Dárdai Sándor jegyző (olvassa a 8-ik szakaszt). Madarász József jegyző: Gzirer Ákos! (Halljuk! Halljuk!) Czirer Ákos: T. képviselőház! Az általános tárgyalás során többször hangsúlyoztatott — és véleményem szerint helyesen — hogy csak az a védelmi rendszer mondható kielégítőnek, a mely {Halljuk! Halljuk!) a népnek összes viszonyait respeetálva, az általános védelmi kötelezettséget valósítja meg. Az előttünk fekvő törvényjavaslat. a melynek 8-ik szakasza van tárgyalás alatt, hasonlóképen ezen alapelven állónak hirdeti magát, a mint arról úgy a ministeri indokolás, valamint véderő-bizottságnak jelentése tanúskodnak. Azonban a védelmi köztehernek arányos megosztása elvétől ez a javaslat, ez a szakasz mégis meszsze távozik el akkor, midőn a védelmi kötelezettség teljesítésére hivatott egyéneket — értem az ujonezokat — három nagy csoportra osztja, holott azoknak egyikétől három évi, másikától már csak két évi tényleges szolgálatot követelni, a harmadik csoporttól meg épen csak 8 hetes tanidőnek kitöltését venni igénybe, véleményem szerint ez a teherviselésben való egyenlőség elvével össze nem egyeztethető. És az egyenlőtlen teljesítés kívántatik épen akkor, a mikor a fegyveres erőnek két nagy alkotó eleme, t. i. a közös hadseregnek és a magyar honvédségnek ezen törvényjavaslatokkal a lehető legnagyobb egyenlősítése történik. Ezt a teherbeli egyenlőtlenséget még súlyosabbá teszi azon közülmény, hogy a nevezett egyéneknek az említett cathegoriák egyikébe vagy másikába való jutása — kevés kivételtől eltekintve — tisztán a sorshúzás szeszélyétől tétessék függővé. S ha némelyek hajlandók ezt az egyenlőség kellő correctivumának tekinteni, én más véleményen vagyok és nem helyeselhetem azt, hogy egyenlő jogú állampolgárok egyenlőtlen terhének kiegyenlítése körül mint döntő fórum, a vaksors szeszélye birjon elhatározó befolyással. Az indítvány, melyet t. elvtársaim megbízásából e szakasznál tenni szándékozom, a most vázolt egyenlőtlenségnek legalább részben való megszüntetését czélozza és mint ilyen, méltán számíthat mindazok támogatására, kik a teherviselésben való egyenlőtlenséget nem csak papíron hirdetik s elvben hangoztatják, hanem gyakorlati megvalósítását is komolyan óhajtják. A most tárgyalt törvényjavaslat, kapcsolatban a majd később előkerülő honvédelmi törvényjavaslattal, a magyar honvédséget a közös hadsereggel majdnem ugyanazon alapra helyezi, a mennyiben a háború esetén mindkettőtől azonos teljesítéseket követel. Ha már most figyelembe vesszük, hogy a magyar honvédség az okét esztendei kiképzésével katonáinak harczi készültségét olyan színvonalra képes állítani, mely a közös hadseregét legalább is megközelíti, de a hadi-czél kívánalmainak minden esetre megfelel; akkor nem látom át, miért engedtessék jog a közös hadseregnek arra, hogy ugyanazt a czélt sokkal hosszabb idő alatt, sokkal kényelmesebben, de a közvagyonnak és a magánosok érdekeinek még a netáni alaposabb kiképzés által sem compensálható nagyobb megterheltetésével valósíthassa meg. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Hallom a választ ezen ellenvetésemre s az körülbelül úgy fog hangzani, hogy a közös hadseregnek más oktatási módszere van, mint a magyar honvédségnek, hogy az az oktatási módszer hosszabb tanidő fennállását tételezi föl és hogy nekünk ahhoz tulajdonkép hozzászólásunk sincs, mert hiszen az belszervezeti kérdés és ha ahhoz hozzászólanék, a hadsereg belügyeibe avatkoznám. Ez a felfogás azonban szerintem nem komoly és nem alapos. Hiszen tudjuk mindnyájan, hogy a katonai kiképeztetés tananyaga, a szabályzatok és a tanczél is mind a két hadseregben azonosak. Ha tehát a magyar honvédség ezt a tananyagot két esztendő j alatt feldolgozni képes és ezt a tanczélt eléri,
