Képviselőházi napló, 1887. VIII. kötet • 1889. január 19–február 21.

Ülésnapok - 1887-168

168. országos ülés januá! cabinet ezt is megváltoztatta. (Ugy vem! ügy van! « szélső baloldalon.) A harmadik — több fontos eltérés is volt, de én csak a harmadikat emelem ki —- a harmadik a legfontosabb eltérés, a mely miatt nagy megütközés volt akkor Bécsben is, Budapesten is, az volt, hogy a nemzet a honvédséget akarta felállítani, Bécsben meg nem akarták. A nemzet nem engedett. Bécs elvégre engedett s azt mondta: legyen hát honvédség. Hanem a 12. §-ban az lett a törvényjavaslatba beletéve, hogy a honvédség összes számereje a monarchia mindkét államának egész területén 200,000 főnél többől ne állhasson, az lévén a szándék, hogy a magyarnak honvédséget annyit, a mennyi van, engedni nem lehet, mondjunk kerek számot s azután abból adjunk például 50,000-et Magyarországnak, 150,000-et pedig esetleg Írjunk be, ha nem csinálunk is annyit, csak irjuk be Austriának. Erre a hadügyi bizottság azt mondta: ilyen honvédség nekünk nem kell; honvédsereget akarunk állítani akkorát, a mekkora az ország egész lakosságának számerejéből kitelik. Ezek voltak főleg azok a pontok, a melyek miatt összeütközés volt. És én azt mondom és azt hiszem, mindenki egyetért velem abban, hogy ha ő Felségét koronás királyunkat akkor, az akkor még igen nagy és nehéznek tartott ezen kérdésben meg lehetett a ministerelnöknek nyugtatni azzal, hogy a magyar nemzet nyugalma és megelégedése kiváuja ezeket, ugy ma ennél a 14. §-nál, midőn azt már ő Felsége a legfőbb hadúr is elfogadta, a katonai köröknek nincs joguk és módjuk aggodalmukat kifejezni s el nem fogadni. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Most a ministerelnök urnak csak egy igaz és őszinte szót kellene a korona előtt mondani (Élénk helyes!és a baloldalon) és a nemzetet ezen aggodalmaktól meg lehetne menteni. (Igaz! ügy van! a szélső baloldalon.) S mikor az én igen t. képviselőtársaim, ifjabb gróf Andrássy Gyula, gróf Széchényi Aladár és Tisza István oly könnyedén szólanak ezekről a nagy kérdésekről és a hazafiság nagy kérdéseiről, én nem vonom kétségbe hazafisngukat, soha nem is vontam, de állítom azt, hogy az a hazafiság nagyon elméleti, nagyon iskolai és még nincs kipróbálva. (Élénk helyeslés és tetszés a szélső baloldalon.) Hogy a kipróbált hazafiság mit jelent náluk, majd megtudjuk később és remélem és kívánom, hogy az igaz lesz. De idősb gróf Andrássy Gyula eljárását, mint példát ifjabb gróf Andrássy Gyula t. képviselő urnak szives figyelmébe ajánlom. (Élénk helyeslés és derültség a szélső baloldalon.) Néhány megjegyzést kell tennem, t. ház, a német nyelv kérdésében is. (Halljuk!Halljuk!) Én egyetértek Jókai Mór t. képviselőtársammal abban, hogy nálunk a német nyelvet, tudniillik r 23 án, szerdán. 1880. 37 a tudományosság német nyelvét nem gyűlöli senki, még én sem gyűlölöm. De azért, havalaki közülünk azt állítja, hogy Magyarországon a német nyelv iránt valósággal ellenszenv létezik, ebben annak a valakinek igaza van, azt eltagadni nem lehet és ha százszor is kimondjuk a törvényben, hogy meg kell tanulni, annál nagyobb lesz az ellenszenv. (Ugy van! a szélső baloldalon.) És ha ezen országnak minden költője és államférfia fogja is állítani, hogy nincs ellenszenv, mégis meglesz az. De megvan ennek is az igazi története, a mely a közös hadsereg szomorú történetével azonos és azzal együtt jár. Azok a t. ifjú képviselőtársaim, kik oly könynyedén beszélnek a hazafiságról, bizonyára tudják, mert nem képzeleoi, hogy a corpus jurist eléggé ne forgatták volna, mielőtt elméleti hazafiságukat tartalommal megtöltötték (Derültség a szélső baloldalon) — hogy midőn Ferdinánd austriai főherczeget, később I. Ferdinándnak nevezett magyar királyt a nemzet királylyá választotta, a mohácsi csata után, 1526-ban: már 10 év múlva, 1536-ban az országgyűlés kimondotta, még pedig a királyi consensus hozzájárulásával, hogy a Felséged katonasága a vidéki lakosság könnyeiből él, mint ez már nálunk szokássávált: „provincialium lacrymis vivit, quemadmodum id jam nobis quasi in consuetudinem venit". Már 10 év múlva így beszélt az ország törvényhozása, másutt pedig hozzá teszi, hogy: „a szegény népnek nem hagyja meg egyebét, mint véresre vert meztelen testét". Ez is benn van a corpus jurisban: „miserae plebis nihil praeter nudum corpus illudque diris aífectum verberibus relinquitur". Itt kezdődik a német nyelv története Magyarországon. (Zajos helyeslés a szélső baloldalon.) Az 1536: XXVI. törvény czikkben van, utána nézhet mindenki. Ez után az történt nyomban, hogy a hatalom a magyar hadesapatobnak idegen, német tiszteket adott, az í 552 : XII. törvényezikk azért megparancsolta a kormánynak, hogy a magvas' ezredeknek magyar főtiszteket kell adni. íme már akkor kezdődött a kétéves önkéntesek ily módon való becsempészése a német nyelv utján. (Derültség balfelöl.) Azonban az ország elszegényedett, valószínűleg még szegényebb volt, mini ma. A hadügyi költségek évenkint emelkedtek, a delegatiók (Derültség) mindig többet szavaztak meg, Jókai Mór t. képviselő ur tiltakozó szava és puskapora semmit sem használt. (Elénk derültség balfelöl.) Es végre 1559-ben az országgyűlés egy keserves hangú törvényt hozott, a melyben azt mondja: „Királyi felséged pedig ne kérjen tőlünk sok pénzt, mert a törökök rebellisek és Felséged