Képviselőházi napló, 1887. VIII. kötet • 1889. január 19–február 21.

Ülésnapok - 1887-167

6G 167. orszúgos ülés január 22-én, kedden. 1889. szerkesztene!ők, egy magyar gróf, gróf Cziráky, könnyezve panaszkodott, hogy akkor minden paraszt is megérti a törvényt. Most már megnyugodhatunk, mert annyira romlott idegen irodalmunk hatása alatt nyelvünk, hogy azt a magyar törvényt a magyar paraszt ugyan meg nem érti. Annyira jutottunk, hogy a magyar nyelv diadaláért az Andrássyak, Széchényiek, Tiszák helyett, sőt ellen a Kobnok és Kleinok küzdenek. Tisztelet, becsület illeti őket érte! De viszont amazokat kérdem: melyik a nagyobb szégyen: nem tudni a magyarnak németül, vagy elhagyni a magyar nyelvet a magyarnak? Az irodalom, a társadalom vállvetve sietnek a magyar nyelv mentésére, mert a nemzetiségek, mint kis szigetet veszik körül a magyarságot és szakgatják; az idegen nyelvű felekezetek magyar nyelvű középiskolákat állítanak: hát épen a magyar állam hagyja őket cserben? Csak ez szövetkezzék a magyar nyelv elleneivel és épen most, midőn egész Európában nemzetiség alapján tömörülnek a népek, alakulnak az államok; és épen annak a Tisza Kálmánnak kormánya alatt, a ki a legzajosb tapsokat épen a magyar nemzetiség védelmében aratta ? Azt mondják, a mostani nehéz helyzeten nem lehet változtatni; de vájjon inkább engedne Bécs. ha a bajon túl lesz? A magyar nyelv, a magyar irodalom, a magyar műveltség kiszámíthatlant nyerne akkor, ha az egész tisztikar magyarrá válhatnék és viszont kiszámíthatlant veszt, ha e tisztikart a magyarságtól elveszik; nemcsak azért, mert kevesebben lesznek annak harezosai, hanem az által is, hogy vérszemet kapnak a magyarság ellenfelei, a nemzetiségek. Azt mondja a t. miníster ur, hogy gyenge kártyával nem játszik. Hiszen kaphatna, várhatna- e kezébe erősebb kártyát valaha ? Csak a játszó legyen erős. A militarismus már kihítta a szint; színre szint, tromfra tromfot vágjon vissza s az egész magyar nemzet, helyeselni fogja eljárását. Mikor az ellenzék a kormány eljárását megrój ja, ennek hívei azzal állanak elő, hogy a kormány mégis legalább nemzeti szellemben kormányoz. Ke hazudtolja meg híveit; csak akarni kell s most olyat tehet a magyar nemzeti nyelv és műveltség érdekében, a mivel örök hálára kötelezi hazáját. Jusson eszébe a kormánynak azon aranymondás, a melyet épen Tisza Kálmán öccsének irt a német világban Arany János: „Tudod, az erő micsoda? akarat, mely előbb vagy utóbb, de borostyánt arat". Ezért pártolom Ugron G-ábor t. képviselő társam határozati javaslatát. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Mocsáry Lajos: T.ház! (Halljuk!) Méltóztassék megengedni, hogy e nagy mérveket öltött vitában én is elmondjam nézeteimet a szőnyegen levő törvényjavaslat legfontosabb momentumairól, ide értve különösen az ismeretes cultusministeri rendeletet, mely nézetem szerint szorosan, szervesen a tárgyhoz tartozik. (Halljuk!) A mi a kérdés közjogi oldalát, vagyis a 14. §-t illeti, a t. honvédelmi minister ur — de hozzájárult a t. ministerelnök ur is — azt monda, hogy hiszen mindegy, akár marad az eddigi állapot, akár pedig bekövetkezik az, amit a törvényjavaslat ajánl: a hadsereg megállapított létszámából az iijonczok száma és viszont az újonezok számából a létszám resultáí; tiz év után ugy is meg fognak tétetni a javaslatok a megváltoztatás iránt s minden körülmények között megmarad a törvényhozásnak az újonczjutalék kiállításához való joga, valamint a budget joga is. En nem csodálkozom, t. ház, hogy a i. honvédelmi minister ur a fenforgó különbségre súlyt nem hajlandó fektetni. A t. minister ur abban a delegatiós közösügves légkörben töltötte az alkotmánvos szolgálatot s nem csodálkozom, ha ott a tapasztalás azt a benyomást tette rá, hogy ez az egész alkotmányosai és parlamentarismus talán nem is valami komoly dolog. De az igen t. ministerelnök urnak tudnia kell s mint ellenzéki szerepléséről ismeretes, tudja is jól, hogy mit jelent az alkotmányosság és milyeu értéke van az alkotmányos garantiáknak s hogy mily nagy fontossággal bir az, hogy a nemzet különben is szűkre mért alkotmányos jogai közül minél többet megtarthasson. (Igaz! Ugy van! balfelől.) A mi már most a fő controvers kérdést, a deeennátust, tízévenkinti megállapítás jogát illeti, én megvallom, t. ház, hogy ezen intézményért egyáltalában nem rajongok. Az állam önállóságának nem az a követelménye, hogy csak tíz évenkint, hanem hogy akkor változtassa meg a hadsereg létszámát, a midőn ezt jónak látja. Ezen intézmény egyedül csak a közösügyes rendszer féle közösügyes hadsereg intézményéből folyik; én pedig önálló hadsereget követelek és pedig azért önálló hadsereget, merte nélkül önálló államot képzelni sem lehet és mindaddig, mig a hazának nem lesz önálló hadserege, sem szabadságát idebenn, sem védelmét külellenség ellen biztosítva nem látom. (Igaz! Ugy van! halfelöl.) De bármily elégtelennek találom is a tíz évi megállapítás jogát, még is csatlakozom azokhoz, a kik annak változatlan fentartását javasolják. Mert tudva van, t. képviselőház, hogy hazánk, bár 1867-ig szorosan ragaszkodott a teljes állami függetlenség elveihez, mégis kénytelen most tényleg egy ferde közjogi helyzet, hiányos állami önállóság kenyerén élni századokon át. De a menzet mindig azt tartotta, hogy megmérhetetlen a különbség, egy bármily szűk körre szorított alkotmányosság és az absolutismus között, hogy nem szabad körömszakadtáig vitt