Képviselőházi napló, 1887. VIII. kötet • 1889. január 19–február 21.

Ülésnapok - 1887-166

166. országo> ülés január 21-én, hétfőn. 1SSÍ). 37 törlését indítványozom, (Helyeslés a szélső balfelől) mert ha kedvezmény, akkor az én demoeraticus elveim szerint ily kedvezményeknek egyáltalában helye nincs. De ez intézmény, t. ház, kedvezmény nem lehet. Mert látjuk azt, hogy az állam, ha az hasznával jár, az általánosan felállított elvektől eltéréseket, kivételeket tesz. Hogy csak egyetlen egy kivételt említsek meg ép e törvényjavaslatra nézve, felhozom az egyetlen fiú, az árvák gyámolának, stb.-nek hadkötelezettség alól való felmentését. Azt hiszi talán a t. ház, hogy az állam kedélylágyságból vagy részvétből teszi ezt, azon szerencsétlenek iránt, hogy el ne vegye táplálójukat ? Azt hiszem, hogy nem azért teszi. Az állam nem érzékenykedik. A mire szüksége van, azt elveszi és pedig veszi onnan, a hol találja ; de e kivétel számítás nélkül nem történik. Az állam t. i. a kivételnél számítja azt, hogy neki sokkal nagyobb kára van akkor, ha egyes gazdaságok és családok tönkre mennek annak folytán, hogy vezetőjüket és táplálójukat elveszi, mint hogyha az egyes ember a hadsereg millióit nem szaporítja egy bizonyos időn keresztül. Ez alapja annak, a mit kedvezménynek neveznek, ez pedig világosan nem az, mert számítás és pedig helyes számítás. Mert, t. ház, kétségtelen előttem, hogy az állam culturális érdekeire, sokkal nagyobb veszteség, ha az a néhány száz önkéntes két évet szolgál, mint a mennyi hasznot az egy évvel tovább tartó tényleges hadi szolgálat az államnak hajt. Mert ha a szolgálatot két évre nyújtjuk, igen sokan azok közül, a kik hivatva vannak az ország culturális érdekeit előbbre vinni, pályájuktól végkép elüttetnek és ez sohasem lehet olyan haszon az államra nézve, mint a mennyi kárt gyakorol culturális érdekeinkre. Ezzel bevégzem beszédemet, kijelentve, hogy a törvényjavaslatot általánosságban sem fogadom el, hanem elfogadom Ugron Gábor határozati javaslatát. (Élénk helyeslés szélső balfelől.) Josipovich Géza jegyző: Jókai Mór! Jókai Mór: T. ház! ^(Halljuk! Halljuk!) Nem kezdem azon phrasison, hogy .,a vita jelen előrehaladt stádiumában". A tárgy valóban oly fontos, hogy megérdemli a hosszabb discussiót. Sohatörvényjavaslat ennélanemzetéletébe mélyebben bevágó nem volt, soha olyan, mely Európa figyelmét jobban magára vonta volna. (Helyeslés.) Hogy én most ily későn szólalok fel, bizonyára nem azért teszem, mintha az ellenzék t. szónokaival sorba polemizálni akarnék, a mondottakat ezáfolni szándékoznám. Még azokra sem akarok refleetálni, amikkel egyenesen engemet apostropháltak. Az ellenzék t. szónokai bizonyára a kormány és pártunk irányában nem nagy jóakarattal, de a haza N

és a közügy iránt jóakarattal beszéltek és ez mindent megenged. Még azt is ki kell nyilatkoztatnom, hogy bizonyára nem örömmel fogok e törvényjavaslat tárgyalásába. Sokkal inkább szeretném, ha a lefegyverzésről szóló törvényjavaslatot lehetne tárgyalni. Nekem sincs aczéllal pánczélozva a szivem, mikor arról van szó, hogy hazám jövendőbeli reményét, e gyönyörű fiatalságot, mely nálunknál, öregeknél, elismerem, sokkal jobb, melyre rá van bízva jövendő culturánk, Magyarország újjá alkotásának feladata, oda állítsuk, hogy egy ostoba golyó végezze be életüket. De még a golyó tisztességes halál, hanem a mi a hadjárattal együtt jár: a mirigyek, a ragályok, melyek ötszörös contingenst vesznek ki a csatatér áldozatai mellett. Mikor elgondolom, hogy nekem is kedves rokonaim vannak e fiatalok között: bennem is megmozdul a philosoph és költő. És szeretnék inkább menydörgő philippikát tartani a háhorúviselés ellen, mint e törvényjavaslatot megszavazni. De nekem a philosophot és költőt otthon kell hagynom . itt képviselő vagyok és adott helyzetekkel és nagy princípiumokkal kell hidegvérrel számot vetnem. Még azokat sem fogom recapitulálni, a miket pártunk részéről több igen t, szónok felhozott e javaslat védelméül, elmondva a kényszerítő helyzetet, előadva, hogy Európának minden nagy nemzete mily óriás fegyverkészülődésnek megy eléje. Tudja mindenki, hogy évenként 4000 milliót adnak ki fegyverkezésre és ebből mi vesszük ki a legkisebb contingenst; ha senki sem fegyverkeznék Európában, nekünk még akkor is kötelességünkben állana a fegyverkezés, kötelességünkben azon missiónál fogva, melyet a sors reánk bízott, a melyet magunk kerestünk és a melylyel Európa is megbízott bennünket. Mi ez a missió ? Monarchiánknak az a politikája, a melynek különösen mi magyarok vagyunk a magva és élesztője, hogy Európa keletén a népek szabadsága, önállósága párhuzamosan haladjon előre a civilisatióval,a jólléttel és társadalmi renddel s Törökország jelen európai állása fentartassék. Ez a mi politikánk, a mely bennünket ellentétbe helyez az orosz nagy hatalommal. Ez az ellentét nem nemzetiségi gyűlölet, nem az a szándék, mintha az orosz ki akarna bennünket irtani, hanem az, hogy a mi politikánk által az őtraditiói vannak meghiúsítva. Hiszen választhattuk volna két alternatíva közül a másikat is, de a mit az orosz jobban szeretett volna, ha megosztozunk vele a Balkán félszigeten, de még jobban, ha az egész Balkán félszigetet átengedtük volna neki és néznök hidegvérrel, hogy kerít körül minket azzal az aczélkigyóval, mely országunkat összeszorítja. Ha ezt nem tettük, most viselni kell a consequentiát. Ezen politikának helyeslői, el kell ismernem és constatálnom, nem csak ezen az oldalon ülnek, hanem a túloldalon is; egy szó sem emeltetett az ellen, hogy monarchiánk védelmére, a trón inegőtalmazására és ezen helyes politikának tovább fej-