Képviselőházi napló, 1887. VIII. kötet • 1889. január 19–február 21.

Ülésnapok - 1887-185

378 185. országos ülés ft'bruár 21-én, csütörtökön. 1889. Európa nyugalmat nem biztosító állapotában arról van szó, hogy Magyarországnak és ennek a monarchiának védereje fokoztassék és megáilapíttassék (Edyeslés balfelől) és egy olyan házban, a melyről bátran merem mondani, hogy Európának egyetlen egy parlamentje sem múlja felül ebben a tekintetben (Ugy van! Ugy van! balfelől) mely ismételve tanúsította, hogy midőn az elsőkig fenyegető felleg jelent meg a politikai láthatáron, akármilyen élesek voltak is a pártellentétek, midőn arról volt szó, hogy az önmagunk érdekeit és a monarchia védképességét és hatalmat és igazi tekintélyét biztosítsuk, milyen egyértelműséggel, mily készséggel járultunk hozzá mindnyájan, (ügy van! ügy van! tetszés balfelöl) és oly parlamentben, melyben még a jelenlegi vita alatt is a véderőnek, tehát magának a monarchia és a magyar állam katonai erejének fokozása és emelése ellen egyetlen egy tiltakozó szó sem emeltetett. (Ügy van ! ügy van! balfelől.) Ha t. képviselőtársam azt tartja államférfiúi, azt tartja helyes politikus eljárásnak, hogy egy ilyen törvény feletti vita az ingerültség legmagasb fokára emeltessék, pusztán homályos és kétes formulához a szívósságig menő makacssággal való ragaszkodással, akkor, a mikor a lényegben egyetértés van: oly eljárást ajánl at. ministerelnök urnak és a kormánynak, a mely minden államférfiúi és minden politikai tekintet és kívánalom alatt kellene hogy álljon. (Élénk helyeslés és tetszés balfelől) Igazságos megjegyeznem, hogy a t. ministerelnök ur nem ezzel és nem igy indokolta eljárását, s a mit t. képviselőtársam és azok, a kik öt helyeselték, mondtak, azon indokolásért én őt felelőssé nem teszem. (Tetszés balfelől) Most, t. ház, legyen szabad at. ministerelnök urnak egy másik nyilatkozatáról szólnom, azon nyilatkozatáról, melyben azt mondja, hogy senki sem kétkedik benne, hogy itt az alsó házban az eredeti formalát is keresztül vihette volna. Megengedem, nem is tagadom, hogy a t. ministerelnök ur jobban ismeri pártját, mint én, jobban tudja, mit lehet vele tenni és mit nem és nem azért, hogy vele ebben a tekintetben egyenlő tekintélyt igényeljek, hanem tisztán egyéni hitemet mondom ki, hogy én azt, a mit ő biztosnak állított, ha az általam bővebben semmi körülmények közt nem érintendő magán nyilatkozatokra alapíthatok, a melyeket hallottam: én azt igen kétesnek tartom. És még kétesebbnek tartom azt a másikat, hogy az az egész törvényhozásban keresztülvihető lett volna, (ügy van! balfelől.) De megengedem, t. ház, hogy én csalódom, az nem von le semmit sem politikai kötelességéből a t. ministerelnök urnak, hogy ezt a módosítást megtegye, vagy még sokkal helyesebben tette volna, ha mindjárt a vita elején elfogadja, mert én azt hiszem, van egy magasabb tekintet — s ez már nem hitem, hanem egészen szilárd meggyőzőI désem — hogy ha keresztül ment volna az a tör1 vényjavaslat, akár abban az eredeti formulában, ' melyben a honvédelmi minister ur benyújtotta, 1 akár abban a formulában, melyben a véderőj bizottság beadta: egy fatális baj támadt volna I megrendült volna a bizalom, a törvényhozás és I annak ezen háza iránt; megrendült volna az egész országban a legmagasabb osztályoktól a legalsóbbig 5 megrendült volna oly elemeknél is — és ebben sem akarok túlzást elkövetni — kik a t. ministerelnök ur pártjához tartoznak és a kik annak igen becses alkatelemeit képezték. És, t. ház, megrendült volna. Magyarország összes közvéleményében, vagy legalább annak túlnyomó óriási többségében az a hit, hogy a ház; — eltekintve a pártkülönbségektől — bir azon cardinalis előnynyel, melyről egy angol conservativ nagy statusférfiú azt mondta, hogy tüzes betűkkel kellene felírni minden parlament ajtajára, hogy soha egy pillanatig a ház tagjainak elméjéből el ne tűnjék : hogy e házban a nemzet jogainak és érdekeinek féltékeny őrét birja a nemzet. (Zajos helyeslés a bal- és a szélső baloldalon. Ezek után, t. ház,be is fejezhetném beszédemet, (Halljuk! Halljuk!) de nem teszem azért, inertré' szint a ministerelnök ur, részint t. képviselőtársam, Tisza István újabb beszédjében, a melynek teljes parlamenti, urbánus formáját szívesen elismerem és a mely, ha ugyan arra szükség volna, egy újabb bizonyítékát adja t. képviselőtársam talentumának és hivatottságának, részint azon ellenvetéseket nem czáfolta volna, melyeket ellenében tettem, részint pedig •— a mi még sokkal fontosabb, mert megvallom, ez az igazi ok — a ministerelnök ur is a közös ügyekre nézve oly elveket és tanokat nem állított volna fel, a melyek — tekintve, hogy azon részei alkotmányunknak mennyi nyilt és alattomos megtámadás tárgyai, tekintve azt, hogy minő féltékenyen kell annak nemcsak csorbítatlan fentartását őrizni, de igyekeznünk kell arra, hogy azok a nemzetnek éber öntudatába beszivárogjanak és ott megmaradjanak (Ugy van! balfelől) — ebben a parlamentben czáfolatlanul hagyni nem lehet. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Engedje meg a t. ház, hogy mindenekelőtt bizonvos ap rólékos dolgokkal végezzek. (Halljuk! Halljuk!) Ezek abban állanak, a miket Tisza István t képviselőtársam abból a tekintetből hozott fel ellenem, hogy én részint azt, a mi az 1867. és 1868 iki országgyűléseken történt, tévesen adtam elő, részint pedig, hogy én beszédemben a közös ügyek magyarázatánál nem a törvényre, hanem a tárgyalásokra hivatkoztam. Meg fogja a t. képviselő ur erre a másodikra nézve engedni, hogy egyszerűen csak kérjem: — méltóztassék a fejtegetéseimet újra elolvasni — én ugy a törvényre, mint másodsorban, de csak másodsorban a tárgya-