Képviselőházi napló, 1887. VIII. kötet • 1889. január 19–február 21.

Ülésnapok - 1887-184

184. orszásos Éles február 20-áu, szerdán. 1889. 357 elfogadását más ministerium által eszközöltetni, de ilyen ministeriumra nem találván, visszatér Tisza Kálmánhoz és a szabadelvű' párthoz, mint alkotmányos többséghez és kormányhoz". Báró Kaas Ivor: Én irtam! Hegedüs Sándor: Constatáloin azt, hogy azon feltevésből indultam ki, miszerint kormány crisisnek ilyen kérdések alkalmával helye nincs, tehát a kormány tekintélye csorbát nem szenved • és hogy minden engedménynyel, a mit Tisza Kálmán e tekintetben hoz, diadalmasan vonulhat be a szabadelvű pártba. (Egy Imng a szélső baloldalon: Akkor még! Halljuk! Halljuk!) Ilyen kérdéseknél, melyek alkotmánykérdések, cabinet-kérdéssel kapcsolatban is, a kormány tekintélye nem változhatik 2 — 3 hét alatt. (Ugy van! Ugy van! tetszés a jobboldalon. Zaj, ellenmondások a bal- és szélső baloldalon.) Es, t. ház, mi következett azután? Nem szükséges részletesen előadni, hogyan történt az izgalom fokozása és az ellenzék mindig merevebb és merevebb, hogy ne mondjam, ellenséges magatartása. De most már látjuk azt — és azt hiszem, e tekintetben minden gyanúsítás lehetősége ki van zárva — hogy tulajdonképen azon praemissák, melyek arra akarták birni a szabadelvű párt tagjait, hogy csak csináljanak oppositiót a kormánynak, nem olyan conclusióra vezettek, a melyre a mi felfogásunk szerint vezethettek volna; mert tagadhatlan, hogy a conclusío egy darabig hírlapokban és beszédekben mellékes megjegyzésképen érintetett, de azt egész összefüggésben, egész rendszerében tegnap gróf Apponyi vonta le. Mielőtt néhány megjegyzést tennék ezen igen érdekes beszédre, méltóztassék megengedni, hogy itt egy reflexiót szőjjek közbe. (Halljuk ! Halljuk !) Méltóztassék elgondolni a helyzetet, hogy a tárgyalások objeetivitása, sikere, eredménye, a vélemények független nyilvánítása tekintetében milyen hatása van amaz eljárásnak a kormánypárttal szemben — mert erről besz lek — hogy ha tagjai eltérő véleményüket érvényesíteni akarják és nem tárgyilagos elbírálásban részesülnek, (Ugy van! a jobboldalon) hanem egyszerűen vagy visszariasztatnak tüntetések által, vagy pedig olyan eonclusiókra engednek következtetni, a mely mi tőlünk, de még magától az ellenzéktől is határozottan távol volt. (Ugy van! Ugy van!) Ha azt akarják — egész őszintén beszélek — és hiszem, hogy önök mint hazafiak és mint alkotmányos emberek azt akarják, hogy a tárgyalások nemcsak itt, hanem az előkészítő stádiumokban s talán főleg ott, egészen elfogulatlanul, minden tekintetben csakis az ügy által vezérelt buzgalommal vezettessenek: kérdem egész tisztelettel, helyes-e, czélszerü-e, az ország érdekében van-e úgy a,z illető pártra nézve, mint a kormányra nézve az ilyen processusokból ilyen következtetéseket levonni? Hiszen az természetes, hogy az ilyen elbánás reactiót kelt és azt mondjuk, hogy, ha a mi véleményeltérésünkből és szabad vitatkozásunkból ilyen következtetésekre jutnak akkor, a midőn már egy kormánynak nem egyes tényeit és egy törvényjavaslatnak nem egyes paragraphusait kell megítélni, mert az egész válság, az egész kérdés felvettetett, ezzel kapcsolatosan egy egész politikai irány védelméről, 14 év működésének respectálásáról van szó ... akkor megváltozik az egész helyzet. (Élénk derültség a bal- és szélsőbalon. (Élénk helyeslés és tetszés a jobboldalon. Egy hang a szélső baloldalon.: Van mit respectálni!) Nekem van! (Halljuk! Halljuk!) Hiszen a politika compromissumokból áll, egy dolgot egy embernek mereven kivinni egyáltalán lehetetlen s ennek következtében természetes dolog az, hogy elkezdve két ember beszélgetésétől a szakbizottságig, a pártconferentiáig és egész a ház plenumáig, ez folytonosan egy compromissum műve, mely mindig előre halad és a végeredmény bizony sohasem az, (Halljuk!) miből az egyes tényezők kiindultak, hanem annak mindenesetre olyannak kell lenni, hogy benne az illetők, a kik azután mellette megmaradnak, meggyőződésüket és czéljukat az adott viszonyok közt lehetőleg kielégítettnek tekinthessék. (Helyeslés.) De azt mondja gr. Apponyi — és itt térek át az ő érdekes beszédére — hogy igen, csakhogy most már erről szó sincsen. Igaz, a 14. § tárgytalan lett, mert a kormány megtette a kivánt módosítást. Arra nézve, hogy milyen fontossága van e szakasznak, én most vitába nem ereszkedem, mert magam is azok közé tartozom, a kiknek aggodalmuk volt az eredeti szöveg ellen. (Ugy van! Felkiáltások balfelóí: Mégis megszavazta! Ellenmondások jobbfelöl.. Halljuk !) Nem szavaztam, hisz csak most szavazunk. Nem vitatom, hogy milyen fontosságot tulajdonítottak ennek nemcsak parallel a 25. §-sal, de merem állítani bizonyos mértékben még a felett is és méltán, mert maga báró Kaas Ivor azt mondta imént — egy kissé ugyan drasticusan, de utóvégre a vitatkozás kedveért elfogadom hasonlatát —- hogy ezt a szegény nemzetet a 14. §-ban elítéltük volna örökre, a 25. §-ban pedig megkegyelmezzük 10 esztendőre, tehát elismeri a szakasz fontosságát és nem egy szónok, a legjelesebbek is, mint Horvát Boldizsár, a vitatkozásnak egész súlypontját erre helyezte. S mindamellett mi történt? A mig nincs meg, addig a kormány makacs, azért mondjon le; mikor megvan, akkor egyszerűen capitulál, azért mondjon le. (Élénk tetszés jobbfelöl. Felkiáltások a bal- és szélső baloldalon: Természetes! Halljuk!) És mikor megvan, (Zaj. Halljuk!) akkor már nem beszélünk erről, l'appetit vient en mangeant" — akkor már azt mondják, nem elég a 14. §.,