Képviselőházi napló, 1887. VIII. kötet • 1889. január 19–február 21.

Ülésnapok - 1887-172

194 172. országos ülés jaimAr 2S-Aii, hétfőn. 1889. oldalon: Halljuk! Halljuk !) A képviselő ur — erre is akarok refiectálni — fölemlítette az 1867. törvény létrejöttének korszakát, felemlítette annak tartalmát, felemlítette az azt megalkotó férfiak érdemét. Én, t. képviselőház, nem tagadom, azok közé tartoztam, a kiket megnevezett, a kik azt hitték, hogy 1867-ben többet lehetett volna elérni; de bár ezt vallottam akkor és még most is azt hiszem, hogy akkor lehetett volna többet elérni, soha senki tőlem az 1867-iki törvényt megalkotó férfiaknak sem hazafisága, sem a haza körüli nagy érdemeit tagadni nem hallotta. (Igaz! Ugy van! jobbfelöl. Zaj a szélső balon.) Soha nem hallotta senki. Megtudtam különböztetni: ellenkező véleménynyel lenni és azt, mig a törvény meg nem alkottatott, védeni, attól, hogy vádoljam, gyanúsítással illessem azon férfiakat, kik velem ellenkező meggyőződésből, de tiszta hazafiságból tették azt, a mit tettek. (Zaj bálfélöl. Halljuk! Halljuk ! a jobboldalon.) Soha a hazafiságukat nem vontam kétségbe. Éles támadásokat intéztem elleneik, én is elismerem. De, t. képviselőház, ha már szóba hozadott, én sem tekintem — abban is egyetértek gróf Apponyival — sem az 1867-iki törvényt, sem a 1868-ikit olyan törvénynek, mely örök időkre, a változott viszonyok közt, minden pontjában fentartandó lenne. De azt nem fogja tagadni a t. kép viselő ur, hogy az 1867-iki törvény mégis olyan törvény, melyet egyoldalulag, csupán a magyar országgyűlés meg nem változtathat s arra, hogy az megrázkódások nélkül megváltoztatható legyen, szükséges, hogy ugyanazon szellemben és irányban akarják megváltoztatni a monarchia másik államában, mint a minőben meg akarnák változtatni nálunk. (Nyugtalanság, zaj a bal- és szélső T>alcm. Élénk felkiáltások a jobboldalon: Halljuk! Halljuk!) Én, t. ház, épen azért állottam el attól, hogy ezen törvényt tovább vitassam, illetőleg megváltoztatására alkotmányos utón törekedjem, nemcsak azért, mert a nemzet választóinak többsége ismételten ellenemre bizonyította, hogy ragaszkodik ezen alaphoz, de azért is, mert igenis láttam irányzatokat a monarchia másik államában, a melyek megváltoztatni szeretnék, de láttam azt is, hogy ezen irányzatok a mi szempontunkból nem javítások, hanem rontások lennének. (Helyeslés a jobboldalon. Mozgás bálfélöl.) És megengedem — nem én mondom, a képviselő urak beszéltek arról—hogy oda át mennyi centralista, mennyi reactionarius van, én ugyan nem hiszem, hogy oly sokan volnának; de épen a túloldalról beszéltek róla. Hát, t. ház, ha egyik a teljes foederalismus, másik a teljes centralisatió, harmadik a reactió irányában akarja változtatni azt az alapot, melyen 21 év óta állunk és melyen, bárki mit mondjon, folytonosan fejlődtünk, azt ezeknek kezére játszva, változtatni én magam sem fogom akarni; pedig — ismétlem — a törvény tiszta rendelkezésein túlmenő fejlesztés csak ugy lehetséges, ha azon törvénynek dispositióit megváltoztatjuk. (Élénk helyeslés jobbfelől.) A t. képviselő ur beszédje végén (Halljuk! Halljuk!) felemlítette, hogy itt azon viszony, mely az ellenzék két része közt fennáll, denuntiatióra használtatik fel. (Halljuk! Halljuk! a bal- és szélső balfelöl.) Én azt hiszem, t. ház, hogy épen velem szemben nagyon nehéz dolog a képviselő urnak erről beszélni, ha csak azt nem teszi fel, a mit nem tett és nem tesz föl, hogy személyesen denuntiálok. Mert nézzék végig nem is csak 1875, hanem 1867 óta Magyarország hírlapjait. Midőn az ellenzéken voltam, részint a szélső ellenzék lapjai, részint az akkori kormánypárt lapjai folytonosan denuntiáltak; nemcsak hűségemet, de hazafiságomat is gyanúsították. (Felkiáltások a szélső balon: Most következik be!) 1875 óta pedig — szinte érdekes volna a variatiókon keresztül menni — hányszor denunciáltak felfelé, hogy én nem védem kellőleg a trón érdekeit; hogy én nem védem hona fide a kiegyezési alapot. Ha ez nem fogott, denuntiáltak a nemzetnél, hogy meghunyászkodom Bécs előtt, teljesítem mindazt, a mit Bécsben akarnak, feláldozom a nemzet érdekeit. (Felkiáltások bálfélöl: Ugy is van!) Azt gondolom tehát, t. ház, ha egy vagy más lap, mely talán — megvallom, nem tudom — a kormány politikája iránt egy pár ilyen figyelmeztető barátságos szót elmondott, azt denuutiatiónak venni csakugyan nem lehet, nem kivált olyannal szemben, a ki ismétlem, hosszú életpályámon nem mindig egy irányban, de a mint ellenfeleim politikai érdeke kívánatosnak látta, abban az irányban gyanusittattam. (Élénk tetszés és helyeslés jobbfelől. Mozgás balfelöl.) De én, t. képviselőház, semmi szín alatt, semmi tekintetben nem vonom kétségbe az ellenzéki árnyalatoknak jogát, hogy egyesülhessenek bármely czélra, bármely kormány ellen, hogy az az által előterjesztett javaslatot és a kormányt megbuktathassák; de egyre mindenkinek figyelemmel kell lennie és ez az, hogy mi történik azután. És ne méltóztassanak hinni, hogy saját érdekemet tekintem. (Élénk nyugtalanság bal felől. Egy hang: Dehogy nem azt tekinti! Mozgás jobbfelől. Zaj.) Mert hiszen, ha saját érdekemet tekinteném, ha igaz volna, a mivel annyiszor vádolnak, hogy e helyemhez ragaszkodom, azon helyzetben, a melyről szólani fogok, csak örülhetnék. (Mozgás balfelöl. Halljuk!) Hiszen, t. képviselőház, régóta négy különböző véleményt hallottam azok részéről, kik ezen javaslatot megtámadták, kik ezen javaslatot visszautasítják, kik benne alkotmányos sérelmet látnak. I Az egyik képviselő ur azt mondja, hogy ő nem