Képviselőházi napló, 1887. VIII. kötet • 1889. január 19–február 21.
Ülésnapok - 1887-172
176 172. országos fllís január 28 án, hétfőn. 18SS. hanem főleg azokban az idegen, a katonai czélra nézve részint közömbös, részint egyenesen káros intézkedésekben, (Ugyvan! balfelöl) melyek abba belevegyittettek és azon visszautasításban, mely minden, még a legszerényebb nemzeti követelménynyel szemben is mereven előttünk áll, ugyanakkor, mikor az áldozatok súlyosbítása felett tanácskozunk. (Ugy van! balfelöl.) A legkomolyabb férfiak pártkülönbség nélkül súlyos aggodalmakat táplálnak a nemzet, alkotmányos jogainak integritása iránt, súlyos aggodalommal vannak eltelve nemzeti egyéniségünk fentartásának alapjai iránt és ebből kifolyólag aggódva féltik a kiegyezési politika alapgondolatát, mely ha megtámadtatik, nem annyira itten ezen ország, mint inkább maga a monarchia és annak közös intézményei szenvednek. (Ugy van! balfelöl.) Én, t. ház, csak ezen kimagasló főpontokról akarok zárbeszédemben megemlékezni. (Halljuk! Halljuk!) A törvényjavaslatban foglalt alkotmányjogi sérelemről azt hittem, hogy a vita folyamán elmondottak után arról nem is lesz szükséges szólani ; azonban a ministereinök urnak utolsó beszéde ezt mégis kötelességemmé teszi. Nem mintha ezen utolsó beszéd megingatott volna abban, hogy a hires, vagy mondjuk hírhedt 14. §-nak értelme és sérelmes volta iránt tulaj donkép kétely máinem is forog fenn; hanem azért, mert ezen beszéd volt az első kísérlet arra, hogy az a legilletékesebb helyről, a kormány részéről érvekkel igazoltassák. Á vita egész impressiója minden részrehajlatlan szemlélő előtt csak egy lehet: az, hogy a 14. §. sérelmes volta minden kétséget kizárólag be van bizonjn'tva. (Helyeslés a baloldalon.) Bebizonyítja ezt minden jogi tekintélynek egyhangú vélekedése; bebizonyítja azt azon ziláltság, mely a 14. §. védelmezőinek argumentatiójában beáll. Áz egyik felszólaló a védelemnek legkönnyebb végét fogta az által, hogy egyszerűen szőrszál hasogatásnak nevezte a 14. §. fölötti vitát; a másik azzal védelmezte, hogy az osztrák alkotmány határozmányaira való tekintettel nem helyes a maga teljességében fentartani azt az intézkedést, hogy 10 év múlva a létszám feletti kérdésben labula rasa áll be. Ezen argumentatióban annak beismerése foglaltatik, hogy a 14, §. változást idéz elő a mostani közjogi állapothoz képest. (Ugy van! balfelöl.) A t. honvédelmi minister ur első felszólalásában a javaslatot és e szakaszt is avval iparkodott igazolni, hogy ez compromissumból ered. Nem arra fektetett súlyt, hogy nehéz eltalálni, hogy kivel lehetett légyen compromissumra lépni, midőn itt a monarchia két államának nem valami összeütköző érdekéről, hanem oly alkotmánvos biztosítékról van szó, mely úgy az egyik, mint a másik államra nézve egyenlő, (ügy van! balfelöl) csak constatálom, hogy a ministeri argumentumok egyike az volt, hogy a 14. §. — mert egyenesen erre vonatkozólag mondatott — compromissum. Ha compromissum, ez azt jelenti, hogy változtatások foglaltatnak benne az eddigi állapothoz képest, (Ugyvan! balfelöl) mert ha az eddigi állapot fentartása czéloztatik, akkor nem kell compromissum. (Derültség balfelöl.) A ministerelnök ur pedig következetesen arra az álláspontra helyezkedett, hogy a 14. §-nak mostani szövegezése teljesen ugyanazon jogokat és ugyanazt a közjogi biztosítékot tartalmazza, szóval ugyanazt mondja, a mit a régi 11. §. T. képviselőház ! Ha én a t. ministerelnök urnak vitatkozási modorát követném, ezen egymással ellentétes védelmi irányzatokról, melyek ugyanazon párt kebelében merültek fel, argumentumot kovácsolnék; mert a t. ministerelnök urnak szokása, hogyha az ellenzéki padokon felszólalók külön-külön oly érveket használnának, a melyek közt bizonyos összeütközés van, akkor Ő az érvelések ezen összeütközéséből vonja le azt a következtetést, hogy neki van igaza. (Derültség balfelöl.) De én ezt az érvelési módszert nem fogom követni, mert nem tartom helyesnek. Én csak annak tulajdonítok jogosultságot, ha valakire rá lehet bizonyítani, hogy ő maga jő saját érveivel ellentmondásba. Végre is pártoktól, még inkább két ellenzéki párttól nem lehet azt követelni, hogy annak minden szónoka minden gondolatban, minden érvben találkozzék. De lehet követelni minden egyes szónoktól és szerintem követelni lehet egy kormánytól, hogy saját érveléseiben, illetőleg a cabinet tagjainak érveléseiben ne legyen ellenmondás, (Ugy van! balfelöl.) Midőn a kormány tagjai cardinális természetű intézkedéseket védnek, jól teszik, hogy ha nem választanak külön-külön oly védelmi vonalakat, melyek egymás mellett meg nem állhatnak, melyek egymással ellentétben vannak. (Élénk helyeslés balfelöl.) Ugyanazon kormánytagjai közül nem mondhatja a szakminister azt, hogy e szakasz elfogadandó, mert compromissum, tehát módosítás, a ministerelnök pedig azt, hogy elfogadandó, mert a régit tartalmazza. (Ugy van! balfelöl.) Emlékszem, t. ház, hogy egy kormánypárti szónok egyszer nagy derültséget keltett a t. házban annak emlegetésével, hogy az ország valamely részében az ellenzék két agitátora a pénzügyi helyzet romlottságát festvén a közönség előtt, az egyik az államadósságok összegét — mondjuk 3 ezer millióra, a másik 5 ezer millióra mondta. S miután történetesen ugyanabban a községben fordultak meg egymás után, ebből baj keletkezett; ugy hogy azután neutrális helyen találkoztak, hogy egymás közt megállapítsák, mennyi az államadósságok összege. (Élénk derültség.) Nem tudom,
