Képviselőházi napló, 1887. VIII. kötet • 1889. január 19–február 21.
Ülésnapok - 1887-172
17:2. országos illés }an«4r -28 ári, hétfőn. 1889. J77 megtörtént-e ez — meglehet — de mindenesetre ajánlanám a t. minister uraknak is, hogy valamint azoknak az ellenzéki agitátoroknak jó lett volna előbb megállapodásra jutni arra nézve, hogy mily nagy az államadósságok összege, találkozzanak a viták kezdete előtt ők is és jöjjenek megállapodásra arra nézve, hogy mily érvekkel lógják megvédeni az általuk javasolt szakaszt. (Zajos helyeslés balfélol.)' T. ház! Én a t. honvédelmi minister urnak katonai szakképzettségét kétségbe nem vonom, sőt elismerem és tisztelem és ezen a téren őt tekintélynek tartom; de ezek után talán nem fogja tőlem sértésnek venni, ha azt mondom, hogy a közjogi kérdések terén kevésbé tekintély (Élénk derültség. ügy van! a bal- és szélső balon) és hogy ezért korántsem az ő egyéniségének kicsinylése, hanem a dolgok természetétől folyó lesz azon eljárásom, hogy én a t. ministerelnök ur interpraeta tíóját tekintem annak, mely ebben a kérdésben a kormány authenticus felfogását tartalmazza. T. ház! Sajátságos tünet volt az, hogy midőn a támadásnak egyik legfőbb tárgya épen ezen intézkedés, épen ez a kérdés volt, a t. ministerelnök ur, ámbár kétszer szólalt fel, álló 10 napon át ezt az ő álláspontját, mely szerint a 14. §. ugyanazt tirtalmazza, a mit a mostani törvény 11. §-a, semmi mással nem védte, mint az ő szent meggyőződésére való hivatkozással. (Élénk derültség, üqy van! bal- és szélső baloldalon.) Én tisztelem mindenkinek a meggyőződését, szentnek is tartom azt, de t. ház, ha csupán meggyőződésre való hivatkozással akarunk a parlamentben egymással szemben állani, akkor az egyszerű- szavazat is elegendő volna, mert hiszen ez is kifejezésre juttatja a meggyőződést; akkor minden parlamenti vitatkozás felesleges volna. Hiszen épen az a parlamenti vitatkozásnak a czélja, hogy meggyőződésünk érveit, alapjait előadjuk és ezek által iparkodjunk másokat is meggyőződésünknek megnyerni és ha a t. ministerelnök ur, a kiről különben elismeri mindenki, hogy a legfényesebb parlamenti tehetségek közé tartozik és az érvelések mezején ezen ország legerősebb bajnokai közé tartozik, mondom, ha a t. ministerelnök ur, az ilyen cardinalis kérdésben annyi megtámadtatás után, annyi aggodalom után, mely saját pártjában támadt, 10 napon át egészen a vita utolsó előtti órájáig más érvet hern talált, mint a meggyőződésére való hivat kozást, ez, ezen ügynek erőssége, ezen ügynek ereje iránti bizalmat fokozni bizony nem képes. (Élénh helyeslés a bal- és szélső baloldalán.) Egyébiránt én értem, hogy a t. ministerelnök UTj-ezt a védelmi módszert választotta, értem, mióta utolsó felszólalásából megtudtam, hogy minők tehát az igazi érvek, melyek rendelkezésére állanak. A t. ministerelnök urnak egyik főérve annak bizonyítására, hogy a javaslat 14. |-a lényeges KÉPVH. NAPLÓ 1887—92. VIII. KÖTET. intézkedésében nem tér el a ma fennálló törvény 11. §-ától, annak az ecsetelésében áll, hogy mi történt 1878-ban, midőn a létszámra vonatkozó intézkedés meghosszabbítása a Lajthán túl akadályra talált, azután azt mondja: ugyanennek kellene történni 10 év múlva, hogy ha a mostani javaslat elfogadtatnék. Ez petitióprincipii, t. ház! Nem láthatom át, hogy miért kellene ugyanennek bekövetkeznie. 1878-ban azért volt szükséges a meghosszabítás, mert miután hosszabb időhöz volt kötve a létszám megállapítása, erre nézve minden intézkedés, minden rendelkezés 1878-ban megszűnt, (TJgy van! a bal- és szélső baloldalon.) tehát ideiglenes rendelkezéseket kellett tenni, ha a végleges intézkedés annak idején létre nem jöhetett. De, hogy miért kelljen azután, most 10 év múlva, ha ez a 14. §. elfogadtatik, hasonlóképen eljárni, miért kelljen akkor, ha egyesség nem jöhet létre, ismét ideiglenes meghosszabbításhoz fordulni, azt nem vagyok képes belátni. Hiszen épen az a kérdés, a körül forog a vita, hogy nem szűnik meg ipso jure a létszámra vonatkozó intézkedés s hogy ennek folytán a létszámra vonatkozó intézkedésekre nem lesz szükség, hanem ipso jure érvényben marad a létszámnak azon megállapítása, mely a 14. §-ban foglaltatik, ha a törvény nem módosittatik. (ügy van! abal- és szélső baloldalon.) Nem is az a kérdés; hogy minő módon fognak az illetékes factorok eljárni akkor s minő eljárást követtek 10 év előtt. Ez belátásuktól, bölcsességüktől függött. Ez opportunitás kérdése. A controversia tárgya az, hogy minő jogok adatnak a népképviseletnek, hogy fentartatnak-e a létező jogok a maguk integritásában, ez a kérdés, és a ministerelnök ur azon állítása, hogy 10 év múlva épen úgy kell eljárni, bebizonyítóttnak veszi, épen azt, a mit bizonyítania kellene. Ezt az érvelést tehát nem fogadhatom el. (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) De a ministerelnök urnak az az érvelése, a mely az egész vitában hallottak közül leginkább hasonlít egy megállható érvhez, az, hogy mit jelentene — és ezt a honvédelmi minister ur is magáévá tette utolsó beszédében — az a elausula, mely a 14. §-ba felvétetett, hogy tudniillik 10 év lefolyása előtt a kormányok tartoznak a parlamenteknek előterjesztést tenni; mit jelentene ez, ha 10 év múlva nem vesztené hatályát a mostani megállapodás? Ez az érv körülbelül igy fejezhető ki: törvényben ne foglaltathassanak olyan intézkedések, melyeknek nincs okuk és hogy ha ;i törvényben foglalt valamely intézkedéseknek csak egy oka lehet, akkor vissza lehet következtetni abból az intézkedésből, hogy benfoglaltatik a törvényben az is, a mi egyedül szolgálhat okul az illető intézkedésnek törvénybe fölvételére. Ugy-e bár, ez az érvelés értelme ? No hát, t. ház, megvallom, hogy ebből az érv28
