Képviselőházi napló, 1887. VIII. kötet • 1889. január 19–február 21.
Ülésnapok - 1887-169
169. országos ülés január 24-én, csütörtökön. 1SS9. 117 elengedem, hanem megfelelek rá magam. (Halljuk!) Igenis, akkor sem kellene visszavonni a magyar hadsereget Magyarország határaira. Miért? Mert ugy a magyar nemzet történelmileg bebizonyított loyalitása, valamint a sanctio pragmatica, mint hitünk és vallásunk és önfentartási politikául is nekünk elkerülhetetlen hitünk következtében az a magyar hadsereg, összes népeinek, a mint jeleztem már, akkor az osztrák közösségtől emancipált népeinek érdekközösségétől támogatva, kétszeres lelkesedéssel menne Galiczia határára, (Ugy van! a szélső baloldalon) azon tudatban, hogy Szent István koronájának a területét mi épségben fentartani ily nagy ellenséggel szemben képesek nem vagyunk. És másodszor, t. képviselőház, higyje el Jókai t. képviselő ur, hogy Magyarország belbiztonságának fentartása szempontjából akkor sem lenne szükség a magyar hadsereg visszavonására, mert akkor azt Magyarország érdekközösségben összefolyt népei, önfentartási ösztönének sugallatát is követve, megvédenék. Ezek után, t. ház, azon szónokokkal szemben, a kik bennünket e törvényjavaslat elfogadására azon érveléssel akarnak capaeitálni, hogy a monarchiát védtelenül, a hadsereget harezképtelenül hagyni nem szabad, nem lehet, méltóztassék megengedni, hogy én viszont emlékeztessem és figyelmeztessem őket arra, hogy ahhoz nem szükséges, hogy először a nemzet véradója feletti intézkedési alapjogának egyik sarkalatos köve helyéből kimozdittassék és félredobassék, (Élénk helyeslés a szélsőbalon.) hanem szükséges másodszor az, hogy az a nemzet erejének kellő kímélésével, culturális aspiratióinak, nemzeti jogainak tiszteletben tartásával történjék. Es végre felszólalásomat berekesztem azzal, hogy: caveant consules, ne quid respublica deírimenti capiat. Nem fogadom el a törvényjavaslatot, hanem pártolom Ugron Gábor t. képviselőtársam határozati javaslatát. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Tisza Kálmán ministerelnök: T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Nem óhajtottam az általános vitában ismét szót emelni, minthogy az úgyis mind olyan kérdések körül forgott, melyek a részleteknél is meglesznek beszélhetők. De mivel az általános vita tovább foly, azt hiszem, nem volna részemről helyes, tovább halasztani azt, hogy legkülönösebben s majdnem kizárólag azokra, miket tegnap Szilágyi Dezső t. képviselő ur mondott, reflectáljak. (Halljuk! Halljuk!) Midőn ezt teszem, szemben azon átgondolt, a dialectica minden eszközével ékesített és sikeressé tett beszéddel, a nélkül, hogy erre tehetséget éreznék és midőn remény lem, hogy ezzel szemben az álláspontot, melyet helyesnek tartok, megvédem: csak egybe helyezem bizalmamat és ez az, hogy nincs oly erős ékesszólás, nincs oly éles bonczoló ész, nincs oly ügyes dialectica, melynek hatalmánál hatalmasabb ne lenne az egyszerű igazság. (Helyeslés a jobboldalon. Mozgás balfelol.) Én pedig az igazságot akarom. (Elénk tetszés a jobboldalon. Mozgás balfelöl. Halljuk! Halljuk !) T. ház! Én az 1867 : XII. törvényczikk bonczolásába nem bocsátkozom. Nem bocsátkozom pedig azért, mert azt hiszem, hogy kötelességem főleg azt kimutatni, hogy a mi alkotmányi garan tiát az 1868 : XL. törvényczikk 11. §-a ad, ugyanazt ezen előttünk fekvő törvényjavaslat is meg*adja. (Mozgás a szélső baloldalon. Halljuk! Halljuk! jobbfélöí.) Az 1867-iki törvényt illetőleg csak arra az egyre kívánok reflectálni, hogy t. képviselőtársam egy dologban határozottan téved. A t. képviselő ur ugyanis azt mondta, hogy midőn az 1867-iki törvény megállapított közös ügyeket és azonkívül olyanokat, melyek nem közösek ugyan, de egyértelműen intézendők, akkor a véderő iránti intézkedéseket és egyáltalában azt, a mi a véderő számának, beosztásának meghatározásáról szól, mind a nem közös ügyek közé sorozta. Ez, t. képviselőház, nem igy van. Az 1867 : j XII. törvényről a legkülönbözőbb vélemények lehetnek s jogosultan; de az, a ki kezébe veszi, látj hatja, hogy a törvényben meg van mondva, melyek | a pragmatica sanctióból folyó közös ügyek. Ezek közt szól a törvény a közös és kölcsönös védelemről, meghatározza annak eszközeit; azután tovább megy, meghatározza ugy a törvényhozás, mint az administratio terén a közös ügyek irányában az eljárást; megszabja, miként alakíttassanak a delegatiók és meghatározza azok jogkörét. S midőn mindezt megtette, akkor mondja, hogy ezen ügye ken kívül azonban, melyek közösek, vannak olyanok, melyeknek közössége a pragmatica sanctióból nem foly ugyan, de a melyekre nézve, az érdekek gyakori érintkezésénél fogva, egyértelmű eljárás szükséges. Ezen részében a törvény már a véderőről s az ez iránti teendőkről egy szót sem szól, Ezt megmondani kötelességemnek tartottam. De mondom, főkérdés az, hogy a jelen törvényjavaslat 14. §-a mennyiben adja meg azon garantiákat, melyek az 1868: XL. törvényczikk 11. §-ában vannak. Ezzel fogok foglalkozni, azon két kérdésről pedig, melyet a t. képviselő ur a maga szempontjából is kevésbé lényegesnek tartván, keveset szól, csak igen röviden fogok én is pár szót szólani. (Halljuk! Halljuk!) Az egyik az annyit emlegetett nyelv-kérdés. Jöjjünk azzal tisztába, t. ház, hogyan áll ez a nyelv-kérdés. 1868-ban szóba sem jött, mert, mint a t. képviselő ur is igen helyesen megjegyezte, a hadsereg belszervezetére s az ezzel rokon tárgyakra vonatkozó felségi jog épségben hagyatott, mert tudja mindenki, hogy a hadsereg hivatalos
