Képviselőházi napló, 1887. VIII. kötet • 1889. január 19–február 21.
Ülésnapok - 1887-169
1<>Í>. országos ülés január 24-én, csütörtökön. 1889. 103 figyelmét csak rövid időre is ki nem kérném akkor, midőn oly törvényjavaslattal állunk szemben, melyet — a legszelídebben fejezve ki magam — nem tekinthetek egyébnek, mint a nemzet alkotmányos jogai ellen elkövetett merényletnek, (ügy van! a szélső baloldalon) mely által meg van támadva a nemzetnek legeniinensebb joga, az ujonez-megajánlási és megtagadási jog, meg van támadva nemzetünk nyelve és nemzetünk ifjúságának jövője. (ügy van! a szélső baloldalon.) Ezeknek ily általánosságban történt előrebocsátása után és hogy valósággal rövid legyek, nem lehet szándékom sem a törvényjavaslat bírálatába bocsátkozni, sem a túloldali szónokok megtámadásaira válaszolni, csupán egy összehasonlítást kívánok tenni a képviselőház és azon bünfenyítő bírósági eljárás közt, melynek birái hivatva vannak kimondani a főbenjáró büntetést olyan vádlott fölött, kinek ártatlanságáról mindnyájan meg vannak győződve, de bizonyos nyomás és a körülményektől zaklattatva, kénytelen a birákazon része, mely függetlenül gondolkozni nem akar, vagy visszavonulni az ítélet kimondásától, vagy meghozni a súlyos ítéletet lelkiismerete, ellen. Itt a vádlevelet a tárgyalás alatt levő törvényjavaslat képezi, vádolva van abban a nemzet azzal, hogy alkotmányos jogait feladni nem akarja, vádolva van azzal, hogy nemzeti nyelvén csorbát ejteni nem enged és végre vádolva van azzal, hogy a nemzet virágát, az ifjúságot, az ismert katonai önkénynek kiszolgáltatni nem akarja. A vádlevelet kormányférfiak terjesztik elő, tehát azon férfiak, kiknek a nemzet jogainak megvédése legszentebb kötelességük, (ügy van! a szélső baMdalon.) És ők mind magyar emberek. Az ítélet meghozatalára a magyar törvényhozás van hivatva, tehát minden egyes képviselő egyszersmind biró is és ezek is mind magyar emberek, kivévén horvát t. képviselőtársaimat, kikről felteszem azon kötelességérzet tudását, hogy majdan akkor, midőn HorváTörszág jogai, a horvátok anyanyelve ily csúnyán, rútul, gyalázatosan lesz megtámadva, mint most a mi jogunk és nyelvünk, akkor ők ép oly hévvel és tűzzel fogják védelmezni törvényben biztosított jogaikat, mint mi. kik ezeken a padokon ülünk. (Helyeslés a szélső baloldalon.) És engedjék meg nekem,! képviselőtársaim, hogy ha ezen feltevésből indulok ki, akkor felteszem ezt mint testvérnemzetről, hogy a mi igazságos jogainkat testvériesen fogják velünk earyütt megvédeni, (ügy van! a szélső baloldalon.) A vád- és védbeszédek elhangzása után következik az ítélet kimondása. A parlament függetlenül gondolkozó tagjai fel fogják menteni a vádlottat a vád aló], meggyőző érvekkel és szavuk melegségével; más része a bíráknak, a kik talán függetlenül gondolkozni nem is mernek, talán el fogja ítélni a vádlottat remegő hangon, mint az a biró, a ki lelkiismeretével tusát vív. És mindez miért van? Azért, mert az opportunitás s loyalitás, párosulva a pártfegyelemmel, igy kívánja. Most is tehát mindazok a factorok szerepelnek, melyeknek szereplése mellett máiMagyarországnak csaknem minden joga feladatott. Elismerem, hogy szép és jó dolog is néha opportunusnak és loyalisnak lenni. De ennek is megvan a maga határa és midőn e határt túlléptük, akkor bűnt követünk el, oly bűnt, a mely hasonlít a hazaárulás bűnéhez, (ügy vm%! a szélső baloldalon.) Talán nem volt a magyar nemzet eléggé loyális 1867-ben? Nem ezen factorok közbejöttével vetett-e fátyolt az 1849 után bekövetkezett gyászos eseményekre? Van-e arra ma szükség, hogy a feledésnek e fátyolát még bolygassuk és megbolygassa a magyar kormány ezen oly könynyelműen s meggondolatlanul idedobott törvényjavaslatával? (Helyeslés a szélső baloldalon.) Vagy talán azt gondolja a t. kormány, hogy ha e törvényjavaslat törvényerőre emelkedik, meg fogja nyerni a magyar nemzet tetszését, vagy elfelejti vagy megszokja talán a magyar nemzet ? Ne áltassa magát a kormány ily badar gondolatokkal. Á magyar nemzet nem lehet oly gyáva, hogy ily törvényt akár szívesen fogadjon, akár megszokjon vagy elfelejtsen. Én e törvényjavaslatot alkalmasnak látom arra, hogy a feledésnek fátyolát még megbolygassa. Erre mutat minden jel nemcsak a fővárosban, hanem a haza legutolsó falujában is. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Evvel talán be is végezhetném beszédemet s csak annyit engedjen meg nekem a t. ház, hogy néhány szót intézhessek t. képviselőtársaimhoz, mint e tárgynak biráihoz. Ezen szavak azonban nem a magam szavai, hanem hogy Demkó Pál képviselő urnak szívességet tehessek.Deák Ferencz szellemének szavait fogom önöknek idézni. E napok egyik éjszakáján megjelent nekem Deák Ferencz szelleme. Beszélgetve az ország dolgairól, azt kérdeztem tőle, ugyan hogyan vélekedik a jelen törvényjavaslat felől. A felelet ez volt: „líosszidőket éltek, elrontották az alapot, a melyet a nemzet csak azért fogadott el, hogy ez alapon tovább fejleszthesse jogait; a lejtő szélén vannak, talán nem is fognak megállani és lehet, hogy el fogják fogadni a törvényjavaslatot". Én babonás nem vagyok, az álomban sem hiszek, hanem ez álom utolsó részének beteljesülését mégis elhiszem. Kíváncsi lettem s azt kérdeztem tőle, vájjon mit gondol, micsoda ítéletben fognak részesülni a nemzet és a jövő részéről azon képviselőtársaim, a kik e törvényjavaslatot el fogják fogadni 1 ? A szellem emigy felelt: „Az ítélet rövid lesz, de sújtó és igy fog hangzani: az 1889-iki országgyűlésnek azon képviselőit, a kik e törvényjavaslatot elfogadták, a gyászmagyarok és magyarkák sorába iktatják és
