Képviselőházi napló, 1887. VII. kötet • 1888. deczember 3-1889. január 18.

Ülésnapok - 1887-147

g W7. országos ülés deczember ő-én, szerdán. 1888. közönség érdekében pártolom a Kiss Albert képviselőtársam által beadott módosítványt. (Helyeslés szélső hal felől.) Madarász József jegyző: G-niner Gyula! Gulner Gyula: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Megvallom, hogy daczára bő tapasztalatainknak e tekintetben, hogy a legjobban indokolt, a legérthetőbb és a helyzetből folyó indítványok is, ha esetleg ez oldalról nyújtatnak be, nagyon kevés méltánylásban részesülnek a túloldal és a t. kormányelnök ur részéről: mégis azon reményben ringattam magamat, hogy azt a módosítást, a melyet t. barátom Bujanovics Sándor beadott, a t. kormány és a többség el fogja fogadni. A t. ministerelnök ur azonban már az imént nyilatkozott s kijelentette, hogy a módosítványhoz hozzá nem járulhat. A t. ministerelnök ur e kérdéssel nagyon könnyedén bánt el s egyszerűen azon kifogással élt, hogy félő, miszerint, ha a minimum 100 literben állapittatik is meg, akkor is sok visszaélés fog előfordulni, annyival több lesz, ha leszállíttatik, akár 50, vagy mint ezt Bujanovics képviselőtársam javasolja: a bornál 25 literre. T. ház! Nem tagadom azt, hogy mióta a financztudomány a közönségnek zaklatására annyi systematicus ügyességet tudott kitalálni és tud kifejteni, a közönség bizonyos osztályai és rétegei az önfentartási és önvédelmi ösztönnél fogva szintén nagy tudománynyal kutatják, miként lehetne azon finom fogásokat kijátszani, a melyekkel a pénzügyi közegek a közönség ellenében élnek. De ez azután mindegy lesz, akár 100, akár 50, akár pedig csak 25 liter lesz a minimum. A kérdés lényege nem ez, hanem a kérdés tisztán és egyszerűen az, hogy ha bármely bortermelő nem akarja magát kitenni azon esélynek, hogy ő akár 50 liternél, akár azon álláspont szerint pedig, a melyet Bujanovics Sándor képviselőtársam képvisel, 25 liternél többet el ne adhasson, kénytelen engedélyért folyamodni. A kérdés súlypontja az, hogy minden bortermelő, a ki fenn akarja magának tartani azt, hogy termelését ugy értékesíthesse, a mint akarja, esetleg 25 literen felül is, kénytelen a pénzügyi hatósághoz engedélyért folyamodni, legyen az kis, vagy nagy termelő. (Helyeslés balfelöl.) Már most engedje meg a t. ministerelnök ur, de igaz lesz az, hogy az ő régiméje alatt rendszeresen készülnek azon törvények, melyek utóvégre is majdnem mindig arra mennek ki, hogy mennél több és több existentiának tartsák az üstökét. (Igás! Ugy van! halfelöl.) Itt ismét, t. ház, csak ugy látszólag jóakarattal, nem nyilvánosan kifejezve, de a törvénynek mégis világos értelmezése szerint az összes bortermelők felett bizonyos felügyeletet gyakorol a pénzügyi kormány a tekintetben, hogy kapjon-e engedélyt vagy ne. Méltóztassék csak elolvasni a második szakaszt; van-e biztosíték az iránt, hogy a pénzügyi hatóság tartozik engedélyt adni annak is, a kinek adni nem akarna? Ugy van-e ezen szakasz formulázva, hogy ha az illető folyamodó, ki engedélyértjön a pénzügyi hatósághoz, bizonyos feltételeknek eleget tesz, akkor a pénzügyi hatóság köteles az engedélyt megadni. Nem igy van ez szövegezve, t. ház, hanem a pénzügyi hatóságnak discretionális jogává válik, vájjon a folyamodónak megadja-e az engedélyt, vagy sem. (Igás! Ugy van! bálfelől.) A törvényjavaslat egy szakaszában sincs a pénzügyi hatóságra kimondva, hogy ha a folyamodó bizonyos feltételeket teljesít, vagy bizonyos előleges feltételeket igazol, akkor a pénzügyi hatóság tartozik neki az engedélyt megadni; mindenütt csak permissive van mondva, hogy megtagadhatja, ha tetszik, sokszor a politikai hatóság ellenzése daczára is és megtagadhatja, ha tetszik a politikai hatóság pártolása daczára is. Ha tehát a t. ház azt kívánja, hogy Magyarország Összes bortermelői ki legyenek téve azon esélyeknek, hogy a pénzügyi hatóság engedélyétől, annak discretiójától tétessék függővé, vájjon az illető megkapja-e az engedélyt vagy nem, akkor méltóztassanak a szakaszt ennek tudatában elfogadni; de hogy ez helyes nem lehet, azt, gondolom, bizonyítani is felesleges. Én egyet merek jósolni, pedig nem tartom magamat jövendő-mondónak, hogy igen, de igen sok bortermelő nem fog folyamodni s akkor mi lesz a következmény? Az, t. ház, hogy nem fogja eladhatni 25 literen túl borait, másodszor pedig a fogyasztó kénytelen lesz a bort kereskedőtől venni s akkor az eredmény az lesz, hogy meg lesz kötve a bortermelő is és a borfogyasztó is és igy lehetetlen lesz különösen a nehezebb fajta, a drágább minőségű borokat kisebb mértékben mástól vásárolni, mint kereskedőtől. Én nem akarom sérteni Magyarország borkereskedőit, de az én ízlésem olyan, hogy inkább közvetlenül a termelőtől szeretem venni a bort, nemcsak azért, mert olcsóbb, de másért is. (Helyeslés bálfelől.) T. ház! A kérdés nagyon egyszerűnek, nagyon jelentéktelennek látszik, de ha méltóztatnak annak következményeit latolni, be fogják látni, hogy igen nagyhorderejű. (Igás! Ugy van! bálfelől.) Es én nem is értem, t. ház — bocsásson meg a ministerelnök ur — hogy mi indokot tud találni Bujanovics Sándor t. barátom indítványa ellen. Valami nagy sérelmet akar ő az államkincstáron ejteni ezáltal? Hisz ő ki akarja mondatni azt is, hogy az italmérési adó ezen esetben is megfizetendő; itt csak az illetéket nem fizetné meg, az illetékre pedig maga a 12. §. az általános illetéknek egyötödrészét szabja ki, sőt a minister ur tovább ment és a kevesebb ideig tartó kiméréseknél hajlandó elmenni annak tizedrészéig, ez egy csekélység, a mi meg sem fog látszani az államkincstár jövedelmén; de a közönségre nézve oly