Képviselőházi napló, 1887. VII. kötet • 1888. deczember 3-1889. január 18.

Ülésnapok - 1887-147

g W7. országos ülés deczember ő-én, szerdán. 1888. közönség érdekében pártolom a Kiss Albert kép­viselőtársam által beadott módosítványt. (Helyeslés szélső hal felől.) Madarász József jegyző: G-niner Gyula! Gulner Gyula: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Megvallom, hogy daczára bő tapasztalatainknak e tekintetben, hogy a legjobban indokolt, a legért­hetőbb és a helyzetből folyó indítványok is, ha esetleg ez oldalról nyújtatnak be, nagyon kevés méltánylásban részesülnek a túloldal és a t. kor­mányelnök ur részéről: mégis azon reményben ringattam magamat, hogy azt a módosítást, a melyet t. barátom Bujanovics Sándor beadott, a t. kormány és a többség el fogja fogadni. A t. minis­terelnök ur azonban már az imént nyilatkozott s kijelentette, hogy a módosítványhoz hozzá nem járulhat. A t. ministerelnök ur e kérdéssel nagyon könnyedén bánt el s egyszerűen azon kifogással élt, hogy félő, miszerint, ha a minimum 100 liter­ben állapittatik is meg, akkor is sok visszaélés fog előfordulni, annyival több lesz, ha leszállítta­tik, akár 50, vagy mint ezt Bujanovics képviselő­társam javasolja: a bornál 25 literre. T. ház! Nem tagadom azt, hogy mióta a financz­tudomány a közönségnek zaklatására annyi syste­maticus ügyességet tudott kitalálni és tud kifej­teni, a közönség bizonyos osztályai és rétegei az önfentartási és önvédelmi ösztönnél fogva szintén nagy tudománynyal kutatják, miként lehetne azon finom fogásokat kijátszani, a melyekkel a pénz­ügyi közegek a közönség ellenében élnek. De ez azután mindegy lesz, akár 100, akár 50, akár pedig csak 25 liter lesz a minimum. A kérdés lényege nem ez, hanem a kérdés tisztán és egyszerűen az, hogy ha bármely bortermelő nem akarja magát kitenni azon esélynek, hogy ő akár 50 liternél, akár azon álláspont szerint pedig, a melyet Bujanovics Sándor képviselőtársam kép­visel, 25 liternél többet el ne adhasson, kénytelen engedélyért folyamodni. A kérdés súlypontja az, hogy minden bortermelő, a ki fenn akarja magá­nak tartani azt, hogy termelését ugy értékesít­hesse, a mint akarja, esetleg 25 literen felül is, kénytelen a pénzügyi hatósághoz engedélyért folyamodni, legyen az kis, vagy nagy termelő. (Helyeslés balfelöl.) Már most engedje meg a t. minis­terelnök ur, de igaz lesz az, hogy az ő régiméje alatt rendszeresen készülnek azon törvények, melyek utóvégre is majdnem mindig arra mennek ki, hogy mennél több és több existentiának tartsák az üstökét. (Igás! Ugy van! halfelöl.) Itt ismét, t. ház, csak ugy látszólag jóakarattal, nem nyil­vánosan kifejezve, de a törvénynek mégis világos értelmezése szerint az összes bortermelők felett bizonyos felügyeletet gyakorol a pénzügyi kor­mány a tekintetben, hogy kapjon-e engedélyt vagy ne. Méltóztassék csak elolvasni a második szakaszt; van-e biztosíték az iránt, hogy a pénzügyi hatóság tartozik engedélyt adni annak is, a kinek adni nem akarna? Ugy van-e ezen szakasz formulázva, hogy ha az illető folyamodó, ki engedélyértjön a pénzügyi hatósághoz, bizonyos feltételeknek eleget tesz, akkor a pénzügyi hatóság köteles az engedélyt megadni. Nem igy van ez szövegezve, t. ház, hanem a pénzügyi hatóságnak discretionális jogává válik, vájjon a folyamodónak megadja-e az enge­délyt, vagy sem. (Igás! Ugy van! bálfelől.) A tör­vényjavaslat egy szakaszában sincs a pénzügyi hatóságra kimondva, hogy ha a folyamodó bizo­nyos feltételeket teljesít, vagy bizonyos előleges feltételeket igazol, akkor a pénzügyi hatóság tar­tozik neki az engedélyt megadni; mindenütt csak permissive van mondva, hogy megtagadhatja, ha tetszik, sokszor a politikai hatóság ellenzése daczára is és megtagadhatja, ha tetszik a politikai hatóság pártolása daczára is. Ha tehát a t. ház azt kívánja, hogy Magyarország Összes borterme­lői ki legyenek téve azon esélyeknek, hogy a pénzügyi hatóság engedélyétől, annak discretió­jától tétessék függővé, vájjon az illető megkapja-e az engedélyt vagy nem, akkor méltóztassanak a szakaszt ennek tudatában elfogadni; de hogy ez helyes nem lehet, azt, gondolom, bizonyítani is felesleges. Én egyet merek jósolni, pedig nem tartom magamat jövendő-mondónak, hogy igen, de igen sok bortermelő nem fog folyamodni s akkor mi lesz a következmény? Az, t. ház, hogy nem fogja eladhatni 25 literen túl borait, másodszor pedig a fogyasztó kénytelen lesz a bort keres­kedőtől venni s akkor az eredmény az lesz, hogy meg lesz kötve a bortermelő is és a borfogyasztó is és igy lehetetlen lesz különösen a nehezebb fajta, a drágább minőségű borokat kisebb mérték­ben mástól vásárolni, mint kereskedőtől. Én nem akarom sérteni Magyarország borkereskedőit, de az én ízlésem olyan, hogy inkább közvetlenül a termelőtől szeretem venni a bort, nemcsak azért, mert olcsóbb, de másért is. (Helyeslés bálfelől.) T. ház! A kérdés nagyon egyszerűnek, na­gyon jelentéktelennek látszik, de ha méltóztatnak annak következményeit latolni, be fogják látni, hogy igen nagyhorderejű. (Igás! Ugy van! bál­felől.) Es én nem is értem, t. ház — bocsásson meg a ministerelnök ur — hogy mi indokot tud találni Bujanovics Sándor t. barátom indítványa ellen. Valami nagy sérelmet akar ő az államkincs­táron ejteni ezáltal? Hisz ő ki akarja mondatni azt is, hogy az italmérési adó ezen esetben is megfizetendő; itt csak az illetéket nem fizetné meg, az illetékre pedig maga a 12. §. az általános illetéknek egyötödrészét szabja ki, sőt a minister ur tovább ment és a kevesebb ideig tartó kiméré­seknél hajlandó elmenni annak tizedrészéig, ez egy csekélység, a mi meg sem fog látszani az állam­kincstár jövedelmén; de a közönségre nézve oly

Next

/
Oldalképek
Tartalom