Képviselőházi napló, 1887. VII. kötet • 1888. deczember 3-1889. január 18.

Ülésnapok - 1887-147

147. országos ülés deezember 5-én, szerdán. 1888. 69 zaklató rendszabályt fog képezni t. ház, mely előbb-utóbb megfogja magát bőszülni abban, hogy a jövedéki kihágások fognak általa szaporodni. Én, t. ház, csakugyan nem értem, hogy a t. kormány egy oly módosítványt, mely nem alterálja az államkincstár jövedelmét, a mely a pénzügyi ellenőrzést nem nehezíti, hanem tisztán azt czélozza, hogy a dolog természeténél fogva könynyittessék a forgalom a bortermelők és fogyasztók között és hogy ne helyeztessenek az ország összes bortermelői a pénzügyi hatóságok discretionális hatalma alá, miért nem akar elfogadni? (Igaz! ügy van! a baloldalon.) Akkor aztán ne vegye nekünk rossz néven a t. pénzügyminister ur, ha mi nem egyszer azon vádat hangoztatjuk, hogy a pénzügyminister nem keresi a dolog érdemét s nem akar oly megoldást behozni, mely megnyugvásul szolgálna az ország lakosainak; ne vegye tőlünk rossz néven, ha minden kérdésben, fájdalom, keresés nélkül is megtaláljuk mindig azt, hogy kormányzatának összes rendszabályai oda akarnak irányulni, hogy minél több és több zaklatással járjanak az ország lakossága ellen és mind több és több polgára az országnak jöjjön a kormánytól függő helyzetbe. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Pártolom a Bujanovics Sándort.képviselőtársam által benyújtott módosítványt. Csatár Zsigmond: T. képviselőház! Sokkal nagyobb horderejűnek, a megélhetés kérdésénél megfontolandóbbnak tartom a községek bormérési és korcsmároltatási jogát, hogysem e szakasznál kifejezést ne adjak e tekintetben szerény nézetemnek és ne kérjem a t. házat, hogy tekintettel a községek amúgy is óriási nagy terheire, méltóztassanak éretten gondolkozni a felett, hogy nagy anyagi kár fog abból származni, ha a községek egyszerűen három hónapos és ott, a hol esetleg szőlők vannak, hat hónapig terjedő korcsmáltatási joguktól megfosztatnak. El merem mondani, t. képviselőház, hogy ebben az országban nincs egyetlenegy község — legyen az bármilyen kicsiny -— a hol ez a joggyakorlat a községi pénztárba évenbint 50—100 irtot ne jövedelmezne; de ismerek olyan községet a magyar Alföldön többet is — hol 2 — 3 ezer írtja van a községnek félévenkint az úgynevezett kantorális korcsma jövedelméből. Ezt a jogot a községeknek a multakban működött törvényhozások, királyi jóváhagyással szentesített törvényekben biztosították örök időkre, biztosították olyképen, hogy ezen jognak kihasználásából a községi életet lehetséges legyen magasabb lendületnek átadni és minden községben a culturának bizonyos tekintet emelésére áldozatot hozni. Felette sajnálom, de a jelen, magát szabadelvűnek valló kormány és pártja nem irtózott a multakban szerzett ezen községi vagyonnak elvételéhez is nyúlni csak azért, hogy dagaszsza azon bevételeket, a melyek bármilyen rohamosan fognak is előállani, egy dolog bizonyos: hogy addig, a mig az alap az lesz, a melyen állunk, Magyarország pénzügyeit rendezni soha senkinek nem fog sikerülni, mertén arról győződtem meg, hogy nincsen annyi pénze az országnak, nem birunk annyit keresni, a menynyit Bécs igényei meg nem emésztenének. Jól tudom t. képviselőház, hogy az ország megingott pénzügyi állapotának kell, hogy meghozzuk az áldozatot és méltóztassék elhinni, hogy ha tudnám, hogy hazám pénzügyei rendezhetők, nem szólalnék fel a szegény községekre mért ezen súlyos csapás ellen sem, sőt többet mondok, a kabátomat hajlandó vagyok odaadni, (Egy hang a szélső baloldalon: Nem hisszük el!), ha tudnám, hogy ezáltal segíthetek hazámon De igy igen sajnos az a körülmény, hogy a t. többség örökösen csak adóemeléssel, a fogyasztási adók és dohányjövedék fokozásával tengeti életét egyik napról a másikra s most, midőn a községektől ily cardinális jövedelmet hajtó jogot elvonni törekszik, távolról sem látom, hogy lesz benne annyi képesség, hogy az államháztarfás megingott egyensúlyát helyreállítsa, pedig tudom, érzem és számításaimból odáig jutottam, hogy a regale jövedelemből, ugy a mint ezt a pénzügyminister és államtitkár ur megokolta, az államkincstárnak legkevesebb 210—220 millió forintnyi jövedelme lesz. Ez már oly bizonyos, mint hogy kétszer-kettőben van négy. Csakhogy mit használ ez, t. képviselőház, legyen 500 millió forint vagy akármilyen nagy a jövedelem, Bécs érdekében ki kell azt adni és szegény hazámnak alig jut belőle valami. Mindenekelőtt tehát oda kell hatni a t. többségnek és kormánynak, hogy valamikép az egy uralkodó alatt létező két félből álló monarchia jogviszonyát ugy rendezze, hogy Bécs népe is éljen meg a maga kamarájából, Magyarországnépe is éljen meg a maga kamarájából. Hogy végre valahára az a pénz, a mi befolyik, tisztán Magyarország igényeire fordíttassák és arra a delegatiónak semmiféle befolyása ne legyen. Akkor nem szólalnék fel, még ha zokon esnének is ily törvények s nyugodtan mondanám el, hogy a haza mindenek előtt — mert „Folyj ki, folyj ki vérem, Múlj el életem; A hazáért halni, Szép halál nekem —" és ha a haza érdekei és felvirágzása kívánja, nem hiszem, hogy volna e parlamentnek egyetlenegy tagja is, a ki mindennapi kiadásaiból egy bizonyos részt áldozatul ne hozna. Mint már szerencsém volt jelezni, nem hazám érdekében történik ez, hanem idegen érdekek istápolása czéljából s elmondhatom, valahányszor mi ily dolgot keresztül viszünk, abból alig jut 30% szegény hazám javára, 70% pedig idegen érdekek gyámolítására fordittatik. Ezzel a rendszerrel szakítani kell, t. ház s