Képviselőházi napló, 1887. VII. kötet • 1888. deczember 3-1889. január 18.

Ülésnapok - 1887-146

146. országos ülés deczember 4-én, hedden. 1888. 3» képzeljük, hogy meg fogják szokni e formákat. Mily összetartó kapocs lehetne ez Magyarország különböző ajkú és vallású lakosaira nézve. Ez volna hatalmas eszköze a politikai assimilatiónak ; ez volna eszköze Magyarország jövője biztosítá­sának, Magyarország megszilárdításának. (Zajos helyeslés bál felöl.) Minél több czélszerü, a közérdeket kielégítő intézményt alkot valaki, annál jobban járul hozzá Magyarország megszilárdításához. Legyünk tisztá­ban, t. képviselőház, hogy egy ember a maga erejével — legyen az bármi nagy — Magyar­országon nemzeti politikát nem csinálhat a nemzet nagy érdekeinek megfelelő intézmények nélkül. (Ugy van í balfelöl.) A ki tehát, t. képviselőház, bármi tekintetben akadályozza Magyarországon a törvényszerű intézmények fejlődését, melyek­nek megérésére, teljes kifejlésére úgyis generatiók szükségesek: az Magyarország megszilárdulását akadályozza meg, az lehetetlenné teszi a nemzeti politikát. (Zajos helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Es a ki Magyarországon a személyes uralmat akarja helyezni az intézmények helyébe: az Magyarországon a nemzeti politikát teszi lehetet­lenné, az Magyarország decompositióját idézi elő. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) T. képviselőház! Minthogy e concrét esetben a kormány törvényjavaslatában foglalt intézkedés nyilván oda czéloz, hogy a jelen esetben is a személyes uralmat helyezze az intézményszerű eljárás helyére, annálfogva én ahhoz nem járul­hatok, hanem elfogadom Unger Alajos t. barátom indítványát. (Hosszantartó zajos helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Nagy István jegyző: Pulszky Ágoston! Pulszky Ágoston: T. ház! Azon valóban lényeget érintő fejtegetések után, melyeket Gaj ári Ödön és Bokros Elek t. képviselőtársaim e sza­kaszra vonatkozólag elmondtak és melyek e ház többségének helyeslésével találkoztak, felmentve éreztem volna magam azon kötelesség alól, hogy szavazatomat indokoljam; de provocálva a t. túl­oldal számos nyilatkozata által, melyek a kérdéses szakasz intézkedését, mint minden jogelvvel ellen­kezőt, mint a merő önkény folyományát jellemez­ték, kénytelen vagyok én is észrevételeimet elmondani. (Halljuk! Halljuk!) Én is nagy súlyt fektetek arra, hogy a tör­vényekben jogelvek legyenek foglalva ; én is óhaj­tom, hogy mi is mentől előbb oly állapotba jus­sunk, hogy minden eontradictorius, közigazgatási kérdés lehetőleg bírósági formák között döntessék el; de épen mivel az elvek fontosságáról a tör­vényekben meg vagyok győződve és épen mivel ennek elérését valóban óhajtom és mivel másrészt egy jogi elv helyes keresztülvitelének garantiá­jára nézve semmit sem tartok veszélyesebbnek, mintha az túlzottan vagy ott állíttatik fel, a hova az egyáltalában nem tartozik és a hova következ­ményei nem vonatkoznak, ennek teljes tudatában, és a jogelvek alapján, én a jelenleg tárgyalás alatt lévő szakasz intézkedését helyesnek tartom annak daczára, hogy ellenkezésbe jutok kiváló jogászok­kal, sőt azon férfiúval is, a kinek érdeme és sze­rencséje volt, hogy Magyarországon a független, önálló bíróság elvét törvényben megtestesíthesse. En meg vagyok győződve, hogy tévedésen és félreértésen alapul azon egész álláspont, me­lyet a t. túloldal e kérdésben elfoglal és e meg­győződésemben megerősített azon igen érdekes és jellemző beszéd, mely az imént elhangzott. Igen érdekes, szellemdússágánál és satirájánál fogva, mert soha sem tudtuk, hol végződik az, a mit komolynak és hol kezdődik, a mit gúnyosnak szánt a t. szónok. Érdekes és jellemző volt e beszéd azért, mert ennek fonalán követhetjük mintegy azt az eljárást, mely a t. túloldalt e kérdésben vezette és nyomozhatjuk, hogy a nagy elvek hogyan válhatnak nagyobbakká és szertelenekké és hogy a nagy elvek sudarának árnyékában hogyan kelet­kezik a gyanúsítás ezer meg ezer fűszála. Érdekes és jellemző volt e beszéd azért, mert láttuk, hogy először e kérdést a t. túloldal mint nagy elvi kér­dést, mint a birói és administrativ hatáskör szét­választását illető elvek alkalmazásának kérdését fogta fel. Ez kis idő múlva nagyobbra nőtt; nagyobbra nőtt, mint olyan kérdés, mely lényegi­leg egyéni önkény, nem a birói és administratio­nalis hatáskör, hanem az egyéni hatáskör és az intézmények közt fenforog. Aztán még nagyobbra nőtt, mint a nemzeti politika kérdése, mert mint a nemzeti politika és nemzeti létgarantiának kér­dése lett ide felállítva ugy, hogy végre ezen ll.§. itt előttünk olyan színben szerepel, mintha ennek ilyetén, vagy olyatén eldöntésétől függne a nem­zet megállása, a nemzeti politika fentartása, a nemzeti létgarantiának épségben tartása vagy megrendítése. (Ugy van! a jobboldalon.) így növe­kedett nyomról-nyomra az előttem szólott t. kép­viselő ur szónoklatában ez a kérdés; növekedett pedig azért, mert Bokros t. képviselő ur tegnap tartott beszédének végszavait félreértette s egy­szerűen ebből az alapból argumentált s erre épí­tette okoskodásainak egész szövevényét. (Ugy van! a jobboldalon.) Előttem szólott képviselő ur ugy értelmezte Bokros igen t. képviselőtársam szavait, melyet a ministerelnök korlátlan hatalmának alapjairól mondott, mintha a korlátlan hatalmat tekintette volna azon alapnak, melyre a 11. §. építve van. Mintha az igen t. képviselő ur azt mondta volna, hogy azért szavazzuk meg a 11. §-ban a pénzügy­ministeriumnak legfőbb fokon levő döntési hatal­mát, mivel a ministerelnök ur pénzügyminister és mivel a t. ministerelnök ur megérdemletten ren-

Next

/
Oldalképek
Tartalom