Képviselőházi napló, 1887. VII. kötet • 1888. deczember 3-1889. január 18.

Ülésnapok - 1887-146

146. országos ülés deczember 4-én, hedden. 1888. 3» képzeljük, hogy meg fogják szokni e formákat. Mily összetartó kapocs lehetne ez Magyarország különböző ajkú és vallású lakosaira nézve. Ez volna hatalmas eszköze a politikai assimilatiónak ; ez volna eszköze Magyarország jövője biztosításának, Magyarország megszilárdításának. (Zajos helyeslés bál felöl.) Minél több czélszerü, a közérdeket kielégítő intézményt alkot valaki, annál jobban járul hozzá Magyarország megszilárdításához. Legyünk tisztában, t. képviselőház, hogy egy ember a maga erejével — legyen az bármi nagy — Magyarországon nemzeti politikát nem csinálhat a nemzet nagy érdekeinek megfelelő intézmények nélkül. (Ugy van í balfelöl.) A ki tehát, t. képviselőház, bármi tekintetben akadályozza Magyarországon a törvényszerű intézmények fejlődését, melyeknek megérésére, teljes kifejlésére úgyis generatiók szükségesek: az Magyarország megszilárdulását akadályozza meg, az lehetetlenné teszi a nemzeti politikát. (Zajos helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Es a ki Magyarországon a személyes uralmat akarja helyezni az intézmények helyébe: az Magyarországon a nemzeti politikát teszi lehetetlenné, az Magyarország decompositióját idézi elő. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) T. képviselőház! Minthogy e concrét esetben a kormány törvényjavaslatában foglalt intézkedés nyilván oda czéloz, hogy a jelen esetben is a személyes uralmat helyezze az intézményszerű eljárás helyére, annálfogva én ahhoz nem járulhatok, hanem elfogadom Unger Alajos t. barátom indítványát. (Hosszantartó zajos helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Nagy István jegyző: Pulszky Ágoston! Pulszky Ágoston: T. ház! Azon valóban lényeget érintő fejtegetések után, melyeket Gaj ári Ödön és Bokros Elek t. képviselőtársaim e szakaszra vonatkozólag elmondtak és melyek e ház többségének helyeslésével találkoztak, felmentve éreztem volna magam azon kötelesség alól, hogy szavazatomat indokoljam; de provocálva a t. túloldal számos nyilatkozata által, melyek a kérdéses szakasz intézkedését, mint minden jogelvvel ellenkezőt, mint a merő önkény folyományát jellemezték, kénytelen vagyok én is észrevételeimet elmondani. (Halljuk! Halljuk!) Én is nagy súlyt fektetek arra, hogy a törvényekben jogelvek legyenek foglalva ; én is óhajtom, hogy mi is mentől előbb oly állapotba jussunk, hogy minden eontradictorius, közigazgatási kérdés lehetőleg bírósági formák között döntessék el; de épen mivel az elvek fontosságáról a törvényekben meg vagyok győződve és épen mivel ennek elérését valóban óhajtom és mivel másrészt egy jogi elv helyes keresztülvitelének garantiájára nézve semmit sem tartok veszélyesebbnek, mintha az túlzottan vagy ott állíttatik fel, a hova az egyáltalában nem tartozik és a hova következményei nem vonatkoznak, ennek teljes tudatában, és a jogelvek alapján, én a jelenleg tárgyalás alatt lévő szakasz intézkedését helyesnek tartom annak daczára, hogy ellenkezésbe jutok kiváló jogászokkal, sőt azon férfiúval is, a kinek érdeme és szerencséje volt, hogy Magyarországon a független, önálló bíróság elvét törvényben megtestesíthesse. En meg vagyok győződve, hogy tévedésen és félreértésen alapul azon egész álláspont, melyet a t. túloldal e kérdésben elfoglal és e meggyőződésemben megerősített azon igen érdekes és jellemző beszéd, mely az imént elhangzott. Igen érdekes, szellemdússágánál és satirájánál fogva, mert soha sem tudtuk, hol végződik az, a mit komolynak és hol kezdődik, a mit gúnyosnak szánt a t. szónok. Érdekes és jellemző volt e beszéd azért, mert ennek fonalán követhetjük mintegy azt az eljárást, mely a t. túloldalt e kérdésben vezette és nyomozhatjuk, hogy a nagy elvek hogyan válhatnak nagyobbakká és szertelenekké és hogy a nagy elvek sudarának árnyékában hogyan keletkezik a gyanúsítás ezer meg ezer fűszála. Érdekes és jellemző volt e beszéd azért, mert láttuk, hogy először e kérdést a t. túloldal mint nagy elvi kérdést, mint a birói és administrativ hatáskör szétválasztását illető elvek alkalmazásának kérdését fogta fel. Ez kis idő múlva nagyobbra nőtt; nagyobbra nőtt, mint olyan kérdés, mely lényegileg egyéni önkény, nem a birói és administrationalis hatáskör, hanem az egyéni hatáskör és az intézmények közt fenforog. Aztán még nagyobbra nőtt, mint a nemzeti politika kérdése, mert mint a nemzeti politika és nemzeti létgarantiának kérdése lett ide felállítva ugy, hogy végre ezen ll.§. itt előttünk olyan színben szerepel, mintha ennek ilyetén, vagy olyatén eldöntésétől függne a nemzet megállása, a nemzeti politika fentartása, a nemzeti létgarantiának épségben tartása vagy megrendítése. (Ugy van! a jobboldalon.) így növekedett nyomról-nyomra az előttem szólott t. képviselő ur szónoklatában ez a kérdés; növekedett pedig azért, mert Bokros t. képviselő ur tegnap tartott beszédének végszavait félreértette s egyszerűen ebből az alapból argumentált s erre építette okoskodásainak egész szövevényét. (Ugy van! a jobboldalon.) Előttem szólott képviselő ur ugy értelmezte Bokros igen t. képviselőtársam szavait, melyet a ministerelnök korlátlan hatalmának alapjairól mondott, mintha a korlátlan hatalmat tekintette volna azon alapnak, melyre a 11. §. építve van. Mintha az igen t. képviselő ur azt mondta volna, hogy azért szavazzuk meg a 11. §-ban a pénzügyministeriumnak legfőbb fokon levő döntési hatalmát, mivel a ministerelnök ur pénzügyminister és mivel a t. ministerelnök ur megérdemletten ren-