Képviselőházi napló, 1887. VII. kötet • 1888. deczember 3-1889. január 18.

Ülésnapok - 1887-146

34 146. országos ülés deczemtoer 4-én, kedden. 1888. hatást fog gyakorolni annyiban, mert nem lesz szükséges egyszerre oly nagy mennyiségű papirost a piaczra dobni. Igaz, azt is hallottuk, hogy ezen transactió érdeke azt kívánja, hogy ezen egész operatiónak mérete meg legyen szigorúan határozva, hogy tudjuk most, már előre, mennyi lesz a kárpótlási összeg és mennyit kell fizetni. Harkányi Frigyes t. képviselő ur meg is gyújtotta pénzügyi tapasztalatainak fáklyáját, megvilágította a helyzetet és megmutatta azt nekünk, hogy a pénzvilágnak egy tiszta képpel kell szemben állani; ezért fogadta el a szakaszt. Itt, mikor ezt a két dolgot egymással nexusba hozta, én — megvallom — azt hittem, hogy arra fog concludálni, hogy tulaj donképen a vitás kérdések magára az illető consortiumra bízassanak. (Derültség bal felöl. Halljuk!) Érteném, t. ház, ezt a felfogást, hogyha már a limine ezen transactió ugy állott volna előttünk, hogy tudtuk volna, mennyi a kárpótlás és mennyi összeget kell majd fizetni. De hiszen ezt nem tudtuk, nem tudta maga a t. kormány, nem tudta még akkor sem, mikor e törvényjavaslatot benyújtotta. De ha tudta is, ezen egész kereten rés üttetett az előbbi dispositio által és azt tartom, igen helyesen. És ha azoknak a consideratióknak elég helyt adtunk — ugy gondolom, méltányos, hogy ennek a consideratiónak is helyt adjunk. Én nem tudom sehogy sem elképzelni, hogy egy ilyen operatiónál mint ez, a hol 2—3 száz millió között variál az összeg, a pénzpiaezra oly nagy befolyást gyakorolna, ha 10—20 millióval többet vagy kevesebbet tesz ki. De felhozatott, mint legfőbb indok, az, hogy itt a czélszerüség szempontja a döntő; nem a „quid juris", de a „quid consilii" ; és ez azt kívánja, hogy a ministeriumra bizassék az eldöntés. Én elfogadom ezt az álláspontot; de egészen ellenkező conclusióra jutok: a pénzügyi bíróságra. (Helyeslés a baloldalon.) Amint én a közigazgatási contentiosus kérdések elméletét és gyakorlatát ismerem, ez épen azon fordul meg, hogy a czélszerüség szempontját kell közvetíteni az állami és magánérdek között. (Igaz ! ügy van ! a baloldalon.) Mert az csak nem lehet, hogy e tekintetben egyes-egyedül domináljon az önkény. Ha tehát az igen t. ministerelnök ur e tekintetben olyan nagyon ragaszkodik a eonsequentiához, akkor vonja le a saját álláspontjának consequentiáját, mely, ismétlem, egészen a pénzügyi bíróságra utal. (Igaz! Ugy van! a jobboldalon.) Én nem tudom belátni azt, hogy az ország érdeke miért kívánja, hogy itt az eldöntés egy par exeellence párt-kormányra bizassék, mely ezt pártérdek szempontjából kihasználhassa. Bokros Elek t. képviselő ur ezt is egészen természetesnek találja és azt mondja: hiszen az egyezkedéseknél gyakorolhat a kormány pártfogást, miért ne gyakorolhatna a vitás kérdéseknél % De azért, mert mi kénytelenek vagyunk a visszaélést egy ponton sanctionálni, azért sanctionáljuk azt az egész vonalon? Epén olyan elj volna az, mint mikor az egyszeri ember eső idején beleugrott a vízbe, hogy meg ne ázzék. (Derültség a bal- és szélsőbalon.) Mikor arról volt szó, hogy ez az egész dolog a ministeriumra bizassék és hogy az bíráskodjék, akkor Bokros Elek t. képviselő ur ismét előáll internationalis tudományával és azt mondja Apponyi Albert gróf t. barátomnak, hogy mit csodálkozik azon, hogy itt a ministeriumra bizatik a bíráskodás joga, holott ott van Anglia, ott az angol lord cancellár is bíráskodik. Ha t. ház, a t. képviselő ur mint jogász e két dolog közötti különbséget át nem látja, akkor igazán nincsen szükség, hogy egymással vitatkozzunk, mert nem fogjuk egymást megérteni soha. Mert a között, hogy itt egy pouvoir bizatik a ministerre, ki közigazgatási utón intézkedik minden birói felelősség nélkül és a között, hogy az angol lord cancellár ott a birói felelősség pajzsa alatt ítél, a birói eljárás minden garantiájával, hozzá még alávetve annak az ellenőrzésnek, melyet az egész angol nemzet a legszigorúabban gyakorol, e kettő között, azt hiszem, még is csak lényeges különbség van. (Helyeslés a bal- és szelő baloldalon.) Azt mondja Bokros Elek t. képviselő ur, hogy itt van a ministeri felelősség és hogy azok, a kiken valami sérelem történt, ezen az utón keressenek orvoslást. De hát miképen képzeli Bokros Elek t. képviselő ur ezt? Én két rendbeli felelősséget ismerek. Az egyik a politikai, a másik a büntetőjogi felelősség. A politikai felelősség abból áll, hogy esetleg a kormány ellen bizalmatlanságot szavaznak, ebből pedig azok, a kik megkárosultak, nem kapnak ugyan egy fabatkát sem. (Élénk derültség a bal- és szélső baloldalon.) A büntetőjogi felelősséget a törvények állapítják meg. És azt képzeli a t. képviselő, hogy ha ily petitio beadatik ide a házhoz, hogy a képviselőház vád alá fogja helyezni azt a ministert, a felsőház pedig el fogja őt ítélni a törvény megszegéseért? Én merem állítani, hogy az egész törvényjavaslatban nincsen erre semmiféle biztosíték, az egész nem más, mint: „nesze semmi, fogd meg jól." (Helyeslés abal-és szélső baloldalon.) Ismétlem tehát, hogy semmi indokot sem látok arra nézve, hogy a kormány ily discretionalis pouvoir-ral ruháztassék fel, melyet pártczélokra kihasználhasson. Ezen vita folyama alatt sokat beszéltek a corruptióról és az ólomsúlylyal, mondhatnám lidércznyomásként nehezedett e vitára. Én nem akarok, t. képviselőház, erről egyáltalán szólani sem. A magam részéről lehetőleg meg akarom azt gátolni és meggátolom azzal, hogy ennek, a mennyire csak lehet, akadályokat