Képviselőházi napló, 1887. VII. kötet • 1888. deczember 3-1889. január 18.
Ülésnapok - 1887-164
386 164. országos íilés január 18-án, pénteken. 1889. háta megett, hivatkozhatik arra, hogy bir-e oly qualificatióval, melyet a közéletben szerencséje van bár szerény állásban birni, tekintet nélkül arra, hogy kiérdemelte-e a Tisza-család bármely tagjának tetszését. (Helyeslés a szélső balon) Ugy tetszik nekem, hogy azok a szavak, melyek nekem tulajdoníttattak, ez úttal legalább — általam nem használtattak. Magam sem emlékezhetem egy óra hosszá beszédem minden szavára, mert az nem volt előre készült beszéd, ezt tenni nem szoktam, csak előre gondolt beszéd, tehát a vita hevében kiejtett minden kifejezésre nem emlékezhetem; de a mennyire vissza birok gondolni, császári királyi tábornoknak és a hadüuyminister helytartójának e beszédben a honvédelmi minister urat nem mondtam, noha a schematismus annak mondja és várjuk az elnök úrtól a feleletet, vájjon a schematismusnak van-e igaza, vagy az elnök urnak, a mint e kérdést Fenyvessy Ferencz t, képviselő ur tegnap felvetette. A „csökönösség" kifejezésre sem emlékszem ; én azt mondottam, hogy a honvédelmi minister ur makacsul ragaszkodik. (Derültség jobbfelöl.) Ez nem egy. A csökönösség oly erős kifejezés, melyről az ó- testamentum -— s ezt talán, mint protestáns ember tetszik ismerni, hisz forgatni szoktuk — azt mondja, hogy „csökönös, mint a Libanon-béli vad szamár". (Hosszan tartó zajos derültség.) Engedelmet kérek, én, a ki ismerem e kifejezésnek bibliai jelentését, csak nem fogom azt a t. minister ur irányában használni. A „makacs" kifejezést lehet hogy használtam és ez őt meg is illeti. (Nagy derültség a szélső balfélől.) Egyébiránt ne méltóztassanak azon csodálkozni, hogy ha hevesebb jelleget ölt itt a vita, a mikor közjogunknak úgyszólván foszlányait kobozzák el a mi meggyőződésünk szerint; a mikor egyetlen kincse ennek a kis nemzetnek, a magyar nyelv, felemésztetik a germanisatio által: akkor bizony lehetetlen, hogy önkéntelenül bárkiben is, gondolkozzék az bár Descartes műveltségével és philosophiá jávai — amitől elismerem, távol vagyok — a magyar vér fel ne buzduljon, (Ugy van! Ugy van! a szélső baloldalon.) Mert a műveltség mellett a vér meg nem tagadható. Csak azt akarom még emlékeztetésül mondani, a mit I. Napóleon mondott, hogy: vakard meg az oroszt, előbújik a tatár; minket önök eléggé vakargatnak, hogy előbújjék belőlünk a kurucz. (Élénk derültség és tetszés a szélső baloldalon.) Tisza László: T. ház! Én röviden azt jegyzem meg, hogy Thaly Kálmán t. barátom megfordította szavaimat. Ennem azt mondottam, hogyitt nem szólott meggyőződésének és műveltségének megf el előleg, hanem azt, hogy ott szólott meggyőződésének és műveltségénekmegfelelőleg. Másik megjegyzésem az, hogy csak felhoztam s nem az ő szájába adtam azt a kifejezést, mely a bécsi hadügyminister helyettesére s a császári tábornokra vonatkozott. Ezt tévesen méltóztatott magára vonatkoztatva nekem tulajdonítani. (Helyeslés a jobboldalon.) Elnök: Az ülést öt perezre felfüggesztem. (Szünet.) Elnök: T. ház! Méltóztassanak helyeiket elfoglalni, az ülést folytatjuk. Illyés Bálint képviselő urat illeti a szó. Illyés Bálint: T. ház! A vitának ily előhaladott stádiumában képtelenség volna az a hiedelem, hogy egyik vagy másik szónok eszmekörébe ne vágjon az ember és ne ismételjen olyanokat, a mik már elmondattak. És ha mégis szót emelek, teszem ezt azért, mert a tárgyalás alatt lévő törvényjavaslattal szemben én is egy őrszemnek tartom magamat, a kinek kötelessége az ej ! ej! szót kimondani. Annyival inkább kötelességemnek tartom ezt, mert ha nem lettem volna is erről meggyőződve, a túloldalról hallott szépítgetések és magyarázgatások meggyőztek volna arról, hogy itt csakugyan egy veszedelmes ellenséggel van dolgunk. Nem nyilt ellenséggel, melylyel könnyebben leszámolhat az ember, hanem olyannal, a mely hasonlít a trójai falóhoz, a mely a nyilt küzdelemben oly hősiesen ellentállott Tróját megbuktatta. (Ugy van! szélső balfélől.) Oly ellenséggel van dolgunk, mely állami nagyhatalom, az önvédelmi képesség pusztán rémmel fenyegető köpönyege alatt oly fegyvereket rejteget, a melyek megtámadják állami életünk legfőbb biztosítékát, oldaltámadást intézve nemzeti culturánk és hazai nyelvünk ellen és sebet ejtve a nemzet közérzületén és önbecsérzetén. (ügy van! a szélső baloldalon,) T. ház! Az áj alkotmányos aera jelen cyclusában joggal várhattunk volna egy oly törvényjavaslatot, mely legalább közeledő lépéseket tesz az önálló magyar hadsereg eszményének megvalósításához. (Ugy van! balfélől) Joggal várhattuk volna, mert azon nézetben voltunk és vagyunk, melynek az igen t. ministerelnök ur hazafias fellángolásában kifejezést adott. (Halljuk! Halljuk!) Minden nemzet, midőn törvényeit alkotja, tekintettel van a nemzet jellemére. íme egy nemzetnek, a mely ösztönénél, hagyományánál, vérénél és lelkületéuél fogva katonának született és a melynek az Isten talán képességénél is nagyobb dics vágyat adott, azt mondják : néked nem lehet nemzeti hadsereged, a te hivatásod, hogy fiaid, mint egy közös hadsereg fiai szülessenek és haljanak meg. (Ugy van! szélső balfélől.) És ime oly törvényjavaslat tal is állunk szem ben, a mely nem tekintvetölbe a nemzet jellemét nem tekintve annak hajlamára, közérzületére, sőt azzal magát ellentétbe helyezve, kész feláldozni