Képviselőházi napló, 1887. VII. kötet • 1888. deczember 3-1889. január 18.

Ülésnapok - 1887-158

230 158. országos Ölés január 11-én, pénteken. 1889. békében való szolgálat kötelezettsége mit jelent? Aüt a kedvtelést jelenti-e ez, hogy minden hon­, polgárt bizonyos éveken át megnyomorítsunk a hivatásán kivül álló szolgálattal, vagy pedig kato­násdit akar-e ez jelenteni? (Halljuk! Halljuk!) Nem. Ez semmi egyéb, mint a háborúban telje­sítendő kötelezettség előfeltételeinek megszerzése. (Ugy van! balf elől.) Minden szolgálat a békében csak azért és annyiban Mr jogosultsággal, a mennyiben nélkülözhetlen a háborában teljesítendő szolgálat megtanulására. (Élénk helyeslés a bal­oldalon.) Ha tehát valaki magasabb értelmi szivonalá­nál és képzettségénél fogva rövid idő alatt képes elérni a képzettségnek azt a fokát, mely őt teljesen képessé teszi arra, hogy háborúban a védelem igényeinek megfeleljen : akkor nem privilégiumot képez, hanem a dolog természetéből folyik az, hogy kötelezettségének békében fennálló előzményeit rövid idő alatt teljesíthesse. (Élénk helyeslés a bal­és szélső baloldalon.) Es hogy ez mennyire igy van, bizonyítja az is, hogy hiszen a szolgálati időben való egyenlőtlen­ségek nem csupán az egyéves önkéntesek esetei­ben merülnek fel; hiszen a szabadságolások is erre vannak alapítva. A mely katonai egyénnélmeggyőző­dik a parancsnokság, hogy rövid idő alatt teljesen kiképzett katona vált belőle, azt haza küldik. Ez a túlzó radicalismus theoriájára alapított egyenlő­ségi érv, a mily sajátságos, ha eredetét tekintjük, ép annyira alaptalan, ha a dolgot ethicaialapjára visszük vissza. Azonkívül, t. ház, ne méltóztassék elfeledni, hogy huzamos szolgálati idő egészen mást jelent oly egyénnél, a kinek kenyérkereseti forrása az egyszerű testi munka; ki, midőn attól elvitetik, azon három év alatt, mely alatt szolgál, Hámtól fizetést húz, attól eltartatik s három év után megint ott kezdheti, a hol elhagyta s e félbeszakításnak további következményeit nem igen érzi. S egészen más a kötelezettség oly egyénnél, kinek pályája, kenyérkeresete csak folyton fejlődő tanulmány és gyakorlat különböző stádiumán keresztül érhető el. (Élénk helyeslés balf elől.) A mi az egyiknél egy­szerűen néhány éven át tartó, megvallom, hogy igen súlyos kényelmetlenség, az a másiknál esetleg az egész életpálya elrontása. (Igás! Ugy van! bal­felől.) S most ne méltóztassék elfeledni, hogy a második önkéntes! évvel a dolog nincsen befejezve. Az 1888-ik XVIII. törvényezikk értelmében a had­ügyi kormányzat az első éves tartalékosokat még egy további szolgálati évre hívhatja be. Most tes­sék elgondolni, mi lesz a kenyérkereseti pályájához ugy is nehezen eljutó ifjúból és családjából, ha azon idő, melyen át a kenyérkeresetnek még csak küszöbén áll, esetleg három évvel meghosszabbit­tatik. (Igaz! Ugy van! balf elől.) Megemlítette tegnap Vadnay képviselő ur, hogy az intelligentia, azaz oly egyének, kik magasb tanulmányokat végeztek és az ezeknek megfelelő igényekkel lépnek fel az élettel szemben, inkább sok van az országban és hogy innen nagy, vesze­delmes, intellectualis proletariátus származik. Ez, sajnos, igy van. Talán nem is lehet máskép. Egy gyorsan fejlődő állam fejlődésének bizonyos stá­diumában teljesen lehetetlen, hogy az életnek és a kereseti forrásoknak azon sokoldalúsága, mely a culturalis intézményekből odatóduló ifjúságot be­fogadhatja, ép oly gyorsan fejlődhessék, mint ma­guk a culturalis intézmények. Ez átmeneti stádium­ban szenvedünk mi is, melyet röviden igy lehet jellemezni: az értelmi munka iránti kereslet sok­kal kisebb, mint az értelmi munka kínálata. De mily összefüggésben áll a dolgok ezen állapota a törvényjavaslat azon rendelkezésével, mely ha ked­vező eredményt ér el, az ifjút a tartalékos tiszti vizsga letevésére buzdítja; ha pedig a kedvező eredmény elmarad, az intelligens ifjúság kenyér­kereső epocháját két, talán három évvel későbben éri el? Vájjon ezen intézkedés szaporítani fogja-e az intellectualis munka keresletét ? Hiszen a tarta­lékos tiszti minőség nem életpálya, hanem csak készültség háború esetére, béke idején azonban sem kenyeret, sem állandó foglalkozást az illető­nek nem ad. Vagy ez az intézkedés talán keves­bíteni fogja az intellectualis munka kínálatát ? Erre az a dolog természete szerint semmi befolyással sem lehet, hanem egyszerűen mindazokat a fiatal embereket, kik úgyis nehezen várják, hogy a kenyérkeresetet elérhessék, a kiknek százai, ezrei az ország mindennemű hivatalában és pénzintéze­teinél évekig ingyen dolgoznak abban a remény­ben, hogy a legközelebbi üresedés alkalmával czél­jukat elérhetik, sok esetben ezen várakozási stá­diumban egy, sőt két évvel tovább fogja fentartani. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Egészen más dolog az, t. képviselőház, a mely az intelli­gentia ezen kinos és nehéz helyzetén segítene. Segítene igenis az, ha a hivatásszerű tisztipálya elnyerése könnyittetnék meg nekik. (Élénkhelyes­lés a bal- és szélső baloldalon.) És én, t. képviselő­ház, a mai viszonyok között is igazat adok mind­azoknak és részt veszek actiójukban, a kik a haza fiatalságát a tiszti, a hivatásszerű katonai pályára buzdítani kívánják. Elismerem, hogy van itt hiba a mi társadalmunkban, hogy ezen nemes pálya iránt a kellő rokonszenv hiányzik és hogy ez észlelhető még ott is, a hol nemzeti, vagy nyelvi nehézségek nem forognak fenn, a honvédségnél. Ez a valóság, a melyet el kell ismernem és el is ismerem. (Tet­szés.) De mi folyik ebből? Ha a hajlandóság tár­sadalmunkban nincs meg, ebből nem folyik az, hogy mi, mint képviselők, kik törvényeket alkotni ég intézményeket teremteni vagyunk hivatva, csak pi'édicáljunk az illetőknek, (Igaz! Ugy van! a bal­és szélső baloldalon) hanem nekünk egyszersmind

Next

/
Oldalképek
Tartalom